Harmadik fejezet

3. Fejezet

-   Sam, üzenetet hoztam.- mondtam az előttem álló fiúnak, azaz férfinak.

-   Hát akkor mondd.- mondta.- Sok dolgom van még, és sietnem kell.- mondta kedvesebben dörmögő, mély hangján.

-   Renesmee eltűnt, elrabolták. Jake mondta, hogy szóljak nektek. Megkérhetnénk arra titeket, hogy megkettőzzétek La Pushvédelmét? És ezt én kérem, nem Nessi miatt. A rabló nem hagyott nyomot, így ide is akármikor beszökhet.- mondtam, és ezt alátámasztva egy fehér csík suhant el közöttünk. Sam-et ellökte, aki egyenesen a sziklafal felé repült. Nagy robajjal ért földet, de már farkas alakban. Így egy kissé megnyugodtam. A sziklafalban bemélyedést hagyott Sam háta, és egy kis kőréteg is lezuhant róla.  A Vámpírunk most velem szemben állt, támadásra készen. Megtámadott, de nagy meglepetésére lepattant rólam. Mire jó a pajzsom?! Elégedetten mosolyogtam rá, mire szemében gyűlölet izzott föl. Egy fél percig csak állt előttem, és bámult, majd, mint aki eszét vesztette, el kezdett ütni, rúgni, harapni, de mind hiába, egyik sem okozott nekem fájdalmat, még meg sem éreztem. Csak álltam ott. Gyorsan cselekednem kell, nehogy rájöjjön, hogy mi a képességem. Egy kis ideig megint csak állt előttem, majd csúfondáros mosolyra húzódott a szája, és elégedetten karba fonta a kezét. Kihívóan nézett rám, mire én csak elmosolyodtam. El akartam indulni felé, hogy megöljem, Sam is éppen megmozdult, mikor a pólóm el kezdett lángolni. Szuper!!- sziszegtem magamban.- ennek a vámpírnak van képessége. Gyorsan odaugrottam elé, és megfogtam a kezét, de előtte egy picit fölvontam a pajzsom, így enyém lett a képessége. Hogy semmit ne vegyen ebből észre, a kezénél fogva földhöz vágtam, majd a pajzsom is visszahúztam. A tüzet eloltottam egy kis esővel, majd az esőből vihart gerjesztettem, és villámokat szórtam a támadónk felé. Az csak ámulva és bámulva állt előttem, majd egy határozott mozdulattal támadni akart, de Sam hamarabb ráugrott, és letépte az egyik kezét. A macsó vámpír ordítva kapott a keze helyéhez, majd még jobban begurult. Most Sam-et pécézte ki magának, amit én nem hagytam. Amint megindult Sam felé, egy-egy villám majdnem belé csapott. Megtorpant egy kicsit, amit én ki is használtam: megnyitottam alatta a talajt, amibe beleesett, és villámokkal leptem el. A villámoktól meggyulladt, és sikoltozva halt szörnyet. Én csak mosolyogva álltam előtte, és ezt gondoltam: „a saját fegyvereddel győztelek le.” Már csak az a ronda, büdös füst szállt föl az égbe, ami annak a jele, hogy megöltem. Sam felé fordultam, aki kikerekedett szemekkel nézett felém, nagy fekete szemeivel, vagy ezer kérdést olvastam ki a szeméből, de nem volt időm, sietnem kellett.

-   Nem lényeges. Kérlek, teljesítsétek, amit kértem, mert amit mondtam, beteljesült… ha nem vagyok itt, ki tudja, hogy mi történt volna…-mondtam okos kutyaszemeibe. Nem tudott átváltozni, mert az a lökés túl gyorsan jött, és így a ruhái elszakadtak.-Jól vagy? Azt hiszem, hogy megzúzódott néhány bordád… pihenned kéne…- megérintettem a nyakát, így hallottam, hogy mit gondolt.

„ Köszönöm, hogy megmentettél. Jól vagyok.”- nyögte, majd elvettem a kezem, és csak ennyit válaszoltam:

-   Ugyan, miattam történt minden.-mosolyogtam rá.

Sam szemszöge

Bella éppen mondta, hogy idegenek vannak és meg kell kettőzni a védelmet, amikor egy gyönge szél fuvallat felém hozta egy idegen szagát. Rögtön megtámadott minket. Először engem támadott meg. A sziklafalhoz vágott. Az ösztöneim gyorsan reagáltak, így csak a szikla tört össze, nem a csontjaim. Ez után a művelet után a nomád Bellára vetette magát, de hamarosan a földön találta magát, pedig Bella meg sem mozdult. Paul gondolatai másztak az agyamba:

„Ha én lennék ott, nem laca-pacáznék, rögtön rátámadnék, jujj de jó kis bunyó lenne, hagynék neki egy kis teret, hogy tudjon védekezni, de pár perc múlva már lángolna...”

„Paul fogd már be! Tudod, hogy milyen idegesítő vagy? Nem csak te szeretnél egy jó kis bunyót! Sam, mehetünk harcolni?”

„Collin! Paul! Hagyjátok abba, folytassátok a járőrözést, és segítsetek a testvéreiteknek.”

„Igenis Alfa!” Mondták egyszerre.

Morgott a támadó, mert nem járt sikerrel. Gondolkozott egy kicsit, majd esze-veszetten kezdte támadni Bellát. Bella csak mosolyogva állt ott, farkasszemet nézve a nomáddal. Most én is jobban megnéztem a vámpírt. Szemei feketén csillogtak a vágytól, hogy megölje Bellát. De mást is észrevettem: a dühöt. Nagyon dühös volt, hogy nem tudja elpusztítani a nála sokkal kisebb, erőtlenebb nőt. Látszott még egy kis piros árny is a szemében. Biztos nomád. Bella szépen harcolt, az ellensége hozzá sem ért. Másodszorra is megállt, majd elmosolyodott. Ezután egyszer csak lángra kapott Bella ruhája. Bella megfogta a támadónk kezét, és a földhöz vágta. Aztán eleredt az eső, amely eloltotta Bella lángoló ruhadarabját. Hirtelen el is állt. Aztán a támadó megindult Bella felé, de most én voltam a gyorsabb, és így ki tudtam csavarni a kezét. Ordítva rogyott meg picikét, de aztán megint támadni akart. Szlalomozva kerülte ki a villámokat, amelyek őt vették célba. Megtorpant egy pillanatra, és ez volt az a bizonyos végzetes hiba. Megnyílt alatta a föld, és belecsapott egy villám. Hangosan sikoltozva égett el.

„De azért ez a Bella jól harcol… Meg sem moccan, és az a vérszopó mindig lepereg róla… Hogy csinálja? Jujj ez szép volt! Ahogy elintézte, Gratula! Ez a csajszi fogja még valamire vinni! Anyám ez tetszik, bár nem is harcolt, csak állt ott, mégis látszott, hogy ki van följebb a küzdelemben. Hé' Sam! Nem kellene megkérni, hogy tanítson harcolni minket? Mármint úgy, ahogy Ők harcolnak… Így minden lépésüket tudnánk hova tenni…”

„Jajj Paul! Te tényleg ennyire hülye vagy? Teljesítsd a parancsot, és fogd be! De nem igaz! Te csak nem tisztelsz egy vérszopót? Csoda! Hallja mindenki? Paul tisztel valakit! Ezt is csak egyszer fogjuk megélni…”

„Collin ne kötözködj, még bajod esik.”

„Ugyan Brandy, ki bántana? Az megpuhult Paul, vagy a halott vérszopó? Egyik sem… Nincs mitől tartanom, lásd be.”

„Collin ne csináld.”

„Collin! Minek neveztél?”

„Megpuhultnak.”

„Harc. Ma. Most. A. Tisztáson.!!!!”

„Mi a tét?”

„Semmi. Nem lesz harc. Hagyjátok abba, ne kelljen közbelépnem.”-szóltam a fiúkra.

„Rendben.”-mondták kissé lehangoltan.

Aztán beszéltem Bellával, és megkettőztük a védelmet.

Bella szemszöge

Miután mindent elintéztem, rohantam haza, hogy segítsek Jake-nek. Egy kicsit furcsa volt, hogy kaptam megint egy új képességet, de hamar megszerettem, amint támadt egy ötletem. Gyorsan beszaladtam a házba.

-   Szia Jake!- kiáltottam be a folyosóról.- Találtál valamit?- Kérdeztem, miközben az emeletre szaladtam föl.

-   Találtam pár hajszálat, de úgy tűnik, hogy csak Ness-é.

-   Jake… Van egy új képességem…

-   Hogy mi?!

-   Új képesség…

-   Ok addig eljutottam. Mesélj…

-   Megmutassam?

-   Igaz, úgy gyorsabb.- mondta, majd felém nyújtotta a kezét. Megfogtam, és hirtelen minden gondolata az enyémbe mászott. Aro… Amikor újszülött voltam, el kellett mennem hozzájuk, Volterrába, mert nem akartam kockáztatni. Nem akartam, hogy megkeressenek, és ezzel veszélybe sodorjam Charlie-t, Jake-t, Renée-t vagy… Vagy Nessiéket, bár ahogy látom ezt nem tettem valami jól.

Jake arra gondolt, hogy pár napon belül felkeresi Volterrát, és Aro-éktól követeli vissza szerelmét. Arra is gondolt már, hogy ha nem találjuk meg Nessi-t, akkor megöli magát. De legfőképp abban bizakodott, hogy nem lesz semmi baj, és megtaláljuk az én kicsikémet. Ha jobban figyelek, és nem olvasgatok, akkor ez az egész meg sem történt volna… az én kislányom miattam van veszélyben!

-   Bella ne hibáztasd már magad…- szidott le Jake.

-   Én nem, de te, honnan…

-   Honnan tudom? Rá van írva az arcodra…

-   Jó…

-   Nos, most már mindent tudok, de mi pontosan a képesség?

-   Uralom a négy elemet. Ha visszahoznám a tegnapi illatokat, talán megtalálhatjuk…- suttogtam magam elé, de mikor fölpillantottam Jake arcára, nagyon bíztam benne, hogy sikerülhet, mert ha nem, akkor azt nem élném túl… Jake sem, és ezt nem szeretném.

-   Gondolod, hogy ez működhet?- kérdezte reménytelenül, mégis bizakodva.

-   Nagyon bízom benne. Kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e. De valamit elrontottam ma… amikor harcoltam azzal a vámpírral…- folytattam volna, hogy akkor megöltem, pedig túszul is ejthettem volna, amikor tornádó támadt, és közeledett a ház felé. Gyorsan felvontam a pajzsom a ház, és Jake köré. Csak most tudatosult bennem, hogy mi történt, amikor megláttam egy fehér csíkot közeledni felénk; kétség kívül az a vámpír volt, akit ma már megöltem egyszer. Gyorsan megfogtam Jake karját.

-   Ő az!- gondoltam.- Akiről beszéltem, akit már megöltem egyszer! Gondolhattam volna, hisz a tüzet is uralja!

-   Akkor mi legyen?

-   Felvontam a fizikai pajzsom a ház, köréd, és körém. Érzem, hogy támad, megpróbálom megállítani a tornádót, hogy ne tűnjön föl az embereknek. Nem tudom, hogy hogy fog sikerülni, vigyázz magadra, mert meg kell támadni hogy túsz legyen.  Lehet, hogy tud valamit Nessiről.

-   Jó, megtámadom, és üzenek a többieknek, hogy maradjanak otthon.

-   Ezzel elkéstél.- ijedtem meg, mert hallottam 12 dobogó tappancsot, mivel nekem különösen jó érzékim vannak, ezért hamarabb hallottam, mint akárki más.- van egy fél percünk, különben nem lesz meglepetés a számára a falka közeledése, és akárkinek baja eshet.

-   Jó. Kimegyek, megtámadom, addig te állítsd le a tornádót, aztán i elintézzük a falkával.

-   Jó, csak ne öljétek meg, max egy kezét csavarjátok ki…- gondoltam, majd elengedtem a kezét, és elkezdtük az akciót. Jake gyorsan átváltozott, és megtámadta a vámpírt. Gyorsan elállítottam a tornádót, majd mentem segíteni Jake-nek. Jake kapott egy kis fizikai pajzsot, így neki baja nem eshet. Megfogtam a vámpír nyakát, és használtam az egyik leghasznosabb tehetségem: elvettem tőle az erejét. Nincs többé képessége. Egy pillanat múlva a falka három másik tagja is megérkezett. El kezdett kattogni az agyam, hogy hova vihetnénk, majd rájöttem. Le a pincébe! Addig gondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy Jake áll mellettem, de mégis a gondolkozásomból a vámpír sikítása ragadott ki. Leah jött felénk a vámpír egyik kezével a szájában. A vámpír vissza akarta szerezni elvesztett testrészét, így Leah után vetette magát. Mintha erre várt volna Leah, hirtelen eldobta a kezet, ami Seth szájában landolt, aki tovább passzolta Max-nak, és így szórakoztak, míg Leah meg nem unta. Megvárta, hogy a vámpír közel kerüljön hozzá, bevetett egy cselt, és utána a fogai a vámpír nyaka körül záródtak. A vámpír teste élettelenül rogyott össze, majd egy perc múlva a feje felé kúszott. Gusztustalan egy látvány volt. De legalább elkaptuk. Gyorsan elvettem a képességeit, mielőtt összerakhatta volna magát, Alec képességével, így meg tudtuk beszélni, hogy most mi legyen… Az a jó a mi pincénkben, hogy ugyanolyan, mint egy padlás, csak pont a fordítottja: az ajtó a tetején van, és egy létra vezet le, amit el tudunk mozdítani, így nem fog tudni kitörni semmiféleképpen sem. Megbeszéltük, hogy 3 napig lent tartjuk, és utána olyan közegbe visszük, ahol van egy iciri-piciri vér… Lehet, hogy veszek egy kis vért, ugyanis orvosi pályára léptem, így tudok venni, és egy cseppet kirakok egy tálkába, így kényszerítjük majd, hogy elmondja az igazat. Nagyon lassan telt el az a 3 nap, de kellett, hogy kiéheztessük, bár így is fekete volt egy picit a szeme, szóval nem lesz semmi baj a szomjúságával, és biztos vagyok benne hogy nem fogja tudni türtőztetni magát, szóval a játszma a mi oldalunkon van. Nemsokára megtaláljuk a kislányomat. Jake természetesen nem akarta ezt a „játékot” játszani, mert minél hamarabb meg akarta találni a szerelmét. Gondolom, én sem csinálnám ezt, ha nem a kislányomról lenne szó, de ez a vámpír ki hozta belőlem a rosszabbik felemet, és nem tudtam visszazárni abba a ketrecbe, amiben eddig volt, és valahogy nem is nagyon akartam. Meg kell szenvednie a bűneiért. Megölni nem akarom, ez is elég kínzás számára. Kinyitottuk az ajtót, persze én előtte elkábítottam, így nem tudott magáról, csak akkor „ébresztettem föl, amikor már egy széken ült, és Seth és Max is fogta. Elkezdődött a játszma. Ha most ügyesek vagyunk, akkor se perc alatt megtaláljuk Renesmeet. És én csak ezt akartam. A kislányomat tartani a kezeim között.

-   KI vagy?- Kérdeztem tőle.- Nem válaszolt, csak pislogott körbe-körbe, meg akarta tudni, hogy hol van.- Ki vagy?!- kérdeztem, miközben megráztam a vállát.

-   Nem beszélek a te nyelveden.- mondta hanyagul. Rendben, ha így játszik, akkor én is.

-   Ki vagy?- kérdeztem immár spanyolul.

-   Alejandro  Esponoza Lodeiro Ruiz De La Rosa. A fiatalabb.

-   Mit akartál?- sziszegtem, mire gúnyosan fölkacagott.

-   És az ember azt hiszi, hogy a nőknek van valamennyi esze… megölni, ha nem jöttél volna rá, kedves.- mondta gúnyosan.

-   Elég nagy a szád ahhoz képest, hogy a kezemben van az életed…- mondtam maró gúnnyal.

-   Csak szeretnéd, cicus.- mondta, mire én fölkaptam kissé va vizet. Engem senki se szólítson így. Egy valakinek elnézném, de őt soha többé nem fogom látni…

-   Ne akard, hogy bemutatót tartsak!

-   Mert különben mi lesz?!- kérdezte nemtörődöm stílusban.

-   Háát… ha ennyire tudni akarod… de aztán egy hang se hagyja el a szád.- mondtam neki.- Fiúk menjetek ki légy szíves.- mondtam a fiúknak kedvesen, de még én is éreztem az utasító hangnemet a hangomban.

-   Na… de… Bella…! Mi… Légyszi had maradjunk!- mondták egyszerre a farkas fiúk.

-   Nem. Gyorsan, kifelé.

-   Oké-oké… -mondták szomorúan, ajkukat lebiggyesztve, és könyörgően néztek rám nagy fekete szemükkel.

-   Fiúk elég. Menjetek.

-   Persze persze…- mondták, csak Jake maradt benn.

-   Jake…- mondtam elfulladva.

-   Nem.

-   Jó. -adtam meg magam.

-   Szóval mit akarsz velem tenni, Szépségem? Elbántál 2 kisfiúval, nem adtad meg magad a könyörgő pillantásuknak… húú… tudod, kedves, én eddig figyeltelek. Még a saját lányodra sem vagy képes odafigyelni. Ott volt melletted a szobájában, és mégis milyen könnyen elraboltam… Mit akarsz tenni?!- mondta nevetve. Ha most ember lennék, elhánynám magam.

-   Hogy mit csináltál Nessivel??!- kérdezte Jake remegő testtel. Odafordultam hozzá, és nyugtatni próbáltam.

-   Jake, Jake, nyugi…

-   Vigyázz támad.- mondta, és gyorsan arrébb lökött, de nem kellett volna, mert a vámpír már a földön fetrengett iszonyú kínok közepett.

-   Ez… meg… miii??- visította.

-   Mondd  meg, hogy hol van a lányom.- követeltem.

-   N…nem..nem..tudom…- nyögte. Megfogtam az állánál, mire megint fölnyögött; és úgy nyomtam neki a falhoz. A lába nem érte a talajt.

-   Hol van?- vicsorogtam, mire egy kicsit hátrahőkölt, de jobban már nem tudott. Az arcom maximum 5 centire volt tőle, és feketék voltak a szemeim a vágytól, hogy megöljem, és ezt ő is látta.

-   Nem szeded ki belőlem, inkább ölj meg.

-   Nincs akkora szerencséd. –sziszegtem.

-   BELLA!- mondta Jake, és elrángatott. Szegényen éreztem, hogy milyen feszült… már ment volna megkeresni Nessit. Arcomra tapasztotta a kezét, és úgy közölte velem:- Használd Aro képességét.

-   Ohh elfelejtettem… de előtte…- suttogtam, de az a féreg félbeszakított.

-   Mit pusmogtok, cicám?

-   Hmm… szeretnéd tudni, mi?- kérdeztem bájosan, majd odamentem, és egyúttal végigsimítottam az arcán. Megkaptam, amire vágytam, de a játéknak nincs még vége… odahajoltam hozzá, közel, nagyon közel. Végig a szemébe néztem, és próbáltam csábos lenni. A szemei egy árnnyal sötétebbek lettek a vágytól. Az irántam érzett vágytól. Éreztem az ajkaimon fojtott lélegzetét, és csak ennyit súgtam neki: sajnálom, de épp most árultál el mindent.- suttogtam, és boldogan figyeltem, hogy a kívánt hatást értem el nála. Pár másodpercbe került, mire a vágyból döbbenet lesz, és a döbbenetből gyűlölet lesz. Fölpillantott rám, és megint megtámadott, avagy csak akart volna, mert megint összerogyott, és a földön kínlódott. Most leguggoltam hozzá, és felemeltem a fejét.- Azt hinné a vámpír, hogy tanulsz a hibáidból, de úgy tűnik, hogy mégsem.- láttam, ahogyan elhatározza, hogy megnyitja alattam a földet, vagy hogy villámot csap belém, de nem sikerült neki… nagy kerek szemekkel bámult rám, én meg csak elmosolyodtam.- Upszii… elvettem az erődet…? Bocsika…- mondtam, majd önkívületbe taszítottam, és visszavittük a pincébe.

-   Mennyit tud?- kérdezte Jake.

-   Csak egy beépített tag. De a lényeget tudjuk.- mondtam.

-   Tudod…- javított ki Jake.- mondd már el nekem is.- mormolta.

-   Majd később. Most mennünk kell.

-   Embry és Quil is jön?- kérdezte.

-   Hát… ha szeretnének…- mondtam.

-   Még szép!- lépett be mind a kettő fiú.

-   Kellett nekem ezt válaszolnom…- mondtam mosolyogva, és belebokszoltam a vállukba.

-   Áu Bella! Nem is mondtad, hogy kondizol… - nevetett fel Quil.

„ - Alice, tegnap nem láttál semmit?

-    Mit kellett volna?- kérdezte meglepődve.

-    Ha valaki úgy döntene, hogy eljön hozzám, látnád. Ha valaki eljön, és nem látod, mi történt?- kérdeztem.

-    Hogy érted?

-    Ha valaki tegnap eljött volna hozzám, látnád, de ha ugyanaz a valaki eljön, és mégsem látod, mi változott?

-    Ha véletlen találkozik az illető veled. De azt is látnám egy picivel hamarabb. Miért kérdezed?

-    Csak kíváncsi vagyok. Alice? Hogy lehet kijátszani a képességedet?

-    Nem döntöd el, hogy mit akarsz, vagy addig változgatod, hogy nem tudom követni, de így is látnám előtte. Ha azt akarja valaki, hogy ne lássam semmilyen féleképpen, az csakis egy másik képességgel oldhatná meg. Miért?

-    Kíváncsiság megint.

-    Rendben. Edward egy perc múlva itt lesz…- csilingelte.- ezt vedd föl ezzel, meg ezt ezzel, és ezt a nyakadra kösd, és kész is vagy. A cipőt lent a lépcső előtt találod, csak bele kell bújnod, és én végeztem is. – mondta, és már indult volna, de én utána szóltam.

-    De Alice, ezek a ruhák nem is az enyémek!

-    A te szekrényedben voltak, szóval a tieid. Siess, Edwardot nehéz föltartani.

-    De Ali…

-    Semmi „De Alice”! Tetszeni fog neked és neki is. Láttam.

-    De…

-    Csitt. Siess!- mondta, majd kiviharzott a szobámból, fölkavarva a levegőt. Gyorsan fölvettem a kikészített ruhákat, és le sietem a nappaliba, hogy hamarabb lássam Edwardot. Mielőtt lementem volna, megakadt a szemem egy cetlin, ami a földön hevert. Biztos Alice verte le, amikor kiment… Gyönyörű kézírással ez állt rajta:

Ha tovább kérdezősködsz, valakinek baja esik.

V.

Vörös tintával volt írva, ami még fogott. Mikor járt itt? Egy perce még Alice is itt volt. Reszketve rogytam a földre, vagyis rogytam volna, ha valaki el nem kapott volna. Idő közben a cetli is eltűnt a kezemből. Victoria nem lehet ilyen merész, mégis ilyen figyelmetlen, hisz ezt most biztosan látni fogják Edwardék, és akkor megduplázzák a figyelmet…

-  Alice! Mit csináltál?

-  Csak hoztam neki új ruhákat. Az nem lehet az ok, és miért engem hibáztatsz? Nem tehetek semmiről.

-  Jó, jó, bocsáss meg, csak nem tudom, hogy mi történt. Bella, szerelmem, hallasz? Válaszolj kedvesem!

-  Nyugi Edward, csak sokkot kapott, azt hiszem.

-  Alice!

-  Jól van, befogtam. El is menjek? Nem, na látod, kellek én neked, ez eszedbe se jusson. Edward! Ááá!- és itt egy csobbanást hallottam- Edward! Ezért még megfizetsz! Hogy tehetted? Meglásd! Csak kerülj a  kezeim közé! Nem, meg ne tedd! Egy perc múlva ébren lesz, lefogadom, hogy már most hall minket. Bella, hallottad, te vagy a tanúm arra, hogy Edward beledobott egy kád vízbe, és ezzel tönkre tette a ruhámat!

-  Alice, kérlek. Hogy tud valaki ennyit beszélni?!

-  Tehetség.

-  Idegesítő vagy. Tudtad?

-  Az is tehetség.

-  Uhh hogy tudtok ennyit veszekedni?

-  Bella!- sóhajtott fel megkönnyebbültem Edward, és az ölébe húzott.

-  És te még semmit sem láttál, Bella… ha tudnád, hogy Edward néha milyen… nem is mondom ki, rendben? Csak azt ne! – kerekedtek ki Alice szemei.

-  Biztos…- hagytam rájuk, és fölkeltem volna, de Edward nem hagyta.

-  Pihenned kell szerelmem, ma nem mehetsz iskolába az állapotod tekintve…

-  Edward nem lesz semmi baj… és nem szeretnék egyedül itthon lenni.

-  Maradok veled. Alice bejelenti, hogy kirándulunk, Emmett meg csak örülni fog annak, hogy kapott egy kis időt vadászni. Nem, Alice, ez nem szívesség. Vegyél rá.- fordult oda Alice-hez Edward. Farkasszemet néztek egy ideig.

-  Jó. Bella, - fordult hozzám Alice.- ha majd jobban leszel, el jössz velem vásárolni?- kérdezte, és úgy nézett rám, hogy nem tudtam nemet mondani. Edward mellkasából morgás tört föl, ezzel egy időben Alice a nyakamba ugrott.- Köszi, köszi, köszi! TE legalább szeretsz, nem úgy, mint a bátyám.- mondta szomorúan. Kérdőn néztem Edwardra, aki egy gyilkos pillantást vetett Alice-re, majd megadóan sóhajtott.

-  Megkapom a büntetésem, de ebbe Bellát ne rángasd bele.- mondta.

-  Csak az az egy lehetőségem van, hogy betartsd a szavad.

-  Hogy lehet egy ilyen pöttöm személy ennyire idegesítő?! Bella, mi történt? Csak úgy összeestél.- mi? Hol van a cetli, nem látta? Azt hittem, hogy ő vette ki a kezemből, vagy Alice? Nem, mert akkor tudnák… de pedig éreztem, hogy valaki ki vette a kezemből… Lehet, hogy Victoria mégsem olyan figyelmetlen, mint amilyennek én gondoltam?!

-  Csak kicsit gyenge vagyok még.- hazudtam.- Edward beszélhetek Jacobbal?

-  Nem, iskolában van. Tanulnia kell.- mondta ellenszenvesen.

-  De hát szünetük van. Kérlek, had menjek.

-  Nem, Bella, bajod eshet.

-  Nem fog. Miért esne?! Régen beszéltem már vele, és Charlie azt mondja, hogy rosszul van, beszélnem kell vele.

-  Túlteszi rajta magát, Jacob erős fiú. Nem vitázok, nem mehetsz.

-  Ezt nem hagyom annyiban.

-  Mennem kell. Én nem nagyon késhetek el. Legyetek jók, ja és Bella, vesd be a nőiességed. Nem bír ellenállni, akárhogy látszik… sziasztok.- mondta Alice, mire Edward fölnyögött. Aztán már ott sem volt. Mit tegyek? Alice-nek igaza van? Megpróbáljam? Jake-kel találkoznom KELL!

-  Mit meg nem adnék azért, hogy halljam a gondolataid.

-  Csak azon gondolkoztam, hogy hogy tudnálak rávenni, hogy elengedj. Edward kérlek, engedj el. Szüksége van rám. Mi a veszélyes benne?

-  Csak hívd föl.

-  Jó! Köszönöm. – mondtam, majd megcsókoltam.

…brrr…brrr…brrr… Hali! Ez JACOB telója. Ha üzenni akarsz, tedd meg! A sípszó után már mondhatod is! …beep…

Ez volt az ötödik alkalom.

-  Mi az? Nem veszi föl?

-  Mintha nem hallanád…

-  Csak a csalódottságtól akartalak megóvni. Ha Jacob olyan rosszul van, akkor nem beszélhetne veled igaz?

Kettő hétig hívogattam, és hagytam Jake-nek üzeneteket. Charlie folyton mondogatta, hogy segítsek Jake-nek, de hogy, ha nem tudok vele beszélni?

ELEGEM VOLT. - írtam a lapra.- Bocsájts meg, kérlek, ne akadályozz meg. Alice se.

Alice, ne szólj Edwardnak.

ELMENTEM Jake-hez.

ESTE itthon leszek.

SZERETLEK!

Bella

Úgy éreztem, hogy ki kell emelnem ezt a pár szót. Remélem, Alice segít. Letettem a papírt az asztalra. Mindent elintéztem, így hát mehettem is. Gyorsan beszálltam a jó öreg furgonomba, és indultam La Push felé. Út közben láttam egy fehér árnyat, ami mellettem suhant el, feltételezem, szerelmem volt. Mikor megérkeztem a rezervátum kapujához, nem várt esemény történt. Egy vörös farkas vicsorgott a Pöttöm Alice-re, és Alice nagyban veszekedett vele. Gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam kiszálltam a kocsiból, és feléjük siettem. Ez volt az első alkalom, amikor ilyen lényt láttam. A farkas eltűnt, és egy pár másodperc múlva Jake jött vissza a fák közül.

-         Hát megláttál…- mondta, majd átkarolt, és elhúzott onnan. Alice dühösen meredt rám, de azért kelletlenül elment. Ez után Jake elmesélte, hogy mit láttam. Az volt az első alkalom, amikor Jake-et farkasként láttam. Mesélt a „vérszopók” és a köztük lévő faji harcokról, és a Cullenekkel kötött szövetségről. Mindent megértettem… hogy Edward miért nem enged el, hogy Alice miért volt olyan mérges… Jake mesélt a kezdeti érzelem-zavarral, elmondta, hogy amikor egy fiú átváltozik farkassá, akkor az első 1-2 év a legveszélyesebb, mert nincs önuralmuk. Este Charlie majdnem örömtáncot járt, amikor elmondtam neki, hogy hol voltam, de Edward szemébe nem bírtam belenézni.”

Már egy ideje futottunk, de nem zavart semmi sem. Megyünk Renesmee-ért, már nem tudják elrejteni az illatát, és Jake amúgyis mérföldekről megérezné.

-  Bella merre megyünk?

-  Nem mondhatom meg, sajnálom, farkas telepátia…

-  Jó, bocs nem tehetünk róla.

-  Tudom, de ha megmondom, hogy hova megyünk, akkor Seth, és Leah biztos jönne.

-  És ez baj, mert…?

-  Mert valakinek figyelnie kell Alejandrora. Te, figyelj, beszélsz spanyolul?

-  Egy picit. Suliba tanuljuk, és a memóriám…

-  Értem. Megmutatom, hogy kit keresünk, és a szagát. Innen rögtön fölismerik, ha La Pushban jár. Ne öljék meg, információk kellenek.

-  Alejandroval mi lesz?

-  Nos… mindent tudok, amit ő. Nincs szövetségese. Nem szabadulhat ki, és vért sem kaphat. De ez nem jelenti azt, hogy megölhetik. Majd ha elkaptuk a másikat, akkor majd elintézik egymást.

-  Jajj Bella ne csináld már. Minket meg kihagysz a buliból…

Második fejezet

2. Fejezet

Imádtam ilyen gyorsan futni, egyetlen szerelmem jutott eszembe róla. Úgy éreztem, hogy ilyenkor velem van. Akaratlanul is visszaemlékeztem ugyanarra, amit pár perce éltem át a vámpír memóriának köszönhetően. Igaz egy kicsit homályos volt, mert meg akkor történt, amikor ember voltam, de egy apró részletet sem felejtettem el belőle. Mindenre emlékszem, amit Vele töltöttem.

"  - Boldog születésnapot!- suttogta bele a nyakamba, nedves hajáról rám csöppentek a vízcseppek. Aztán megfordított ölelésében, most már szemben álltam vele, viszont végig fogott. Aztán fejem mellkasára hajtottam, és el kezdett forogni velem. Némán táncoltunk. Mélyet szippantottam az illatából. Lehunytam a szemem, és csak élveztem Edward közelségét. Edward adott egy puszit a hajamra, én meg még jobban hozzábújtam.  Lehajtotta a fejét a vállamra, én meg elérkezettnek éreztem az időt, hogy belepusziljak a nyakába.

-   Köszönöm.- mondta, majd fölkapott az ölébe, és odasuhant az ágyhoz. Valamit észrevettem. Valami hiányzott. Vagy valaki?

-   Alice hol van?

-   Elment, Jasperrel beszél, reggelre már itt lesz. Charlie nem fogja megtudni, hogy elment. Jól vagy?- kérdezte féltően, és megbánóan.

-   Nincs semmi bajom. Azt hittem, hogy csak éjfélkor jössz.- mondtam neki.

-   Nem bírtam ki, és Jasper-t sem tudtam meggyőzni arról, hogy ez nem az ő hibája volt.- mondta miközben hideg lehelete csiklandozta a nyakam. Szívem rögtön kétszer olyan gyorsan kezdett el verni, mire Edward fölnevetett, erre fel még el is pirultam. Edward megint fölnevetett, de most nem szívből nevetett. Nevetése keserű volt.- Tudod, hogy milyen nehéz volt kontrollálnom magam, hogy ne bántsalak akkor?

-   Edward, az nem a te hibád volt. Te megmentettél. Ha te nem lennél…

-   Akkor nem lennél életveszélyben minden másodpercben, amit velem töltesz.

-   Ha ennyire így gondolkodsz, miért nem változtatsz át?- kérdeztem, mire fölmorgott. Túl hangosan, mert ezután olyan gyorsan történt minden. Edward eltűnt, és egyedül voltam a szobában, föl sem foghattam, valaki ledöntött az agyra, es gyorsan betakart, es befurakodott mellem az agyba.

-   Tettesd, hogy alszol.- mondta Alice mellőlem. Mar a villany sem égett, es a hifi is ki volt kapcsolva. Egy másodpercre rá, hogy Alice kiadta az utasítást, Charlie nyitott be a szobába. Körül nézett, majd kiment. Ez a pár másodperc majdnem a szívinfarktust hozta rám. Alice el is tűnt, és hideg kezek csúsztak a derekamra hátulról. A kezek gazdája meg időben észbe kapott, es tenyeret a számra tapasztotta, így magakadályozva hogy sikítsak.

-   Nyugodj meg Bella, nem lesz semmi baj.- köpte a szavakat egy ismerős hang. Lefagytam. Mit keres itt Victoria? Hogy lehet ez? Hiszen Alice itt volt! Alice!

-   Mi… mit csináltál Alice-szel?- suttogtam kétségbeesetten.

-   Én?!- kérdezte elkerekedett szemekkel. Gusztustalan volt. Nevetett, hánynom kellett tőle.

-   Mit csináltál Alice-szel?!- sziszegtem a fogaim közül. Még én is meglepődtem hirtelen támadt bátorságomtól.

-   Most az egyszer szerencséd van Bella.- mondta.- Még most nem öllek meg. Csinálj úgy, mintha nem is történt volna semmi, és akkor nem ölöm meg a családod. Ha elmondod akárkinek, hogy itt jártam, akkor megölöm a családod, és téged. Mondta, majd eleresztett, és eltűnt. Én csak sokkolva álltam ott. Edward beugrott az ablakon, és amikor meglátta, hogy ott állok ledermedve, elkezdett magyarázkodni.

-   Bocsánat, hogy megijesztettünk, de túl hangosnak bizonyultam, ezért Charlie fölnézett, mert nem tudta, hogy mi az a hang. Sajnálom.- mondta, majd átölelt. Úgy tűnik, hogy nem vette észre, hogy Victoria itt járt.

-   Nincs semmi baj.- mondtam, de csak suttogásra tellett, mert még mindig le voltam fagyva. Victoria közelebb van, mint hittük. Úgy tűnik, hogy valamilyen oknál fogva el tudja tűntetni a nyomát. Fölnéztem Edwardra, aki lehajtott fejjel állt előttem, olyan volt, mint egy kisfiú, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre.

-   Miért nem akarsz átváltoztatni?- suttogtam.

-   Bella. Hogy akarhatsz egy lenni közülünk? Nem akarom elvenni az életed önzőn.- mondta.

-   Mar így is elvetted az életem…- suttogtam magam elé, mire  tekintetét hirtelen rám szegezte, szeme összeszűkült, és egy fokkal sötétebb lett, majd megdermedt. Megsimítottam az arcát, mire egy kicsit felengedett. - Elvetted az életem, örökké a tied leszek.- suttogtam.- Ezért szeretnék átváltozni. Soha nem akarlak elhagyni, mert félek, ha mar ötven eves leszek, vagy több, akkor nem fogok tetszeni neked.- mondtam, de megállított.

-   De nem az a megoldás, hogy te is lelketlen szörny leszel.- mondta.- és hogy mondhatsz ilyet?! Örökkön örökké szeretni foglak. Nem élhetek nélküled.

-   Én sem.- mondtam. Egy kicsit fölemelt, hogy ne kelljen pipiskednem, majd megcsókolt. Szívem kétszer olyan gyorsan vert, mint általában.

-   Edward?- mondtam.-…

-   Igen?

-   Én… sajnálom, ami történt ma…- nyögtem.

-   Nem a te hibád, de most aludj, mert tudom, hogy fáradt vagy, és aludnod is kell.-mondta, majd fölkapott, és vámpírsebességgel az ágyhoz vitt, majd jól bebugyolált, és lefeküdt mellém. A takarón keresztül is éreztem hideg testét, ami jót tett most, mert meleg volt, és a karomnak is jól esett a hideg.

-   Hozok fájdalomcsillapítót. - mondta, majd el is tűnt, egy másodperc sem kellett neki, és már itt is volt kezében 2 szem gyógyszerrel, és egy pohár vízzel. Én engedelmesen bevettem őket, majd hozzá bújtam. Edward halkan dúdolta nekem az altatómat, és én egyre laposabbakat pislogtam, majd elmerültem az öntudatlanság vizében. Álmodni nem álmodtam semmit, csak reggel, mielőtt fölkeltem, újraéltem, ami este történt. Izzadva, vizesen ébredtem, és ziháltam. A szemetesem tele volt gombócba összegyűrt zsepikkel, amiket, gondolom, Alice rakott oda, tettetve, hogy beteg. Edward nem volt sehol, és Alice-t sem láttam, majd kivágódott az ajtó, és Alice lépett be rajta.

-   Jó reggelt Bella!- mondta orrhangon.- Sokáig aludtál, így kénytelen voltam elmenni, fürödni… Charlie már elment. Hogy van a karod?- kérdezte, mire én ránéztem a kötésre. Egy új, tiszta kötés volt rajta.

-   Én… ő… jól… Ki cserélte ki?- kérdeztem, miközben a kötést néztem.

-   Edward hazajött, és elmondta Carlisle-nak, hogy átázott a kötés, de mivel láttam, hogy jönni fog, ezért már útra készen vártuk az ajtóban, mikor Edward hazaért.- magyarázta Alice.- Edward vadászni ment.- válaszolt ki nem mondott kérdésemre Alice. Ennyire kiismerhető lennék?- nem, csak ismerlek.

-   Persze…- morogtam az orrom alatt.

-   Nemsokára jön, csak még átveszi a ruháját, amit összekoszoltál… már kiraktam neki egy váltás ruhát.- mondta.

-   Összekoszoltam?

-   Igen, mert a véred, mint mondtam átáztatta a kötést, és a ruháját is. Mikor ideértünk Carlisle-lal, mindent belengett a véred illata, nem is tudom, hogy bírhatta… talán ezért ment el megint vadászni… nekem ki kellett mennem, mert nem mertem bent maradni, nehogy bántsalak.- mondta lehajtott fejjel. Jézusom… én ilyen sok bajjal járok? Nem érdemlem meg Edward-ot…- de most már menni kéne enni, biztosan éhes vagy már.- mondta gyorsan, majd talpra állított, és el kezdett húzni lefelé.

-   Alice, én tényleg nem vagyok éhes *korrr*- persze, hogy ilyenkor kordul meg a gyomrom…- vagyis nem vagyok annyira éhes *KORRR*… had öltözzek legalább fel.-könyörögtem barátnőmnek. Alice csilingelve nevetett, majd folytatta az utat lefelé.- megígérem, hogy kiválaszthatod te a ruhámat.- nyögtem… nem akartam pizsamában lenni.

-         Jó!- csillantak fel a szemei.

-         DE csak az én ruhatáramból választhatsz.- kötöttem ki a feltételem, mire barátnőm elszontyolodott, majd eltűnt, és pár pillanat múlva meg is jelent.

-         Gyere Bella! Már be is kapcsoltam a hajsütő vasat!- kiáltotta boldogan.- Jaj és Carlisle üzeni, hogy egyél meg kettő óránként egy fájdalomcsillapítót. Itt van, víz a szobádban.- mondta, és a kezembe helyezett egy tablettát.- De várj csak! Étgyomorra nem is szabad gyógyszert enni.- mondta, majd hozott nekem egy joghurtot- Itt a joghurtod, edd meg, aztán a gyógyszert, elkészítelek, és mehetünk is a suliba!- ugrándozott föl-s-le.”

Csak most vettem észre, hogy nemsokára a határhoz érek. Láttam egy fehér farkast, amelynek egy fekete csík ment végig az oldalán. Leah!

-         Szia Leah!- kiáltottam.- Jake nálunk van, megengedte, hogy átjöjjek, sőt, ő küldött. Üzeni, hogy mindenkinek szóljak, Nessi eltűnt, keressük, de nem találjuk, segítség kell!- ekkor odaértem mellé, egy kicsit arrébb állt, hogy utat engedjen nekem, én gondolkozás nélkül gyorsítottam, majd elsuhantam mellette.- Köszönöm Leah! Szeretlek!- kiáltottam barátnőmnek, mire csak egy „kutya-nevetést” hallatott, s ő is eltűnt. Én egyre gyorsabb, és gyorsabb ütemet diktáltam magamnak, láttam a célpontot, a piros Black házat, már csak pár másodperc kellett, pár kilométer, mivel vámpírsebességgel haladtam, hogy előbb ott legyek, és amúgy sem vennék észre az emberek. Egyre közelebb értem a takaros kis piros házhoz, mikor az udvaron elterültem. Nem értettem, hogy mi történt, hiszen vámpír vagyok, az isten szerelmére, a vámpírok nem szerencsétlenkednek, de aztán megéreztem egy farkas szagát, éppen fölöttem feküdt, gyorsan kimásztam alóla. Egy fiatal farkas volt, fehér szőrrel, még nem láttam, tehát ezért támadott meg… Túlságosan elbambulhattam, mert valami reccsent, és valaki magán kívül sikítozott. Csak egy kis idő múlva vettem észre, hogy aki sikított, az én voltam. Összeszorítottam a fogaimat, és a sírás határán voltam. Gondolom eltörte a karom, mert az iszonyatosan fájt. Ekkor jöttem rá, hogy a farkas meg akar ölni. Gyorsan magamra vontam a fizikai pajzsom, így semelyikünknek nem eshet baja. Nagyon hasogatott a vállam, szépen kicsavarta. Jó harcos… Újra támadott, de most visszapattant rólam, le a földre. Kitágult szemekkel nézett rám.

-   Szia! Nem tudom, hogy hogy hívnak, vagy azt, hogy Jake, vagy Sam falkájába tartozol-e. Az is lehet, hogy sehova, de megértem, hogy min mész keresztül. Engedélyt kaptam La Push határainak az átlépésére, és szívességet teljesítek. Mondd meg a többieknek, hogy Bella van itt, nem kell félni. Ha most megengeded, akkor én tovább mennék Billy-hez, de ha akarod, akkor hozhatok ruhát neked, és megbeszélhetjük a dolgot.- mondtam, mire csak bólintott, én besuhantam a házba, egyenesen Jake szobájába, és onnan kiabáltam ki Billy-nek. – Billy! Én vagyok, Bella, mindjárt jövök, csak előtte még el kell intéznem egy kis problémát… egy kis összetűzésem volt egy új farkassal, de mindjárt megbeszéljük… sietek vissza.- mondtam neki ruhákkal a kezemben, majd kiszaladtam, és odadobtam a farkasnak a ruháikat, bement az erdőbe, majd egy perc múlva egy fekete hajú 15-16 éves lány lépett ki a fák közül. Nagyon szimpatikusnak nézett ki…

-   Szia!- mondtam.- Bella Swan.- nyújtottam kezet.

-   Natalie.- biccentett. Kezemet pedig gyorsan visszahúztam. – Én nem tartozok senki falkájához.- mondta.

-   Rendben, akkor gyere velem. Mikor változtál át először?- kérdeztem, miközben a ház felé indultam, ő meg követett. Billy jött ki a tolószékkel, és aggódva vizslatott.

-   Bella! Jól vagy?!

-   Billy, nem kell aggódni, erős anyagból készültem.

-   Jó… csak hallottam a reccsenést, meg a sikítást… Mi történt?!

-   Semmi, csak eltört a karom… uhmm… Natalie, visszatennéd a vállamat, mielőtt még rosszul forr össze?

-   Megpróbálhatom…-mondta a lány ijedten.

-   Hagyd, majd én.- hallottam meg barátnőm hangját mögülem. Gyorsan odajött hozzám, elszámolt 3-ig, és visszarántotta a vállam, majd a felkaromat is egyenesbe tette, és rögzítette rögzítő kötéssel. Én közben próbáltam nem sikoltozni a fájdalomtól, de nem mindig sikerült visszatartanom… egy-egy fájdalmas sikoly olykor-olykor elhagyta a szám. Aztán beszéltem egy kicsit Leah-vel.

-   Köszönöm Leah!- mondtam neki, majd egy puszit nyomtam az arcára.- Leah, ez a lány, Natalie, még új. Nincs benne egyik falkában sem, segíts neki, vegyétek be a falkába. Kérlek.- mondtam Leah-nak.

-   Jó. Nath, gyere!- mondta.

-   Ismered?- döbbentem le.

-   Igen, unokatesóm bevésődése…

-   Értem. Hogy van Max?

-   Jól, épp járőrözik, majd szólok neki, hogy készítse föl, én meg majd megtanítom pár trükkre.- kacsintott rám.

-   Rendben, beszélek Billy-vel, sziasztok. Natalie, örülök, hogy találkoztunk!- mosolyogtam rá. Olyan aranyosnak tűnt, olyan félénknek.

-   Én is,- mosolyodott el halványan.- bocsánat, hogy megtámadtalak, még nem nagyon tudok uralkodni a farkas énemen…- szomorodott el.- nem vagyok még hozzászokva ehhez.- egy kósza könnycsepp gördült le az arcán.- még csak két napja vagyok farkas.

-   Wáó! Ahhoz képest elég jó vagy.- mondtam elismerően.- de most mennem kell. Billy!- kiáltottam, hogy meghallja, és beszaladtam a házba.- Jake nem fog itt lenni egy ideig.-mondtam.

-   Ó… csak nem Nessi-vel alszik?!- kacsintott rám.

-   Bár az lenne… Nessi-t elrabolták.- zokogtam.- meg kell keresnünk, mindenkinek szólnom kell, ezért küldött Jake. Sam-éknek is szólnom kell.- mondtam, majd megöleltem, és egy puszit nyomtam a homlokára, olyan volt nekem, mintha csak az apukám lenne. Éreztem, hogy nem létező könnyek áztatják a szemem, de nem törődtem vele, rohantam Sam házához. Gyorsan becsöngettem, és a választ sem vártam meg, bementem.

-   Szia Emily!- mondtam neki, miközben bementem a konyhába. Mikor megfordult, egy kicsit ledöbbentem. Nagy pocakját látva meghatódtam. A harmadik baba… gondoltam magamban.

-   Kisfiú, vagy kislány?- kérdeztem, miközben megcirógattam a hasát.

-   Mindkettő. Ikrek.- mondta, majd pici kezeit pocakjára rakta, ösztönösen védelmezte őket, milyen édes! Emlékszem, hogy én is mindig odatettem a kezeim reflexszerűen.

-   Bocsánat, hogy megzavartalak, de nem tudod, hogy hol van Sam?

-   Ő… az északi határnál találhatod meg. De mi történt veled? Kérdezte a kezemre mutatva.

-   Megtámadott egy újonc, de minden rendben. Sietnem kell. Köszönöm az információt, szia.- mondtam.- Vigyázz magadra, és a picikre.- mondtam, miközben megsimogattam a pociját még egyszer.

-   Rendben szia.- mondta, majd eltűntem. Rohantam az északi határhoz. Mikor már eléggé közel voltam, elkiáltottam magam.

-   Sam, hol vagy?- kérdeztem, és egy tisztáson megálltam, nekidőlve egy szikla szirtnek. Úgy döntöttem, hogy ott megvárom. Pár perc múlva susogást hallottam, most öltözik-gondoltam magamban, majd kilépett a tisztásra.- Sam, üzenetet hoztam.

Sziasztok!

Megérkeztem a második fejezettel:) 

Remélem tetszik. Valamint remélem van, aki olvassa az oldalt. Ha meg még nincs, remélem lesz :) Mindenesetre, jövőhét közepén várható a harmadik fejezet. Bocsi a függővég miatt. 

Puszi,

Yvi (: