Huszonnyolcadik fejezet

       28.  Fejezet

Boldogan ébredtem, hiszen Jake karjaiba voltam, és ami még fontosabb otthon, biztonságban. Óvatosan kimásztam az öleléséből, és lementem a lépcsőn. Éhes voltam, így megreggeliztem… Jobban mondva megvacsiztam. Meddig aludhattam?!

-  Jó reggelt, Csipkerózsika!- köszöntött Anthony.

-  Jó reggelt, tesó!- mosolyogtam rá.- Mennyit aludtam?- kérdeztem nagyot nyújtózkodva.

-  Több, mint 24 órát…- mondta aggódva.- Nem vagy éhes?

-  Nem, most ettem.- válaszoltam, de megmosolyogtatott öcsém gondoskodása. Mindig is ilyen aggódó volt.

-  Na, és Jake-kel mi van?- kérdi csibészes mosollyal, én meg elvörösödtem.

-  Semmi!- vágtam rá.

-  Alszik még?- kérdezte mosolyogva. Ó, hogy úgy… Ismét elpirultam, és bólintottam.- Biztos nagyon el van fáradva, napokon keresztül nem pihent.

-  Micsoda?- kérdeztem döbbenten. Ezt nem tudtam.

-  Amikor eltűntél, rögtön a keresésedre indult a mamival. Azóta nem aludt.

-  De hát napokon keresztül kerestek! Édes istenem!- döbbentem le.- Visszamegyek hozzá.- mondtam, mire Anthony csak egy mosollyal válaszolt.

Jake napokon keresztül aludt, és egyre jobban aggódtam miatta. Az egyik nap hallottam, ahogy Anthony és a mami telefonáltak, de nem hagytam el a Farkasom, őriztem az álmát, vigyáztam rá. Esténként bemásztam mellé az ágyba, és a karjai közé furakodtam, de nem mozdult mélyen aludt. Már négy napja.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki finoman simogatja a hátam. Gyorsan kipattant a szemem, és fölnéztem. Jake mosolygós arcával találtam magam szembe.

-  Szia.- köszönt.

-  Szia.- suttogtam vissza.- Hát felébredtél!- mondtam boldogan, és megöleltem.

-  Úgy látszik…- nevetett.

-  Úgy aggódtam! Négy napon keresztül aludtál…- mondtam, és nem engedtem el.

-  Akkor ezért vagyok ilyen éhes…- mondta.

-  Nagyon éhes vagy?- kérdeztem mosolyogva.

-  Farkaséhes.- mondta, és közben a szemeimbe nézett. Önkéntelenül megnyaltam az ajkaimat, mert kiszáradt a szám, Jake pedig nagyot nyelt. Miért érzem, hogy nem ételről van már szó?! Gyorsan kivertem ezt a fejemből, és kimásztam az ágyból, magammal húzva Jake-et is.

Jacob szemszöge

Mikor fölébredtem, Nessie a karjaimban volt. Nagyot dobbant a szívem. Kedvesem édesen alszik a karjaimban… Lehet ennél jobb a reggel? Óvatosan cirógattam a hátát, és boldogan néztem az arcát. Nessie először mocorgott egy kicsit, majd megrebbent a szemhéja, és lassan kinyitotta a szemét. Rám nézett. Ó, az az álmos tekintet…

-  Szia.- köszöntöttem, és le se ehetett vakarni a vigyort az arcomról.

-  Szia.- suttogta vissza.- Hát felébredtél!- mondta, mikor magához tért egy kicsit, és boldogság csillant a szemében. Magához ölelt, és én örömmel öleltem vissza.

-  Úgy látszik…- nevetettem.  

-  Úgy aggódtam! Négy napon keresztül aludtál…- mondta, és nem engedett el.

-  Akkor ezért vagyok ilyen éhes…- feleltem.

-  Nagyon éhes vagy?- kérdezte mosolyogva.

-  Farkaséhes.- válaszoltam, miközben a szemeibe néztem. Renesmée megnyalta az ajkait, amivel az őrületbe kergetett. Legszívesebben azokra a gyönyörű, hívogató ajkakra vetettem volna magam, de csak nyeltem egy nagyot. Nessie kikászálódott az ágyból maga után húzva engem, úgy indultunk meg a konyhába. Korán volt még, csak álmos arcokkal találkoztunk, akik kikerekedett szemekkel néztek ránk.

-  Jó reggelt!- köszöntem nekik, és ők vissza is köszöntek, csak utána jöttek rá, hogy kinek köszöntek vissza.

-  Jake, hát fölébredtél!- köszöntött Vic először, és megölelt.

-  Igen, végre visszatértem.- vigyorogtam vissza.

Rengeteget ettem, mert olyan éhes voltam, utána meg jóllakottan ültem a helyemen. Nessie fölment a szobájába, addig én Anthonyval beszélgettem. Kimentünk a házból. Ojjaj, ez valami komoly lesz…-gondoltam magamban.

-  Jake… Beszélni szeretnék veled Nessie-ről.- mondta végül. Én csak sokkolva álltam vele szemben.

-  Igen?- csak ennyit tudtam kinyögni.

-  Tudom, hogy a bevésődésed, és tudom, hogy nagyon szereted, és valamilyen szinten tudom, hogy te vagy a legjobb számára. És látom rajta, hogy már egyre jobban vonzódik feléd, úgy, mint egy nő…- hadarta, majd a hajába túrt. Végül megint rám nézett, és kiismerhetetlen érzelmeket láttam a szemeiben.- Szóval figyelj nagyon, Black, mert csak egyszer mondom el… Az áldásomat adom rátok, mint egyetlen férfi a Swan családban, de ha megbántod…- fenyegetett meg.

-  Kösz…- mondtam, és rámosolyogtam.- Nem fogom megbántani, erre esküszöm, de ha mégis, örömmel vállalom a felelősséget érte.

-  Helyes!

Ez után a beszélgetés után boldogan mentem vissza a házba pont akkor, mikor Nessie kilépett az ajtón. Nem vett észre, és nekem jött. Még szerencse, hogy elkaptam.

-  Hé kislány, figyelj a lábad elé.- mosolyogtam rá.

-  Bocsánat.- motyogta, és elpirult.- Igazából pont téged kerestelek.

-  Hát, éppen belém botlottál.- mondtam neki, majd mind a ketten nevetésben törtünk ki.

-  Jake, volna kedved eljönni velem a partra?- kérdezte.

-  Persze, gyere.- mondtam neki, és elkaptam a derekánál fogva.

-  Ne, Jake, tudok járni én is!- nevetett.

-  Hát jó, akkor egy verseny a partig?- kérdeztem.

-  Tudod, hogy mindig benne vagyok!- nevetett. Én letettem, és amint a lába érte a földet, el kezdett szaladni. Gyorsan lekaptam a nadrágomat, és átváltoztam, és már a nyomában voltam. Mikor már láttuk a partot, Nessie lekapta a fölsőjét, és már gombolta is a nadrágját. Én visszaváltoztam, és magamra kaptam a nadrágot. Ness lekapta a cipőit, és a nadrágot is. Én elkaptam a derekánál fogva, és beszaladtam a vízbe vele. Ő csak nevetett, ahogy rácsapódott a hideg víz. Mikor már derék ért a víz, megálltam, és letettem magam előtt.

-  Azt hiszem, én nyertem.- mosolyogtam rá.

-  Szerintem inkább döntetlen.- nevetett rám.

-  Hát jó.- hagytam rá. Hátat fordított nekem, és a mellkasomnak dőlt, miközben én átöleltem.

-  Milyen szép a táj.- mondta áhítattal.

-  Szerintem van, ami százszor szebb a tájnál.- mondtam, mire megfordult az ölelésemben.

-  Tényleg? És pedig?- kérdezte kíváncsian. Barna szemei engem fürkésztek, és én csodálattal néztem Őt. Kisöpörtem az arcából a vizes fürtöket, és végigsimítottam az arcán, ő pedig belebújt az érintésembe. Hallottam, ahogy a légzése felgyorsul, és ahogy a szívverése kihagy egy ütemet. Mosolygásra késztetett ez a reakció. Lehajoltam, és édes ajkaira puha csókot nyomtam. Megdermedt, majd visszacsókolt. Közelebb húztam magamhoz, ő pedig a nyakamba csimpaszkodott.

-  Te.- válaszoltam feltett kérdésére.

-  Szeretlek.- mondta, és én a világ legboldogabb embere voltam.

-  Az első pillanattól az enyém voltál.- súgtam az akjaiba.-Csak most jött el az idő, hogy megtudd. Szeretlek, édesem.- mondtam, és megcsókoltam.

-  Amikor elraboltak, csak Rád tudtam gondolni.- vallotta be, és a nyakamba temette az arcát.

-  Nem éltem volna túl, ha nem talállak meg.- vallottam be neki, és letöröltem a könnyeit.- Ne sírj, kedvesem, itt vagyok, és soha többé nem foglak elengedni.- mondtam, miközben erősebben fontam köré a karjaimat. 

Huszonhetedik fejezet

       27.  Fejezet

Renesmée szemszöge

Alig vártam, hogy hazaérjünk. Jake a hátára kapott, és úgy szaladt velem haza. Nem nagyon emlékszem az útra. Hamar elaludtam a puha szőrén. Lágyan ringatott, ahogy mozgott. Egyenletesen futott. A nyakát átöleltem, két lábam az oldalán lógott, teljesen a gerincén feküdtem. Az arcomat a nyakába fúrtam, meleg, puha volt. Percek alatt ellazultam a közelségétől, az illatától. Biztonságban éreztem magam mellette, tudtam, hogy már nem bánthat senki, Jacob velem van.

Csak akkor ébredtem föl, mikor megálltunk, vagy lassítottunk. Egyszer letett óvatosan a földre, de ekkor már ébredeztem. Megbökdöste az arcom az orrával, valamit mondani akart. Álmos tekintetemet rá emeltem, Istenem, azok a gyönyörű barna szemek… Elnézett az erdőbe, majd vissza rám. Át akart változni, de nem akartam, hogy elhagyjon. Rémülten nyitottam ki a szemem, és meredtem rá. Kiszáradt a szám, és nem tudtam megszólalni. Csak a kezemet emeltem föl, és megérintettem az arcát, hogy közöljem vele: nem akarom, hogy elmenjen tőlem. Kedvesen nézett rám, és hozzám dörgölte a fejét. Én görcsösen kapaszkodtam a nyakába, de egy idő múlva elengedtem. Hátat fordított nekem, és várt. Nem értettem, hogy mit csinál, majd mikor egy kissé méltatlankodva hátranézett megértetem.

-  Ó!- nyögtem, és fülig pirulva elfordultam.

Pár másodperc alatt átöltözött, és meleg karok húztak fel a földről.

-  Nessie, drága Nessie-m.- suttogta, miközben a karjaiba zárt. Ahogy ezt mondta, valami megmozdult bennem. Persze mindig becézgetett, és sokszor hívott így, de ez most más volt. Benne volt az elvesztés fájdalma, szorosan ölelt magához, és én nem bírtam tovább, a megkönnyebbülés miatt sírva fakadtam. – Édesem, mondd, hogy jól vagy!- könyörgött, és a szemei riadtságot tükröztek. Szipogva néztem rá, és próbáltam megnyugodni, hogy tudjak válaszolni.

-  Jól vagyok, csak annyira rossz volt…- suttogtam a végét.- Úgy örülök, hogy vége.- mondtam neki.

-  Nessie, haza kell mennünk, hogy tudj pihenni, már nincs sok hátra az útból, de gondoltam megkérdezem, hogy akarsz-e vadászni. Még mindig nagyon gyenge vagy, álmodban kétszer majdnem leestél a hátamról.- mondta aggódón.

-  Nem vagyok éhes.- mondtam neki.- Csak otthon szeretnék már lenni.

-  Rendben.- mondta, bár láttam egy kis neheztelést a szemeiben, nem erőltette a dolgot. Elfordult, és én is gyorsan elfordultam, miután megbámultam azt a gyönyörű hátát. Azt hiszem, tetszik, és ahogy erre gondoltam, villámcsapásként ért a felismerés.

Mindig is tetszett. Hisz én szerelmes vagyok Jacobba! Istenem, hogy lehettem ilyen vak eddig. Hisz csak rá kell nézni, és máris beleszeret az ember. Egy ilyen kedves, szellemes férfi… És azok a szemek. Neki van a világon a legszebb szeme. Beharaptam az ajkam, ahogy rágondoltam, hogy milyen meseszerű lenne, ha neki is lennének irántam érzelmei, de utána rögtön magamra is szóltam. Nessie állj le az ábrándozással, csak magadat fogod bántani!

Gyorsan a hátára pattantam, mikor átváltozott, és folytattuk az utunkat haza.

Még órákig szaladt fáradhatatlanul. Besötétedett, majd kezdett pirkadni. Ahogy egyre világosodott az idő, én kinyitottam a szememet, és ismerős tájakat fedeztem föl. Boldogan ültem fel Jacob hátán, és elengedtem a nyakát. A lábammal szorítottam az oldalát, hogy ne essek le, és széttártam a kezem. Boldogan nevettem fel: Itthon vagyunk! A szél a hajamba kapott, és lobogva ringott mögöttem. Felemelő érzés volt.

Jake kutya nevetést hallatott, és szaladt tovább. Már láttam a házunkat, és elkiáltottam magam. A La Push-i falka jelét használtam, amit a fiúktól tanultam még gyerekkoromban. Amint elhangzott a jelhang, kivágódott az ajtó, és a fiúk boldogan tolongtak ki a házunkból. Elöl a kisöcsém, majd utána a farkas fiúk.

Anthony rohant felénk, és mikor már közel volt, leugrottam Jake hátáról egyenesen a karjaiba. Boldogan nevettünk fel, mikor a földön kötöttünk ki, és mindenki velünk nevetett.

-  Jajj, Nessie! Úgy aggódtam érted! Éreztem a félelmedet, mindent…- mondta komolyan Anthony.- Végre itthon vagy!- ölelt meg, és én boldogan öleltem vissza.

-  Anthony! Úgy hiányoztál!- mondtam, és az ölelésébe bújtam. Eleredt a könnyem, hogy végre itthon lehetek, végre a családommal lehetek, ennek az egész rémálomnak vége… Vagyis…

-  Ness, merre van a mami?- kérdezte Anthony zavartan. A hangja egyre ijedtebb lett, mikor nem látta sehol. Egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, és éreztem, hogy szorosabban ölel.

-  Nyugodj meg, minden rendben. Csak Volterrába kellett mennie elintézni pár dolgot. Azzal a vámpírral kapcsolatos, aki engem elraboltatott. – nyugtattam, és perceken belül megnyugodott.

-  Gyertek, egyetek, zuhanyozzatok le, és pihenjetek.- szólalt meg most Vic, és én boldogan indultam be a házba.

Miután ettünk, és letusoltunk, ágyba bújtunk, és pihentünk. Mindketten a saját szobánkban. Sajnos amint elaludtam, rémálom gyötört, így fogtam magam, a párnámmal és a takarómmal együtt, és átsurrantam Jake szobájába. Befeküdtem mellé az ágyba- régen sokszor aludtunk együtt, megnyugtat a közelsége- és hozzábújtam. Ő reflex-szerűen átölelt, és magához húzott. Nem ébredt föl. Immár a mellkasán pihent a fejem, a fülem a szíve fölött, és a légzését, valamint a szíve dobogását hallgatva álomba merültem.

Sziasztok!

Itt van a friss, sajnálom, hogy ilyen sokat kellett rá várni, de most már jól vagyok, és gyorsan nekiálltam írni. Remélem tetszik ez a fejezet!:) 

Tudom, hogy Jake szemszögéből akartatok olvasni, és nemsokára az is lesz, csak úgy éreztem, hogy ezt a részt inkább Renesmée szemszögéből írom meg. Ma még jövök egy fejezettel, remélem izgatottan várjátok!;) 

A fejezetet Ulának és K-nak küldöm. :) 

Puszi, 

Yvi (:

Friss...

Sziasztok!

Ma nem tudom hozni a fejezetet, mert nem érzem magam valami jól. Amint tudom, hozom a folytatást, de a szombati friss biztosan fönt lesz, ha más nem, akkor aznap kettőt hozok.

Bocsi,
Yvi (:

Huszonhatodik fejezet

       26.  Fejezet

A csöndbe Caius éles hangja hasított bele.

-  Nem! Szó sem lehet róla!- kiáltotta, miközben fölállt a trónjáról. Idegesen bámulta szerencsétlen Felixet, aki mozdulatlanul térdelt Aro előtt várva a döntést. Marcus unottan nézett Caiusra, majd tekintetét Felix felé fordította. Caius fújtatott dühében.- Nem engedem, hogy még egy katonát elvigyenek tőlünk ezek a nők! Biztos valami igézetet bocsátottak a katonáinkra! Aro, ne dőlj be nekik!- üvöltötte, és odatrappolt a megszólított mellé. Érdekes látvány volt, ahogy a két vezető egymásra meredt. Aro kissé sértetten fordult vissza Felix felé, míg Caius remegett a dühtől.

-  Fivérem, nincs semmi bizonyíték arra, hogy ezek a hölgyek megigéztek volna bárkit is. De, ha kell, utánanézhetek… Felix!- szólt az előtte térdelő katonához, aki készségesen nyújtotta felé a kezét, hogy lássa az összes gondolatát.- Semmi sem utal arra, hogy valakinek a befolyása alatt állna.

-  Hát persze, hogy nincs. Akkor az a képesség egy fabatkát sem érne! Ne legyél bolond, Aro, mert ezek most azt csinálnak belőled.- köpte a szavakat Caius.

-  Elég, nem tűröm, hogy így beszélj velem a barátaink előtt. Nyugodj meg, Caius, nem látom értelmét, hogy így kivetkőzz önmagadnak. Nincs veszélyforrás, nem kell senkitől sem tartanunk. Egy katonánk szabadságot kért, nem értem, hogy miért kell ekkora ügyet csinálni belőle.

-  Hát nem látod? Vagy már téged is behálóztak? Éppen az előbb fenyegetett meg minket a te drága Bellád- utálkozva ejtette ki a nevemet, és én is éppen olyan „kedvesen” néztem rá, miközben beszélt.-, hogy ha nem engeded el őket, akkor több tehetséges katonánknak is eltűnik a tehetsége. Nem hiszem, hogy egy ilyen erő ne lenne arra képes, hogy befolyással bírjon másra.

-  Csakhogy drága Caius,- szólaltam meg most én.- Felix nem hozzám kötődik, hanem Rachel-hez. Én az összes időmet Edwarddal töltöttem, aki egykoron a kedvesem volt. Nem hiszem, hogy magyaráznom kéne, hogy miért szeretne Edward velem tartani. Őt biztosan nem igéztem meg. Felix pedig… Már megbocsáss, de miért kéne nekem még egy vörös vámpír? Én tisztán láthatóan nem a ti étkezési szokásotokat követem, nem akarok még azzal is foglalkozni, hogy megvédjem az otthonomat egy emberekkel táplálkozó vámpírtól. Ezek fényében elhiheted nekem, hogy nincsen semmilyen indíttatásom, hogy megigézzem Felixet, még ha bírnék is ilyen erővel.

-  Edward is vörös szemű, vele miért tennél kivételt?- támadt nekem Caius.

-  Mint már mondtam, Edward egykoron a kedvesem volt, és most is az. Valamint ő majd’ egy évszázadon keresztül vegetáriánus életmódot folytatott. Nem hiszem, hogy probléma lenne a visszatéréssel.

-  Attól még, hogy neked ott van Edward, még megigézhetted Rachelnek.- vetette fel újabb elméleteit.

-  Caius, nem tűröm a légből kapott vádaskodásaidat! Egy katonád önszántából akar elmenni innen, szabadságra vágyik annyi év szolgálat után. Miért fáj ez neked?- kérdeztem, mire nem tudott válaszolni. Vagyis tudott volna, de nem vallhatta be, hogy azért nem akarja elengedni Felixet, hogy a mi családunkat erősítse. Félt tőlem, ezt tisztán éreztem, nem kellett külön képesség hozzá. Félt a képességeimtől, hiszen nem ismerte. Félt attól, hogy esetleg át akarnám venni felettük a hatalmat, mert nem értek egyet az uralkodásukkal. És félt attól, hogy ha ezt megkezdeném, sikerrel járnék. Az ég szerelmére, hisz biztos vagyok benne, hogy Aro ódákat regélt a Ramon elleni cselekedeteimről.

-  Most, hogy lenyugodtak a kedélyek kissé, szavazzunk.- mondta lágy, halk hangon Marcus.- Nem látom értelmét visszatartani a katonánkat, ha menni akar. Főleg úgy, hogy megtalálta végre a párját annyi év után.- rámosolygott szomorú szemeivel Felixre, aki csak egy hálás tekintettel köszönte ezt meg.- Nem mellesleg, a Volturi klánból szabadon távozhat, aki akar. Ezt nem akarjuk felrúgni, igaz testvérem?- nézett ekkor bölcs szemeivel Caiusra, aki idegesen nézett vele farkasszemet.- Végül, ha még fel is akarnánk ezt bontani, akkor sem biztos, hogy egy hűséges katonával tudnánk számolni, hiszen éppen a legfontosabb dolgokat vennénk el tőle: a szabadságát, és a szerelmét. A magam részéről távozz nyugodtan, barátom.- fejezte be beszédét Marcus, és mindannyian hálásan néztünk rá.

-  A magam részéről, nem engedem, hogy távozzon. Biztos vagyok benne, hogy befolyásolják valamilyen módon.- mondta Caius, majd a helyére ment, és leült a trónra.

-  Ismét csak rajtam van a sor, hogy döntsek…- mondta Aro egy savanyú mosollyal.- Felix, drága, hűséges Felixem. Mióta átváltoztattalak, minden szavamat, kérésemet teljesítetted. Nem tiltakoztál soha semmi miatt, az egyik legkitűnőbb katonám voltál, így hát most itt az idő, hogy ezt az egy kérésedet teljesítsem. Feloldozlak a szolgálataid alól, elhagyhatod a Volturi nevet. Remélem, azért majd néhanapján meglátogatsz minket, de e naptól szabad vagy.- mondta ki az ítéletet Aro, és amint ez elhangzott, mi boldogan mosolyogtunk. Rachel, ha tudott volna, biztosan sírt volna örömében. És akkor, Felix odaszaladt Rachelhez, megfogta és a derekánál fogva fölemelte, majd boldogan megpörgette. Mikor letette a földre, egy óvatos csókot nyomott a lány ajkaira. Rachel ezen megdöbbent, de gyorsan összeszedte magát, és boldogan mosolygott vissza a férfira.

Készen álltunk, végre mind a négyen elhagyhattuk szabadon Volterra kapuit! Gyorsan összepakoltunk, és indulásnak eredtünk. Amint kiléptünk a kapun, megkönnyebbülten sóhajtottunk föl.

-  Ne és most merre?- kérdezte Felix vidáman, miközben összekulcsolta Rachellel az ujjait.

-  Haza megyünk.- kiáltottam boldogan.- Ja, de ugye tudjátok- néztem ekkor a két fiúra.-, hogy állati véren kell élnetek mostantól?!

-  Nemár, Bella, most ugye szívatsz!!- fakadt ki felix, mire mindannyian nevetésben törtünk ki. 

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy ha már késtem a szombati fejezettel, ezért hozok egy meglepi frisst! :)

Puszi, 

Yvi (:

Huszonötödik fejezet

       25.  Fejezet

Ez alatt az egy hét alatt Rachel és Felix is egyre közelebb került egymáshoz. rengeteg időt töltöttek együtt, és ugyan nem volt semmi komolyabb közöttük, látszott, hogy már sokkal másabb a kapcsolatuk.

Lassan itt volt az ideje, hogy hazamenjünk, és én tudtam, hogy Edward nélkül nem lennék képes elhagyni a várat. Gondolkodtam rajta, hogy hogy kérjem meg Aro-t, hogy engedje el velünk, de tudtam, hogy csak a két szép szememért nem fogja ezt megtenni. Edwarddal az ágyban feküdtünk, én a karjaiba bújva, fejemet a mellkasán pihentetve feküdtem. Ő lassan finoman cirógatta meztelen derekamat.  Csukott szemmel élveztem az érintését, miközben gondolkodtam.

-  Min gondolkozol, szerelmem?- kérdezte bársonyos hangján.

-  Honnan tudtad, hogy gondolkozom valamin?- kérdeztem vissza mosolyogva, és nyújtózkodtam egy csókért. Kedvesem örömmel engedett néma kívánságomnak.

-  Ha gondolkozol, mindig összeráncolod azt a csinos kis homlokodat.- mondta, majd megcsókolta a megnevezett testrészemet.

-  Á, értem. Igazából azon gondolkodtam, hogy lassan mennem kéne haza Rachellel.- vallottam be neki.- Nem maradhatok sokáig távol otthonról bizonyos okok miatt…- mondtam neki.

-  Oh, értem.- mondta letörten, és közelebb húzott magához.- Nem akarom, hogy elmenj, kedvesem. Veled akarom tölteni az életemet.- suttogta.- Ha elmennél, nem tudom, hogy mikor látnálak újra. Nem tudok nélküled élni, most, hogy tudom, hogy életben vagy.

-  Tudom. Éppen ezért gondolkodtam rajta, hogy megkérjem Aro-t, hogy engedjen haza velem.- mosolyogtam rá.

-  Kicsim, szeretlek!- mondta boldogan.- Úgy szeretlek!- ismételte meg, és megcsókolt. Majd sok kis puszit adott.- Nem is tudod, hogy milyen boldoggá tettél most!- mosolygott rám.

-  Örülök neki, hogy ilyen boldog vagy.- mosolyogtam rá én is.- Már csak Aro-n múlik, hogy mi lesz.- mondtam komoran.

-  Hát, majd meglátjuk…- mondta ő is.

Már csak óráink voltak hátra, ugyanis Aro összehívatott minket az elbúcsúzás miatt. Edwarddal kézen fogva mentünk a trónterem felé, és izgatottan vártuk, hogy mi lesz Aro döntése. Mikor mi odaértünk, Rachel és Felix már bent voltak a teremben. Odasétáltunk Rachel-hez, hogy ne álljon egyedül, ugyanis Felix a szokásos helyén, Aro közelében állt.

-  Kedveseim, hát megérkeztetek.- mosolygott ránk Aro.

-  Igen, itt vagyunk.- válaszoltam, mikozben Edward lehajtotta a fejét, és üdvözlésképen annyit mondott „Mester!”.

-  Remélem kellemesen töltöttétek az időtöket itt nálunk.

-  Igen, Aro, kellemes volt itt.- mosolyogtam rá.

-  Döntöttetek már, ifjú barátaim a maradásotokkal kapcsolatban? Csatlakoztok hozzánk?- kérdezte nyugodtan, de láttam, hogy izgatott, türelmetlen fény csillan a szemében.

-  Igen, arra a döntésre jutottunk, hogy szívesebben mennénk haza. Persze a régi megállapodás még él, bármikor jövök, ha kell a segítség.- válaszoltam.

-  Én is felajánlom a szolgálataimat, ha szükség lesz rá, viszont maradni nem szeretnék.- erősítette meg szavaimat Rachel.

-  Hát jó.- mondta szomorúan.

-  Valamint lenne egy kérésem felétek.- szólaltam meg óvatosan.

-  Mi volna az?- kérdezte Aro kíváncsian.

-  Amint láthattátok, Edwarddal társak lettünk, ezért nem szeretnék nélküle távozni. Kérlek titeket, hogy engedjétek el velem.- kértem udvariasan.

-  Szó sem lehet róla.- háborodott fel Caius.- Nem csatlakozik hozzánk, de az egyik katonánkat magával akarja vinni! Ez felháborító!- morgott. Edward teste megfeszült Caius ellenszenve miatt, de én nem foglalkoztam vele. Marcusra néztem aki, ha jól sejtem, éppen most elemezte a kapcsolatot kettőnk között.

-  Nincs értelme szétszakítani őket.- suttogta halkan.- Már most olyan erős a kötelék kettejük között, ami elszakíthatatlan.

-  Nos… Úgy látszik, rajtam múlik, hogy mi lesz a sorsotok.- mondta Aro.- Milyen hálátlan feladat…- Edward halkan el kezdett morogni, amiből arra következtettem, hogy nem lesz jó vége ennek a beszélgetésnek. Így hát egy gyors de annál megfontoltabb lépésre szántam el magam.

-  Miért kellene neked Edward, ha használhatatlan? Ha nincsen képessége?- kérdeztem Aro-tól. Mindenki értetlenül meredt rám.

-  Már miért lenne használhatatlan? Edwardnak van az egyik legerősebb képessége…- értetlenkedett Aro. Összekulcsolt kezünkön keresztül lemásoltam Edward képességét, majd elvettem tőle azt.

-  Edwardnak nincsen képessége. Használhatatlan számodra. A képessége nélkül nem tud harcolni sem.- mondtam neki.

-  Nem értem, hogy miről beszélsz.- mondta Aro.

-  Mi történt?- suttogta Edward, de mindenki hallotta. Senki sem gondol semmire?

-  Edward?- nézett most Aro kedvesemre, majd kinyújtotta felé a kezét. Edward szó nélkül teljesítette e kérését, és összerezzent, mikor hozzáért, de nem látta a saját emlékeit Aro fejében.- Ez hihetetlen. Edward tényleg elveszítette a képességét. Ez hogyan történhetett?- fordult most hozzám.

-  Az mindegy.- néztem rá keményen.- A lényeg az, hogy már használhatatlan a számodra. Engedj el bennünket békében, Aro.

-  Ne hallgass rá, ez biztos valami trükk!- őrjöngött Caius.

-  Tudod, hogy nem játszadozom, Caius. Tudod nagyon jól! Utoljára kérem tőletek, hogy engedjetek el miket békében.

-  Jó, rendben van.- adta be végül a derekát Aro.- Nem akarok egy erős szövetségestől elesni.

-  Köszönöm, Aro. Ez igazán kedves tőled.- mosolyogtam rá, holott alig vártam, hogy soha többé ne lássam ezt a személyt.

-  Távozzatok békében, ifjú barátaim.- biccentett felénk. Mi megfordultunk az ajtó fejé Edwarddal, de Rachel Felixet nézte. Mintha egy néma beszélgetést folytattak volna, végül feladta, és ő is elindult az ajtó felé. Már a kilincsen volt a kezem, mikor Felix hangja hasított a néma terem csöndjébe.

-  Mester… Több évszázados szolgálataim után kérlek, engedj el engem is. Végre megtaláltam a páromat. Mindig is hűséges katonád voltam. Kérlek, engedj szabadon.- kérte Felix, és letérdepelt Aro elé.

A világban az a hír terjeng, hogy egy Volturi katona akkor lép ki, amikor akar, csakhogy nem sok ilyen katonáról hallottam még. Kíváncsi voltam, hogy Aro mit lép.

A levegő is megállt a terembe, és mindenki némán várta a választ. 

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, de a nagyszüleimnél voltam tegnap, így nem tudtam jönni a frissel. Amúgy valami lehet a gépemmel, mert nagyon lassú... Na mindegy, a lényeg, hogy itt a friss. 

A következő részben hozom az otthoni részt, a maiba nem fért bele. Bocsi a függővég miatt, de muszáj volt itt abbahagynom... *gonosz fejet vág*

Szerintetek Edward képességével mi lesz? Aro mit fog mondani Felixnek a történtek után? Vajon megkockáztatja a hírnevüket azzal, hogy nem enged el egy önszántából távozni akaró katonát, vagy elengedi? Caiusról és Marcus-ról mit gondoltok? 

Köszönöm a kommenteket, és a pipákat!:) 

A fejezetet Sziszy-nek és Ulának küldöm. 

Remélem tetszett a rész!:) 

Puszi, 

Yvi (:

Huszonnegyedik fejezet (18+)

       24.  Fejezet

Fölkeltem hát szerelmem öléből, és odamentem a szekrényemhez, ahol a telefon hevert. Megnéztem, hogy ki hív, Anthony volt. Nem tudtam, hogy mit tegyek… Egyrészről, nem tehetem meg azt, hogy nem veszem fel, mert akkor a fiam azt hiszi, hogy valami baj van. Másrészről, Edward hallani fogja a beszélgetésünket, és rossz következtetést fog levonni. Ránéztem Edwardra, majd a telefonra, majd megint rá, és vissza. Végül fölvettem a telefont.

-   Halló?

-  Szia! Mi újság, mikor jössz haza?- hallottam meg kisfiam hangját, és nem tehettem ellene, de kijött belőlem az anya.

-   Nem tudom még, kicsim. Sok mindent el kell intéznem itt… A többiek hazaértek már?- kérdeztem aggódva. Hihetetlen, hogy mennyire elhanyagoltam a családomat.

-  Igen, nem olyan régen, körülbelül olyan fél órája. Ettek, megmosakodtak, és most alszanak. De amúgy jól vannak, csak ki vannak fáradva. Hallom lesz egy új családtagunk.- mondta.

-  Igen, Rachel-t kedvelni fogod, nagyon kedves teremtés.

-  Már várom, hogy megismerhessem. Hallottam, hogy mit tett érted.

-  Igen, helyén van a szíve a lánynak.- mosolyogtam.

-  Amúgy nem akartalak zavarni, ha sok dolgod van, akkor majd beszélünk, ha ráérsz. Hívj bármkor.- mondta Anthony.

-  Jól van, majd jelentkezem.- mondtam.- Szeretlek!

-  Én is, szia.- válaszolt, majd ki is nyomta a telefont. Végig háttal álltam Edwardnak, nem mertem a szemébe nézni. Mit gondolhat most?

Hallottam, ahogy susognak a ruhák, majd ahogy közelebb lépked hozzám. Nagyot sóhajtottam, és szembe fordultam vele. Mélyen a szemeibe néztem, melyekben az érzelmek kavalkádját láttam. Óvatos voltam, nem tudtam, hogy mit fog lépni. Megköszörülte a torkát, és én egy picit összerezzentem. Szépen lassan fölemelte az egyik kezét, és az arcomra simította. Én belebújtam az érintésébe várva, hogy mi fog következni.

-  Beszélnünk kéne.- mondta, mire én fölnéztem rá. Láthatta a rémületet az arcomon, mert megenyhült a tekintete.

-  Kérlek, Edward, még nem állok készen ezt megosztani veled. Kérlek, értsd meg. Majd, ha végeztünk itt, majd ha haza megyünk, mindent elmondok. De kell egy kis idő még ehhez nekem.

-  Csak annyit árulj el, hogy a párod-e…- kérlelt. A szemei már-már könyörögtek.

-  Nem, nem az. Soha nem volt senkim rajtad kívül.- vallottam be neki.

Nem kérdezett többet, csak megcsókolt. Olyan hévvel, hogy ha nem tart a derekamnál fogva is, akkor attól tartok, hogy a lábaim felmondták volna a szolgálatot. Belemosolygott a csókunkba, mikor érezte a hatását rajtam.

-  Szeretlek.- suttogta az ajkaimnak.

-  Szeretlek.- válaszoltam neki boldogan.

-  Sosem fogom ezt megunni hallani.- mosolygott rám azzal a csibészes félmosolyával.

-  Én sem.- mosolyodtam el én is.

Teltek a napok, és már azt vettem észre, hogy egy hete ott vagyunk Volterrában. A gyerekek rettentően hiányoztak, bár minden nap beszéltem velük telefonon. Valamint aggasztott a hír is, amit otthonról hallottam. Haza akartam menni, de Edward arra kért, hogy maradjak még egy picit, Aro úgy sem engedne el egy hétnél hamarabb. Így hát maradtam, és az összes szabadidőmet szerelmemmel töltöttem. Rengeteget beszélgettünk, és élveztük egymás társaságát. Volt, hogy nem csináltunk semmit, csak feküdtünk az ágyban, én olvastam a kedvenc könyvem, miközben Edwardhoz bújtam. Ilyenkor általában el kezdett mintákat rajzolni a derekamra, majd egyre följebb, az oldalamon is, aztán miközben ezt tette, belecsókolt a nyakamba.

Mondanom sem kell, hogy ekkor már nem tudtam rendesen koncentrálni a könyvre, és voltak olyan részek, amiket vagy háromszor, esetleg négyszer újra kellett olvasnom, hogy értelmet nyerjenek a betűk… Végigcsókolta a nyakamat, majd a vállamra tért ki, aztán újból a nyakamat csókolta, de ekkor már harapdálta is. Kisebb remegések futottak végig a testemen egy helyre koncentrálódva… Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám. Nem baj, én azért folytattam az olvasást, de mikor a fülemet kezdte el harapdálni, végem volt. Nagyot nyögve adtam meg magam, és felé fordultam. Diadalittasan vetette az ajkaimra magát.

-  Tudtam, hogy nem fogsz tudni ellenállni nekem…- suttogta az ajkaim közé.

-  Ó, igazán?- kérdeztem kacéran.- Hát akkor csak figyelj!- mondtam neki, és visszafordultam a könyvem felé.

Folytattam, ahol abbahagytam, de Edward édes kényeztetése mellett nehéz volt koncentrálni. Mikor már ki tudtam zárni, a csókjait, elindult a keze a felsőm alá. Becsúsztatta a pólóm alá, majd szépen lassan, mintákat rajzolva haladt egyre feljebb. Mikor elérte a melltartómat, a szegélye mentén hátra csúsztatta a kezeit, és kikapcsolta azt. Fogával elcsippentette a pántjait, és diadalittasan felmordult, mikor lekerült rólam az anyag.

-  Tartozol nekem egy pár melltartó pánttal.- szúrtam közbe.

-  Te csak olvassál, azt szeretnéd, nem?- kérdezte huncutul, miközben visszatért a kényeztetésemhez.

Olvastam, de mikor a kezeit a melleimre simította, megakadtam, és felsóhajtottam. Finoman megmarkolta az egyiket, a másikat az ujjbegyei közé csippentette, és úgy izgatta. Éreztem, hogy egyre keményebb, és érzékenyebbek lesznek a melleim, és már nem is tudtam olvasni, csak lehunyva a szemem élveztem az érintését.

-      Hangosan olvasd, hogy tudjam, még arra kondentrálsz…- suttogta a fülembe, majd el kezdte harapdálni.

Nem tehettem mást, hangosan olvastam fel neki a könyvet, néha megállva, megakadva az élvezet hatására. Mikor beleharapott a nyakamba, rendszerint megremegett a hangom, mikor erősebben szorította meg a már túlérzékeny mellemet, bennmaradt a levegő a tüdőmben. Nem maradt el a hatás, és élvezte ezt. Azért sikerült olvasnom is neki.

Pár percnyi kínzás után elengedte az egyik kezével a mellemet, és lejjebb kalandozott. Kigombolta a nadrágomat, és lehúzta rólam. Már csak a bugyi volt rajtam. Hálát adtam az égnek, hogy átköltöztem Edward szobájába, így nem törhetnek ránk… Felixnek valami hihetetlen időzítései vannak…

Óvatosan benyúlt a bugyimba, és el kezdett izgatni. Mondanom sem kell, hogy ekkor már szinte érthetetlen volt, amit olvastam. Sokszor elfúlt a hangom, és meg is akadtam.

Aztán két ujjával belém hatolt, és én egy felsikkantottam. Olyan régen nem érintett így. Annyira vágytam rá. Megállt bennem várva a reakciómat, majd szépen lassan el kezdte bennem mozgatni az ujjait. Eldobtam a könyvet, mert attól tartottam, hogy el fogom szakítani az érzelmek miatt. Hátra fordultam hozzá, és megcsókoltam.

-  Akarlak, most!- nyögtem a csókunkba, ugyanis nem hagyta abba a tevékenységét. Rám nézett csillogó szemekkel, hogy biztosítsam szavaimat.- Kérlek, szerelmem!- kértem ismét.

Kigomboltam az ingjét, és levettem róla, majd mikor kicsusszant belőlem, felé fordultam, és a nadrágját is kigomboltam. Türelmetlen voltam. Láttam, hogy ő is annyira vágyik rám, mint én rá, és ez még jobban fölkorbácsolta az izgalmamat. Levette a nadrágját, majd engem fosztott meg a felsőmtől. Én lehúztam az alsónadrágját, és a kezembe vettem férfiasságát. Mereven, keményen feszült a kezemnek, és éreztem, hogy alig várja, hogy testünk egybeolvadhasson. Nem sokáig húztam hát az időt. Levette a bugyimat, és megmarkolta a fenekemet. Egyszerre nyögtünk föl.

Beleültem az ölébe, és megcsókoltam. Miközben csókoltam, az egyik kezével a mellemet, a másikkal a fenekemet markolta. Felemelkedtem, és megfogtam a férfiasságát, és magam felé vezettem. Lassan engedtem magamba, de annál élvezetesebb volt. Mind a ketten visszatartottuk a lélegzetünket, mikor bennem volt. Csak egy másodpercre, aztán el kezdtünk szerelmeskedni. Annyira óvatos és gyengéd volt velem.

Mikor végeztünk, ráborultam a mellkasára, és mind a ketten kapkodva vettük a levegőt.

-   Szeretlek!- mondtam neki.

-   Örökké!- válaszolta.

Az egész napot végigszerelmeskedtük. Nem volt megállás. Olyan volt, mintha a legtisztább drogra találtunk volna rá. Nem tudtunk elszakadni a másiktól. Volt, hogy hevesen szerettük egymást, volt, hogy lassan, szenvedélyesen. A lényeg az volt, hogy annyi év után ismét egymáséi lehettünk, ezúttal – remélhetőleg – véglegesen. 

Sziasztok!

Itt is vagyok a frissel. Remélem tetszett:) A következő fejezetekben írok Rachelékről, valamint akkor már elindulnak haza. Lejárt az idő, a kérdés már csak az, hogy Edwarddal, vagy nélküle megy haza Bella? Valamint elengedi-e Felix-et Aro, ha velük akarna tartani? Mi lehet otthon, ami miatt Bella aggódik? 

Még, amit tervezek, az az otthoni helyzet. Úgy terveztem, hogy írok egy Renesmée/Jacob fejezetet, kérlek döntsétek el, hogy melyiket írjam meg szombatra:) Ha van valami kérdésetek, kérésetek a következő fejezettel (vagy akármelyikkel kapcsolatosan, szóljatok. 

Köszönöm a kommenteket, és a pipákat, és a chat-es komit is! Ezt a fejezetet Klaunak, Sziszynek, és K-nak küldöm!:) 

Puszi, 

Yvi (: 

U.I.: Ne aggódjatok, a Cullenekről is hamarosan írni fogok :)

Huszonharmadik fejezet

       23.  Fejezet

Megállt a levegő a szobában, ahogy vártuk Rachel válaszát. Végül pár percnyi csönd után Rachel megszólalt.

-  Felix, sajnálom, de azt hiszem, hogy erre még nem állok készen.- mondta remegő hangon, és utána kiszaladt a szobából.

-  Hát ezt jól megcsináltátok!- mondta nekünk mérgesen Felix, és Rachel után indult volna, ha nem állítom meg.

-  Hagyd, Felix, majd én beszélek vele.- kértem, és Rachel után indultam.

Nem sokkal később megtaláltam az erdőben, egy elhagyatott kis réten ücsörgött, és sírt. Lassan közelebb mentem hozzá, és leültem mellé. Nem szóltam semmit, csak megöleltem. Rachel az ölelésembe bújt, és úgy zokogott tovább. Rettentő volt így látnom. Bűntudatot éreztem, mert végül is, mi vettük rá Felixet, hogy vallja be az érzéseit…

-  Sajnálom, kicsim, nem akartunk megbántani.- suttogtam neki, miközben a hátát simogattam.

-  Én nem… ti nem…- szipogta, majd vett egy nagy levegőt.- Nem ti tehettek róla… Én csak… még nem állok készen erre.

-  Megértem, kedvesem. Nem kellett volna beleszólnunk. Remélem nem ijesztettünk el semmitől. Tudod, a szerelem a legváratlanabb pillanatban talál az emberre- esetünkben a vámpírra…- mondtam neki.

-  De Bella, hogy bízhatnék a férfiakban az elmúlt hónapok után?- kérdezte megint zokogva.- Honnan tudhatom, hogy ő nem egy közülük?- kérdezte.

-   Bíznod kell az érzéseidben. Sosem lehetsz biztos semmiben, de ne mindig a fejeddel dönts. A szívedre kell hallgatnod. Az megsúgja, hogy mit kell tenned. Ha az eszemre hallgattam volna, én sem lennék újra életem szerelmével.- mondtam neki.

-  Köszönöm. Köszönök mindent.- hálálkodott, és még jobban hozzám bújt.

-  Szívesen, kicsim.- mondtam neki, és megpusziltam a feje búbját.- Ne felejtsd, hogy most, hogy hozzánk tartozol, a család tagjaként megóvunk mindentől, amitől meg tudunk, de a szerelemben csak támogatni tudunk.

-  Köszönöm!

Ezek után csak ültünk ott csöndben. Rachel egy idő után megnyugodott. Miután ez megtörtént, visszamentünk a szobába, ahol a fiúk már aggódva vártak ránk.

-  Bella! Rachel!- mondta megkönnyebbülten Felix, ahogy meglátta, hogy belépek a szobába, majd Rachel is követ.- Minden rendben vagy?- kérdezte rögtön.

-  Persze, megbeszéltük a dolgokat.- válaszoltam, és Edwardhoz bújtam.

-  Jól vagy?- kérdezte Rachel-hez fordulva, és már nyújtotta a kezét a lány arca felé, hogy megsimítsa, de az utolsó pillanatban visszahúzta.

-  Jól vagyok, azt hiszem.- válaszolta halkan Rachel.

-  Sajnálom, nem akartalak így letámadni…- szabadkozott Felix.

-  Semmi gond. Sajnálom, hogy így reagáltam.

-  Nem baj. Nem voltál felkészülve egy ilyen volumenű dologra, hidd el, én sem…- mosolygott rá Felix.- Remélem nem zaklattalak föl nagyon.

-  Sajnálom, hogy ilyen problémás vagyok.- remegett meg Rachel alsó ajka.

-  Ugyan, ne beszélj butaságokat! Tudom jól, hogy miért vagy távolságtartó, vagyis inkább zárkózott, és ez egyáltalán nem a te hibád! Nem tehetsz róla, nem vagy problémás.- nyugtatta Felix.

-  Úgy szégyellem magam a történtek miatt. Annyira tisztátlannak érzem magam.- sütötte le a szemeit. Felix felé lépett egyet, és a kezei közé vette Rachel arcát. Maga felé fordította, így valamilyen szinten rákényszerítette, hogy a szemeibe nézzen.

-  Nem tehetsz róla, hogy azok az átkozottak mit tettek veled! Egy ilyen ember nem férfi, még állatnak sem nevezném, mert azok sem tesznek ilyen szörnyűségeket. Ha tehetném, én magam végeznék velük, de Bella sajnos már megtette ezt, és higgy nekem, hogy így sokkal jobban jártak, mintha az én kezeim közé kerültek volna. Nehogy saját magadat hibáztasd ezek miatt a szörnyetegek miatt! Értsd meg, hogy soha nem találkoztam nálad tisztább teremtménnyel.- mondta neki. Rachel szóhoz sem jutott, csak hüppögött, majd végül Felix-hez bújt.

-  Köszönöm.- mondta hálásan.- Nem ígérek semmit, még kell idő, hogy föl tudjam dolgozni a történteket.

-  Megértem. Csak ne zárkózz be.- kérte kedvesen.

-  Nem fogok.- ígérte Rachel.- De most menj, egész nap hanyagoltad a munkádat, nehogy megbüntessenek miattam.

-  Jól van, de majd visszajövök később.- mondta, és búcsúzásképen megpuszilta Rachel homlokát, és távozott. Rachel is hamarosan távozott a szobából, és csak kettesben maradtunk Edwarddal, mikor megcsörrent a telefonom.

Sziasztok!

Megérkeztem a frissel, bocsi, hogy ezen a héten csak egy fejezetet hoztam, de sajnos eléggé elfoglalt voltam. Azért remélem nem haragszotok, és remélem tetszik ez a fejezet is. 
Köszönöm a pipákat, és, hogy olvastok! Habár nem sokan kommenteltek, én azért látom, hogy többen is nézegetitek a blogot, és ennek nagyon örülök! Ugyan nem szeretek követelőzni, inkább kérlek bennetek, hogy néha egy-két kommenttel dobjatok meg, hogy közelebb érezhessem magam hozzátok, egy kicsit megismerhesselek titeket is, és azt is, hogy mit gondoltok, miről szeretnétek szívesen olvasni. Úgy gondolom, hogy egy "írónak" fontos, hogy ismerje a közönségét, és én szeretnélek titeket megismerni.

Sziszy-nek és Klaunak küldöm ezt a fejit. :) Köszönöm, hogy ilyen lelkesen olvastok, kommenteltek! 

A mostani kérdéseim: Bella jó tanácsokat adott? Rachel a szívére fog hallgatni, képes lesz-e nyitni Felix felé? Szerintetek ki hívja Bellát?

Puszi, 

Yvi (:

Huszonkettedik fejezet (16+)

       22.  Fejezet

Edward belépett a szobába maga előtt tolva engem, és én készségesen mozdultam vele együtt. Becsukta magunk mögött az ajtót, de az ajtait továbbra sem szakította el az enyémtől. Hevesen csókolt, és éreztem, hogy már nem fogja vissza magát úgy, mint rég. Persze már nem voltam az a törékeny ember, így nem is kellett volna neki visszafognia magát. Ahogy becsukta az ajtót, megfordultunk, és az ajtóhoz nyomott. Megemelt kissé, így a lábaimat a dereka köré tudtam kulcsolni. Ajkaimról áttért a nyakam kényeztetésére, és én egy elégedett sóhaj kíséretében hátrahajtottam a fejem, hogy jobban hozzá tudjon férni.

Végigvezette a nyelvét a nyakam finom vonalát, majd csókokkal lepte el, közben párszor óvatosan beleharapott a finom bőrbe. Remegtem az érintéseitől. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Akartam akkor és ott.

-  Edward…- nyögtem elfúló hangon, ahogy az egyik keze a mellemre tévedt. Úgy látszott, félreértette a kérésemet, mert abbahagyta a kényeztetésemet, és a keze visszatért a derekamra. Nem bírtam magammal. A csípőmet egy kicsit előrenyomtam, így a lüktető pontjaink egymáshoz nyomódtak, hangos nyögést csalva ki mindkettőnkből.

-  Bella…?- kérdezte már-már suttogva, és a keze a fenekemre csúszott. Egy kicsit közelebb húzott magához, és így a testünk ismét teljesen összeért. Újból nyögtem, ahogy merev férfiassága nekem feszült.

-  Igen, kérlek.- suttogtam, és most én csaptam le az ajkaira.

Edwardot nem kellett kétszer kérni. Hirtelen azt éreztem, hogy a hátam mögül eltűnik az ajtó, és az ágyban vagyunk.

Nem sietett el semmit. Szépen lassan kigombolta az ingemet, és finoman lesimította a vállaimról. Majd, mikor ezzel kész volt, lehajolt hozzám, és megcsókolt. Olyan volt, mintha soha nem váltunk volna el egymástól. Mintha mindig is együtt lettünk volna. Összetartoztunk. Most már nem volt kétségem afelől, hogy vissza tudom-e engedni az életembe. Most már csak az volt a feladatom, hogy soha ne eresszem el, és ha rajtam múlik, akkor nem is fogom.

Az iránta érzett szerelmem felülírta az összes félelmemet. És a szívem győzött az agyam ellen vívott párbajban. Immár eldőlt. Teljesen, testestül, lelkestül Edward-é voltam. Nála volt a szívem, amit az első találkozásunkkor neki adtam. Nem volt más választásom.

Edward édesen kényeztetett. Nagyon figyelt rám, hogy tökéletes legyen.

Viszont arra nem számítottunk, ami egy szempillantás alatt megtörtént. Az ajtó kivágódott, és Rachel és Felix lépett be rajta. Persze azonnal megtorpantak, amint megláttak minket. Míg Rachel rögtön lesütötte a szemeit, és zavarba jött, addig Felix kikerekedett szemekkel bámult minket. Végül összeszedte magát, és próbálta visszafogni a vigyorát- kevés sikerrel.

-  Khm. Bocsika, megzavartunk valamit?- kérdezte, de a mondat végére már 1000 wattos mosoly terült szét a képén.

-  Hát, hogy is mondjam… Eléggé zavar a jelenléted, igen. Szóval, ha megkérhetnélek, húzz ki a szobából!- mondta Edward, de nem ért el vele semmit, sőt, ha jól gondolom, Felix még a gondolataiban is húzta Edward agyát. Nem tudtam, hogy mit tehetnék, így az arcára tettem a kezem, hogy lecsillapodjon egy picit, ami működött.

-  Felix, megkérhetnélek, hogy fordulj el, amíg legalább felöltözök?- kérdeztem tőle.

-  Nem mindegy már? Hiszen láttam, amit láttam.- kacsintott rám huncutul.

-  Felix, gyere, hagyjuk őket.- fogta meg Rachel Felix kezét, és próbálta kihúzni az ajtón, nem sok sikerrel.

-  Ne már, olyan jó a műsor…- nézett Rachelre nagy boci szemekkel, ami az ő vörös szemeivel eléggé morbidul hatott. Én ezt kihasználva gyorsan fölöltöztem, és felültem az ágyon, magammal húzva Edwardot is. Nem volt értelme hisztizni a történteken. Jobban is figyelhettünk volna… Ez már csak ilyen sajnos.

-  Maradhattok, de azért köszi, Rachel.- mosolyogtam rá.- Amúgy veletek mi van?- kéreztem rá az engem foglalkoztató kérdést.

-  Semmi.- vágta rá Rachel, de kezdett elpirulni.

-  Hát, nem semminek látszik…- mondtam én.

-  Felix odáig meg vissza van érted…- mondta Edward, mire Felixből egy morgást lehetett hallani.- Upsz, hogy ez még nem publikus? Bocsika…- ismételte meg Felix kifejezését kedvesem, mire kitört belőlem a nevetés. 1-1.

-  Fogd be a szádat, Cullen!- dörmögte Felix, mire én még jobban nevettem. Komolyan, olyan, mint egy félénk kisfiú, aki nem meri elmondani a kiszemeltjének, hogy tetszik neki. Már fogtam a hasamat a nevetéstől.- Ti teljesen bolondok vagytok.- nézett ránk, de engem nem érdekelt.

-  Ugyan Felix, mitől félsz?- kérdeztem tőle gonoszkodva.

-  Nem félek én az ég egy adta világon semmitől…- vágta rá.

-  Akkor ismerd be.

-  Mit ismerjek be?- értetlenkedett.

-  Hogy igenis tetszik neked Rachel.

-  Bella!- szólt rám az említett.- Rosszabbak vagytok a gyerekeknél.

-  Na, gyerünk, Felix, vagy csak nem félsz?- kérdezte most Edward, miközben átölelt, és a mellkasához húzott.

-  Nem félek én semmitől.- ismételte.

-  Akkor had halljuk.- unszoltam.

-  Miért ilyen fontos ez nektek?- kérdezte.

-  Mert nagyon úgy érzem, hogy te félsz az érzelmeidtől.- cukkoltam.

-  Hát jó… Rachel…- fordult a lány felé, és mélyen a szemeibe nézett. Látszott Rachelen, hogy nagyon zavarban van, de Felix is ideges volt kissé.

-  Igen, Felix?- kérdezte halkan.

-  Van itt ez a két bolond, akik szerint félek az érzelmeimtől, és nem merem kimondani őket…

-  Igen, tényleg itt van ez a két bolond.- mosolyodott el Rachel.

- Szóval, csak el szeretném mondani, hogy nagyon kedvellek már azóta, hogy megérkeztél. Nagyon szimpatikus vagy, és gyönyörű. Sosem volt még barátnőm, csak futó kalandjaim, de azt hiszem, hogy veled el tudnám képzelni a jövőmet…- mondta Felix, és ezzel engem is sokkolt, nem, hogy Rachelt.- Szeretek veled beszélgetni, és egyre jobban kedvellek, ahogy egyre közelebb engedsz magadhoz. Nem tudom, hogy te hogy érzel irántam, és tudom, hogy a történtek után nem szabad ilyet kérdeznem, de szerinted lenne esélyem nálad? Tudnál bízni bennem? Mindentől és mindenkitől megvédelek, csak egy szavadba kerül. Szeretném veled tölteni a napjaimat. Soha nem ismertem egy hozzád hasonló lányt sem. Mit szólsz?

Sziasztok!

Megérkeztem a frissel! Remélem tetszik! 

Klaunak és Sziszy-nek küldöm ezt a fejit. :) 

A mostani kérdéseim: Szerintetek Rachel mit válaszol? Ti mit válaszolnátok Rachel helyében?  

Puszi, 

Yvi (: