Második fejezet

2. Fejezet

Imádtam ilyen gyorsan futni, egyetlen szerelmem jutott eszembe róla. Úgy éreztem, hogy ilyenkor velem van. Akaratlanul is visszaemlékeztem ugyanarra, amit pár perce éltem át a vámpír memóriának köszönhetően. Igaz egy kicsit homályos volt, mert meg akkor történt, amikor ember voltam, de egy apró részletet sem felejtettem el belőle. Mindenre emlékszem, amit Vele töltöttem.

"  - Boldog születésnapot!- suttogta bele a nyakamba, nedves hajáról rám csöppentek a vízcseppek. Aztán megfordított ölelésében, most már szemben álltam vele, viszont végig fogott. Aztán fejem mellkasára hajtottam, és el kezdett forogni velem. Némán táncoltunk. Mélyet szippantottam az illatából. Lehunytam a szemem, és csak élveztem Edward közelségét. Edward adott egy puszit a hajamra, én meg még jobban hozzábújtam.  Lehajtotta a fejét a vállamra, én meg elérkezettnek éreztem az időt, hogy belepusziljak a nyakába.

-   Köszönöm.- mondta, majd fölkapott az ölébe, és odasuhant az ágyhoz. Valamit észrevettem. Valami hiányzott. Vagy valaki?

-   Alice hol van?

-   Elment, Jasperrel beszél, reggelre már itt lesz. Charlie nem fogja megtudni, hogy elment. Jól vagy?- kérdezte féltően, és megbánóan.

-   Nincs semmi bajom. Azt hittem, hogy csak éjfélkor jössz.- mondtam neki.

-   Nem bírtam ki, és Jasper-t sem tudtam meggyőzni arról, hogy ez nem az ő hibája volt.- mondta miközben hideg lehelete csiklandozta a nyakam. Szívem rögtön kétszer olyan gyorsan kezdett el verni, mire Edward fölnevetett, erre fel még el is pirultam. Edward megint fölnevetett, de most nem szívből nevetett. Nevetése keserű volt.- Tudod, hogy milyen nehéz volt kontrollálnom magam, hogy ne bántsalak akkor?

-   Edward, az nem a te hibád volt. Te megmentettél. Ha te nem lennél…

-   Akkor nem lennél életveszélyben minden másodpercben, amit velem töltesz.

-   Ha ennyire így gondolkodsz, miért nem változtatsz át?- kérdeztem, mire fölmorgott. Túl hangosan, mert ezután olyan gyorsan történt minden. Edward eltűnt, és egyedül voltam a szobában, föl sem foghattam, valaki ledöntött az agyra, es gyorsan betakart, es befurakodott mellem az agyba.

-   Tettesd, hogy alszol.- mondta Alice mellőlem. Mar a villany sem égett, es a hifi is ki volt kapcsolva. Egy másodpercre rá, hogy Alice kiadta az utasítást, Charlie nyitott be a szobába. Körül nézett, majd kiment. Ez a pár másodperc majdnem a szívinfarktust hozta rám. Alice el is tűnt, és hideg kezek csúsztak a derekamra hátulról. A kezek gazdája meg időben észbe kapott, es tenyeret a számra tapasztotta, így magakadályozva hogy sikítsak.

-   Nyugodj meg Bella, nem lesz semmi baj.- köpte a szavakat egy ismerős hang. Lefagytam. Mit keres itt Victoria? Hogy lehet ez? Hiszen Alice itt volt! Alice!

-   Mi… mit csináltál Alice-szel?- suttogtam kétségbeesetten.

-   Én?!- kérdezte elkerekedett szemekkel. Gusztustalan volt. Nevetett, hánynom kellett tőle.

-   Mit csináltál Alice-szel?!- sziszegtem a fogaim közül. Még én is meglepődtem hirtelen támadt bátorságomtól.

-   Most az egyszer szerencséd van Bella.- mondta.- Még most nem öllek meg. Csinálj úgy, mintha nem is történt volna semmi, és akkor nem ölöm meg a családod. Ha elmondod akárkinek, hogy itt jártam, akkor megölöm a családod, és téged. Mondta, majd eleresztett, és eltűnt. Én csak sokkolva álltam ott. Edward beugrott az ablakon, és amikor meglátta, hogy ott állok ledermedve, elkezdett magyarázkodni.

-   Bocsánat, hogy megijesztettünk, de túl hangosnak bizonyultam, ezért Charlie fölnézett, mert nem tudta, hogy mi az a hang. Sajnálom.- mondta, majd átölelt. Úgy tűnik, hogy nem vette észre, hogy Victoria itt járt.

-   Nincs semmi baj.- mondtam, de csak suttogásra tellett, mert még mindig le voltam fagyva. Victoria közelebb van, mint hittük. Úgy tűnik, hogy valamilyen oknál fogva el tudja tűntetni a nyomát. Fölnéztem Edwardra, aki lehajtott fejjel állt előttem, olyan volt, mint egy kisfiú, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre.

-   Miért nem akarsz átváltoztatni?- suttogtam.

-   Bella. Hogy akarhatsz egy lenni közülünk? Nem akarom elvenni az életed önzőn.- mondta.

-   Mar így is elvetted az életem…- suttogtam magam elé, mire  tekintetét hirtelen rám szegezte, szeme összeszűkült, és egy fokkal sötétebb lett, majd megdermedt. Megsimítottam az arcát, mire egy kicsit felengedett. - Elvetted az életem, örökké a tied leszek.- suttogtam.- Ezért szeretnék átváltozni. Soha nem akarlak elhagyni, mert félek, ha mar ötven eves leszek, vagy több, akkor nem fogok tetszeni neked.- mondtam, de megállított.

-   De nem az a megoldás, hogy te is lelketlen szörny leszel.- mondta.- és hogy mondhatsz ilyet?! Örökkön örökké szeretni foglak. Nem élhetek nélküled.

-   Én sem.- mondtam. Egy kicsit fölemelt, hogy ne kelljen pipiskednem, majd megcsókolt. Szívem kétszer olyan gyorsan vert, mint általában.

-   Edward?- mondtam.-…

-   Igen?

-   Én… sajnálom, ami történt ma…- nyögtem.

-   Nem a te hibád, de most aludj, mert tudom, hogy fáradt vagy, és aludnod is kell.-mondta, majd fölkapott, és vámpírsebességgel az ágyhoz vitt, majd jól bebugyolált, és lefeküdt mellém. A takarón keresztül is éreztem hideg testét, ami jót tett most, mert meleg volt, és a karomnak is jól esett a hideg.

-   Hozok fájdalomcsillapítót. - mondta, majd el is tűnt, egy másodperc sem kellett neki, és már itt is volt kezében 2 szem gyógyszerrel, és egy pohár vízzel. Én engedelmesen bevettem őket, majd hozzá bújtam. Edward halkan dúdolta nekem az altatómat, és én egyre laposabbakat pislogtam, majd elmerültem az öntudatlanság vizében. Álmodni nem álmodtam semmit, csak reggel, mielőtt fölkeltem, újraéltem, ami este történt. Izzadva, vizesen ébredtem, és ziháltam. A szemetesem tele volt gombócba összegyűrt zsepikkel, amiket, gondolom, Alice rakott oda, tettetve, hogy beteg. Edward nem volt sehol, és Alice-t sem láttam, majd kivágódott az ajtó, és Alice lépett be rajta.

-   Jó reggelt Bella!- mondta orrhangon.- Sokáig aludtál, így kénytelen voltam elmenni, fürödni… Charlie már elment. Hogy van a karod?- kérdezte, mire én ránéztem a kötésre. Egy új, tiszta kötés volt rajta.

-   Én… ő… jól… Ki cserélte ki?- kérdeztem, miközben a kötést néztem.

-   Edward hazajött, és elmondta Carlisle-nak, hogy átázott a kötés, de mivel láttam, hogy jönni fog, ezért már útra készen vártuk az ajtóban, mikor Edward hazaért.- magyarázta Alice.- Edward vadászni ment.- válaszolt ki nem mondott kérdésemre Alice. Ennyire kiismerhető lennék?- nem, csak ismerlek.

-   Persze…- morogtam az orrom alatt.

-   Nemsokára jön, csak még átveszi a ruháját, amit összekoszoltál… már kiraktam neki egy váltás ruhát.- mondta.

-   Összekoszoltam?

-   Igen, mert a véred, mint mondtam átáztatta a kötést, és a ruháját is. Mikor ideértünk Carlisle-lal, mindent belengett a véred illata, nem is tudom, hogy bírhatta… talán ezért ment el megint vadászni… nekem ki kellett mennem, mert nem mertem bent maradni, nehogy bántsalak.- mondta lehajtott fejjel. Jézusom… én ilyen sok bajjal járok? Nem érdemlem meg Edward-ot…- de most már menni kéne enni, biztosan éhes vagy már.- mondta gyorsan, majd talpra állított, és el kezdett húzni lefelé.

-   Alice, én tényleg nem vagyok éhes *korrr*- persze, hogy ilyenkor kordul meg a gyomrom…- vagyis nem vagyok annyira éhes *KORRR*… had öltözzek legalább fel.-könyörögtem barátnőmnek. Alice csilingelve nevetett, majd folytatta az utat lefelé.- megígérem, hogy kiválaszthatod te a ruhámat.- nyögtem… nem akartam pizsamában lenni.

-         Jó!- csillantak fel a szemei.

-         DE csak az én ruhatáramból választhatsz.- kötöttem ki a feltételem, mire barátnőm elszontyolodott, majd eltűnt, és pár pillanat múlva meg is jelent.

-         Gyere Bella! Már be is kapcsoltam a hajsütő vasat!- kiáltotta boldogan.- Jaj és Carlisle üzeni, hogy egyél meg kettő óránként egy fájdalomcsillapítót. Itt van, víz a szobádban.- mondta, és a kezembe helyezett egy tablettát.- De várj csak! Étgyomorra nem is szabad gyógyszert enni.- mondta, majd hozott nekem egy joghurtot- Itt a joghurtod, edd meg, aztán a gyógyszert, elkészítelek, és mehetünk is a suliba!- ugrándozott föl-s-le.”

Csak most vettem észre, hogy nemsokára a határhoz érek. Láttam egy fehér farkast, amelynek egy fekete csík ment végig az oldalán. Leah!

-         Szia Leah!- kiáltottam.- Jake nálunk van, megengedte, hogy átjöjjek, sőt, ő küldött. Üzeni, hogy mindenkinek szóljak, Nessi eltűnt, keressük, de nem találjuk, segítség kell!- ekkor odaértem mellé, egy kicsit arrébb állt, hogy utat engedjen nekem, én gondolkozás nélkül gyorsítottam, majd elsuhantam mellette.- Köszönöm Leah! Szeretlek!- kiáltottam barátnőmnek, mire csak egy „kutya-nevetést” hallatott, s ő is eltűnt. Én egyre gyorsabb, és gyorsabb ütemet diktáltam magamnak, láttam a célpontot, a piros Black házat, már csak pár másodperc kellett, pár kilométer, mivel vámpírsebességgel haladtam, hogy előbb ott legyek, és amúgy sem vennék észre az emberek. Egyre közelebb értem a takaros kis piros házhoz, mikor az udvaron elterültem. Nem értettem, hogy mi történt, hiszen vámpír vagyok, az isten szerelmére, a vámpírok nem szerencsétlenkednek, de aztán megéreztem egy farkas szagát, éppen fölöttem feküdt, gyorsan kimásztam alóla. Egy fiatal farkas volt, fehér szőrrel, még nem láttam, tehát ezért támadott meg… Túlságosan elbambulhattam, mert valami reccsent, és valaki magán kívül sikítozott. Csak egy kis idő múlva vettem észre, hogy aki sikított, az én voltam. Összeszorítottam a fogaimat, és a sírás határán voltam. Gondolom eltörte a karom, mert az iszonyatosan fájt. Ekkor jöttem rá, hogy a farkas meg akar ölni. Gyorsan magamra vontam a fizikai pajzsom, így semelyikünknek nem eshet baja. Nagyon hasogatott a vállam, szépen kicsavarta. Jó harcos… Újra támadott, de most visszapattant rólam, le a földre. Kitágult szemekkel nézett rám.

-   Szia! Nem tudom, hogy hogy hívnak, vagy azt, hogy Jake, vagy Sam falkájába tartozol-e. Az is lehet, hogy sehova, de megértem, hogy min mész keresztül. Engedélyt kaptam La Push határainak az átlépésére, és szívességet teljesítek. Mondd meg a többieknek, hogy Bella van itt, nem kell félni. Ha most megengeded, akkor én tovább mennék Billy-hez, de ha akarod, akkor hozhatok ruhát neked, és megbeszélhetjük a dolgot.- mondtam, mire csak bólintott, én besuhantam a házba, egyenesen Jake szobájába, és onnan kiabáltam ki Billy-nek. – Billy! Én vagyok, Bella, mindjárt jövök, csak előtte még el kell intéznem egy kis problémát… egy kis összetűzésem volt egy új farkassal, de mindjárt megbeszéljük… sietek vissza.- mondtam neki ruhákkal a kezemben, majd kiszaladtam, és odadobtam a farkasnak a ruháikat, bement az erdőbe, majd egy perc múlva egy fekete hajú 15-16 éves lány lépett ki a fák közül. Nagyon szimpatikusnak nézett ki…

-   Szia!- mondtam.- Bella Swan.- nyújtottam kezet.

-   Natalie.- biccentett. Kezemet pedig gyorsan visszahúztam. – Én nem tartozok senki falkájához.- mondta.

-   Rendben, akkor gyere velem. Mikor változtál át először?- kérdeztem, miközben a ház felé indultam, ő meg követett. Billy jött ki a tolószékkel, és aggódva vizslatott.

-   Bella! Jól vagy?!

-   Billy, nem kell aggódni, erős anyagból készültem.

-   Jó… csak hallottam a reccsenést, meg a sikítást… Mi történt?!

-   Semmi, csak eltört a karom… uhmm… Natalie, visszatennéd a vállamat, mielőtt még rosszul forr össze?

-   Megpróbálhatom…-mondta a lány ijedten.

-   Hagyd, majd én.- hallottam meg barátnőm hangját mögülem. Gyorsan odajött hozzám, elszámolt 3-ig, és visszarántotta a vállam, majd a felkaromat is egyenesbe tette, és rögzítette rögzítő kötéssel. Én közben próbáltam nem sikoltozni a fájdalomtól, de nem mindig sikerült visszatartanom… egy-egy fájdalmas sikoly olykor-olykor elhagyta a szám. Aztán beszéltem egy kicsit Leah-vel.

-   Köszönöm Leah!- mondtam neki, majd egy puszit nyomtam az arcára.- Leah, ez a lány, Natalie, még új. Nincs benne egyik falkában sem, segíts neki, vegyétek be a falkába. Kérlek.- mondtam Leah-nak.

-   Jó. Nath, gyere!- mondta.

-   Ismered?- döbbentem le.

-   Igen, unokatesóm bevésődése…

-   Értem. Hogy van Max?

-   Jól, épp járőrözik, majd szólok neki, hogy készítse föl, én meg majd megtanítom pár trükkre.- kacsintott rám.

-   Rendben, beszélek Billy-vel, sziasztok. Natalie, örülök, hogy találkoztunk!- mosolyogtam rá. Olyan aranyosnak tűnt, olyan félénknek.

-   Én is,- mosolyodott el halványan.- bocsánat, hogy megtámadtalak, még nem nagyon tudok uralkodni a farkas énemen…- szomorodott el.- nem vagyok még hozzászokva ehhez.- egy kósza könnycsepp gördült le az arcán.- még csak két napja vagyok farkas.

-   Wáó! Ahhoz képest elég jó vagy.- mondtam elismerően.- de most mennem kell. Billy!- kiáltottam, hogy meghallja, és beszaladtam a házba.- Jake nem fog itt lenni egy ideig.-mondtam.

-   Ó… csak nem Nessi-vel alszik?!- kacsintott rám.

-   Bár az lenne… Nessi-t elrabolták.- zokogtam.- meg kell keresnünk, mindenkinek szólnom kell, ezért küldött Jake. Sam-éknek is szólnom kell.- mondtam, majd megöleltem, és egy puszit nyomtam a homlokára, olyan volt nekem, mintha csak az apukám lenne. Éreztem, hogy nem létező könnyek áztatják a szemem, de nem törődtem vele, rohantam Sam házához. Gyorsan becsöngettem, és a választ sem vártam meg, bementem.

-   Szia Emily!- mondtam neki, miközben bementem a konyhába. Mikor megfordult, egy kicsit ledöbbentem. Nagy pocakját látva meghatódtam. A harmadik baba… gondoltam magamban.

-   Kisfiú, vagy kislány?- kérdeztem, miközben megcirógattam a hasát.

-   Mindkettő. Ikrek.- mondta, majd pici kezeit pocakjára rakta, ösztönösen védelmezte őket, milyen édes! Emlékszem, hogy én is mindig odatettem a kezeim reflexszerűen.

-   Bocsánat, hogy megzavartalak, de nem tudod, hogy hol van Sam?

-   Ő… az északi határnál találhatod meg. De mi történt veled? Kérdezte a kezemre mutatva.

-   Megtámadott egy újonc, de minden rendben. Sietnem kell. Köszönöm az információt, szia.- mondtam.- Vigyázz magadra, és a picikre.- mondtam, miközben megsimogattam a pociját még egyszer.

-   Rendben szia.- mondta, majd eltűntem. Rohantam az északi határhoz. Mikor már eléggé közel voltam, elkiáltottam magam.

-   Sam, hol vagy?- kérdeztem, és egy tisztáson megálltam, nekidőlve egy szikla szirtnek. Úgy döntöttem, hogy ott megvárom. Pár perc múlva susogást hallottam, most öltözik-gondoltam magamban, majd kilépett a tisztásra.- Sam, üzenetet hoztam.

Sziasztok!

Megérkeztem a második fejezettel:) 

Remélem tetszik. Valamint remélem van, aki olvassa az oldalt. Ha meg még nincs, remélem lesz :) Mindenesetre, jövőhét közepén várható a harmadik fejezet. Bocsi a függővég miatt. 

Puszi,

Yvi (: