Első fejezet

1. Fejezet

Mint mindegyik másik napon, ma is ugyanazt csináltam: elkészítettem a reggelit a gyönyörűségemnek, aztán mentem, hogy fölébresszem, mivel már több, mint 12 órája alszik. Bementem hozzá, semmi sem tűnt föl. Nem értem, hogy miért, de az illatát is ugyanannyira éreztem, mintha ott lett volna a szobában. Láttam a kis kupacot, amit a teste képezett a takaró alatt. Gyorsan bekapcsolta a Hi-Fi-t, és odamentem hozzá. Megráztam kissé, majd fölkiáltottam: „Boldog Szülinapot édesem!”- mire meg sem moccant, itt már kezdett gyanús lenni a dolog, de csak viccnek néztem. Kitakartam, majd fölsikítottam. „Kicsim! Ne szórakozz, hol vagy? Anyu nagyon megijedt! Gyere elő! Édesem?!” Nem volt sehol. Ekkor csak egy dologra tudtam gondolni: Elrabolták!

Jake mindjárt ideér, és akkor megkeressük. Jake minden nap el szokott jönni. Bella, ne idegeskedj, Renesmee tud magára vigyázni! És ekkor szállt egymással szembe a két felem:

De még csak 3 éves!

De agyilag 17!

De bánthatják!

Meg tudja magát védeni, született harcos!

És ha elkábítják?!

Van pajzsa!

Kijátszhatják!

Okos, nem kell félteni!

Egyedüli anya vagyok, mióta Ő elhagyott… Jobban belegondolva nem teljesen egyedüli, mert Jake és Billy sokat segít, és Charlie is, amíg egy balesetben meg nem halt. Az egész úgy történt, hogy…

„Jasper megtámadott azon az estén, amit Alice rendezett a 18. szülinapi bulimra. Ez az egész majd 5 éve történt. Azon az estén több történt annál a támadásnál. Miután Carlisle megműtött, Alice vitt haza, mert Edward nem ért rá. Jasperrel beszélt, ezért egy szó nélkül elfogadtam, de mégis valami azt súgta, hogy valami nincs rendben. De nem hagytam feltörni a gondolatokat, eltereltem őket. Az úton hazafelé senki sem szólalt meg, a folyton aktív Alice sem, és én sem, én el voltam, foglalva a gondolatimmal, mikor arra lettem figyelmes, hogy Alice beletapos a fékbe, és az autó csikorogva megáll. Kérdőn néztem rá, de rögtön megértettem, hogy mi történt. Alice üveges szemekkel meredt maga elé a távolba. Két percig csak így ült, majd sikítva föleszmélt. Szemei könnyektől csillogott, de nem tudott sírni. Zokogva hozzám bújt.

-        Bella! Én any-nyi-ra sa-sa-sajnálom!- szipogta a kis manó.

Arcát belefúrta a vállamba, és úgy zokogott tovább.

-        Alice, sss. Nyugodj meg. Mit láttál?- kérdeztem, de csak még jobban belém kapaszkodott, görcsösen szorított magához, miközben még jobban zokogott, most már teljesen az ölemben ült, mint egy kicsi lányka.

-        Annyira sajnálom.- suttogta vállamba.

-        Sss. Alice nyugodj meg! Nincs semmi baj!- nyugtattam.

-        Még hogy nincs?! BELLA! Én annyira…

-        Sajnálod. Tudom. Alice, mit láttál?- kérdeztem megint, mire keservesen zokogott tovább.

-        Nem mondhatom el. Nagyon mérges lenne.- mondta zokogva.

-        Ki? Edward? Vele fog valami történni? Mi? Mikor? Meghal?!- kérdeztem rekedten, arra még gondolni is felért egy kínzással. Bepánikoltam, amit Alice is észrevett.

-        Bella, nyugodj meg, nem.

-        Összeverekszik valakivel?

-        Nem, Jasper nem bántaná.-mondta megtörten.

-        Nem rá gondoltam

-        Emmett sem.

-        Én Victoriára gondoltam.- mondtam remegve, majd én is elkezdtem zokogni.

-        Bella… Bella… BELLA! Nyugodj meg! Edwardnak nem esik semmi baja.– mondta élettelenül.

-        Rendben, vezetek, ramatyul nézel ki.- mondtam, és a kormány felé nyúltam remegő kezekkel.

-        Köszönöm. De nem engedhetem, megígértem neki, hogy épségben hazaérsz.

-        Nem fogja megtudni.- mondtam.

-        Mindjárt ott vagyunk. -mondta, és eltűnt előlem, majd felbődült az autó, s pár percen belül otthon is voltunk. Mint mindig, most is esett az eső, nem volt kedvem fölvenni az esőkabátot, ezért egy kicsit eláztunk, mire beértünk.

-        Alice, bejössz, kérlek?

-        Be.-mondta.

-        Köszönöm.- mondtam, majd megpusziltam.

-        Bella? Alice? Alice!- kiáltotta Charlie. - Rosszul festesz kedvesem.- mondta Alice-nek.- Mi történt?

-        Semmi, csak egy kicsit meg vagyok fázva.- mondta rekedten Alice.

-        Ó kicsim, kérsz egy mézes teát? – kérdezte apu.

-        Nem, köszönöm, Charlie. Carlisle adott már gyógyszert. Nem baj, ha ma itt alszom? Nem vagyok fertőző, Bella nem lesz beteg.- mondta letörten a kis kobold.

-        Persze, maradj nyugodtan. Ha kellek, akkor a nappaliban leszek. Döntő van, HD felbontásban.- csillantak föl Charlie szemei.

-        Jól van apu, fönn leszünk, jó éjt!

-        Jó éjt.- mondta Charlie, majd adott Alice feje búbjára, nekem meg egy normális puszit. Charlie nagyon megkedvelte Alice-t a baleset után, lányának tekinti.

-        Jó éjt Charlie. Van egy olyan érzésem, hogy nem a te csapatod fog nyerni. – mondta Alice mindent tudóan.

-        Nem hinném, nagyon jók most!-kiáltotta a nappaliból.

-        Jó éjt apu!

-        Jó éjt lányok!- mondta, majd fölmentünk.

-        Alice, elmegyek letusolni, mindjárt jövök.- fölkaptam a neszesszerem, és berohantam a fürdőbe. Beálltam a tus alá, majd 3 percig csak áztattam magam forró vízzel. Miután eléggé elzsibbadtam, megmostam egy kézzel a hajam, mert fájt még a seb, amit Carlisle bekötött, és a kötésre sem kerülhet víz. Persze hogy fájt, hisz még csak most varrta össze Carlisle… Még két perc kellett, míg lemostam a fejem, és már indulhattam is vissza. Persze előtte a fogamat is megmostam, és magamra öltöttem bő pólómat, és a rövid „pizsi” nadrágom. Megdörzsöltem a hajam, és vizes fejjel indultam vissza a szobámba. Ott volt Alice szintén pizsiben. Akármennyire szerettem volna, Edward nem volt ott. Alice mellett egy bőrönd pihent.

-        Szia, Bella! Voltam otthon, beszéltem Edwarddal, ma nem jön, mert mondta neki, hogy maradjon otthon, vadásszon.

-        Rendben.- mondtam letörten.

-        Elmegy vadászni, aztán be fog nézni, hogy hogy vagy…-mondta.

-        Mondta?

-        Láttam.

-        Ó. Értem. Mikor?

-        Éjfél, egy örül

-        Köszönöm. Mit hoztál?

-        Pár ruhát. Tudod Bella, mindjárt itt a nyár! Kibontottad már az ajándékaid?

-        Nem, még nem.

-        Akkor itt az ideje! Kibontom, és úgy adom oda.- csillantak föl szemei.

-        Rendben, add csak.

-        Tessék.- nyújtott át egy vékony kis borítékot.

-        Köszönöm.- mondtam, majd átvettem az ajándékot, amit Esme-éktől kaptam. Egy, pontosabban kettő repülőjegy volt benne. Phoenix-be szóló jegyek.

-        Úr Isten! Köszönöm!- ugrottam Alice nyakába.

-        Úgy gondolták, hogy nyáron majd elmehetnétek anyukádékhoz.

-        Köszönöm!- sipítottam, majd elpityeredtem.- Megnézhetném az utolsót?

-        Amit Edward-tól, és tőlem kaptál?

-        Igen.- szipogtam.

-        Bontom… tessék.

-        Ez mi? Egy CD? Kérdeztem, és elmentem a Hi-Fi-hez, majd beraktam. Mikor fölcsendült az első akkord, rögtön fölismertem mi az. Az altatóm volt az, amit Edward nekem írt. Egy pillanat múlva hideg kezeket éreztem a csípőmön, és hűvös leheletét a nyakamon.

-        Boldog születésnapot!- suttogta bele a bőrömbe, amitől kirázott a hideg. Nedves hajáról rám csöppentek a vízcseppek.”

-        Bella?! – rángatott Jacob.

-        Igen?-kérdeztem.- Mi történt?

-        Jöttem be, hogy fölköszöntsem Nessie-t, de te a földön fetrengtél és csak sírtál. Olyan voltál, mintha elájultál volna. Hol van Nessie?- kérdezte kétségbeesetten.

-        Jake, nyugi.- mondtam, de a hangom elcsuklott a közepén a mondatnak. Erre fürkészve nézett rám.

-        Hol van?

-        Nem tudom.- suttogtam, hallhatatlanul.

-        NEM HALLOD BELLA? HOL VAN?!- kiabált velem.

-        Nem tudom Jake, mikor bejöttem a szobájába, nem volt itt. – Jake reszketni kezdett egyre jobban, és jobban, már az átváltozás határánál volt. Küzdött. Küzdött, hogy ne változzon át.

-        Jake, nyugodj meg.- mondtam neki, de még én is hallottam a hangomban a kétségbeesést. – Nyugodj meg, ki kell találnunk valamit.

-        Rendben.- mondta visszafojtott hangon.

-     Sss… Gyere ide. – mondtam neki. Rögtön jött is, leguggolt és az ölembe ült. Fejét a vállamra hajtotta, görcsösen kapaszkodott belém, mint akkor Alice. Sohasem fogom elfelejteni. Jake mélyet szippantott az illatomból, furcsa módon nem irritálja, inkább lenyugtatja, én meg simogattam a hátát, és próbáltam nyugtatni. Mikor megnyugodott, egy kicsit eltávolodott tőlem, hogy a szemembe nézhessen.

-     Én itt maradok, nyomokat keresni, te menj el Billy-hez, mondd meg neki, hogy mi történt, és mondd meg a másik falkának is. Billy-nek üzenem, hogy addig nem megyek haza, amíg meg nem találjuk Nessie-t.

-        Sam-éknek is szóljak?

-        Igen. Segíteni fognak.

-   Rendben. Akkor megyek. De Jake, tudom, hogy Nessie a bevésődésed, de akkor is kell pihenned. Nessie 3 éves, van pajzsa, agyilag 17. Nem tudják bántani sem fizikailag, sem elméletileg. Jake, az apjára ütött, nagyon okos,  és hamar ki fog találni valamit, hogy segítsen nekünk. De kérlek, kérlek, ne sodord magad bajba! Majd én megkeresem. La Push-ba amúgy sem mehetek, csak az egyik farkas engedélyével.

-        Most engedtem meg, és amúgy is bíznak benned. Mostantól akármikor bejöhettek, de meg KELL találnom, nem veszíthetem el!- dühöngött majd a vállamra borult, és elkezdett zokogni.

-        Megtaláljuk, ígérem. Én sem szeretném elveszíteni, ő az életem. Jake, össze kell szednünk magunkat. Én megyek La Push-ba, te keress nyomokat. Vigyázz magadra!- mondtam, majd megpusziltam a homlokát és vámpírsebességgel La Push felé vettem az irányt.

Sziasztok! 

Remélem elnyerte a tetszéseteket az első fejezet, és felkeltette az érdeklődéseteket! Hamarosan hozom az új fejezetet, csak még kipofozgatom az oldalt. :) 

Puszi, 

Yvi (: