Tizedik fejezet

       10.  Fejezet

„Sokat gyakoroltunk a gyerekekkel, mikor rájöttünk, hogy át tudom venni a képességeiket, de pár nap alatt sikerült is. Vic folyton azt mondta, hogy menjek el a Volturihoz, hogy ne ők keressenek meg. Jake viszont ellenezte, ahogy a gyerekek is. Végül megbeszéltük, hogy Vic-kel elmegyünk, így biztos nem esik bántódásunk. Szeptember közepe volt, mikor elindultunk. Fölszálltunk egy repülőre, és Olaszországba repültünk. Nagyon hosszú volt az út, és át is kellett szállnunk, de legalább volt időm fölkészülni arra, hogy mi fog rám várni. Anthony képességét használva kikutattam Vic emlékeiből a Volturival való találkozásokat, és „megismerkedtem” egy kissé az uralkodókkal. Ahogy elnéztem, Aro a „főnök”. Érdekes személyisége van, de annál érdekesebb a képessége. Úgy döntöttem, hogy minél több képességet meg fogok szerezni magamnak, míg ott tartózkodunk.

Mikor Olaszországba értünk, kikölcsönöztünk egy autót, és elmentünk Volterrába. Megbeszéltük Vic-kel, hogy le fogom fedni az elméjét, és csak olyan emlékeket engedek megmutatni az emlékeiből, amikben nincsenek benne a gyerekek. Nem akartam, hogy Aro tudjon Renesmée-ről, és Anthony-ról, de még a falkáról sem.

Mikor beléptünk a trónterembe, minden szem ránk szegeződött. Aro felállt, és nyájas arckifejezéssel méregetett.

-  Örülök, hogy találkoztunk, kedveskéim.- mondta Aro. Nem válaszoltam, csak meghajoltam kissé, ahogy Vic emlékeiben láttam.- Hogy hívnak, gyermekem?- kérdezte tőlem.

-  Isabella Swan.- mondtam készségesen.- Victoria társa vagyok. Nagyon egyedül érezte magát, így átváltoztatott.

-  Áh, Isabella.- mondta Aro, minek hatására felállt a hátamon a szőr. Közelebb lépett hozzám, és felemelte a kezét.- Megengeded, gyermekem?- kérdezte mosolyogva. Szótlanul léptem közelebb hozzá, és csúsztattam a tenyerébe a kezem. Csak nézett maga elé, éreztem, ahogy a mentális pajzsomat támadja a képessége, így magamba szívtam, és ellene használtam. Az összes emléke, gondolata, és mindegyik vámpír emléke az agyamba ivódott. Rengeteg információt gyűjtöttem, de most nem foglalkoztam vele, csak elraktároztam az agyam egyik szegletébe. Aro és én ugyanakkor „ébredtünk föl”, és pislogtunk párat, majd elengedte a kezemet.- felettébb érdekes. Mintha valami gátolná az agyát.- nem hozzám beszélt, hanem az egész teremhez.- Kíváncsi volnék… Jane, kedvesem…?- kérdezte, majd ránézett egy pöttöm kis vámpírra. Nem lehetett 14 évesnél idősebb, mikor átváltoztatták, tejfel szőke haját fekete csukja alá rejtette.

-  Igen, Mester. Ez egy kicsit fájni fog.- mondta, és vérpiros szemeivel rám fókuszált mosollyal az arcán. Láttam Vic emlékein keresztül, hogy mire képes, így fölkészültem a fájdalomra, de mint az előbb, most is csak azt érzékeltem, hogy az ereje a mentális pajzsomat támadja. Ez nem olyan volt, mint Aro-é. Aro képessége a kezéből indult ki, és olyan volt, mintha körbeölelt volna, míg Jane képessége olyan volt, mint ezernyi kis tű. Élesen, hegyesen feszült neki a pajzsnak, keresve a rést. Csak álltam vele szemben, és figyeltem, ahogy elhalványul a mosolya. Magamba szívtam az ő képességét is.

-  Hihetetlen. Nem láttam még ilyen erős pajzsot!- hüledezett Aro. Ezek után Alec képességét is könnyen el tudtam sajátítani.

Aro ajánlatot tett, hogy legyek a gárda tagja, de szépen elutasítottam. Megkértem, hogy ha lehetséges senkinek ne beszéljen rólam senki, főleg ne a Cullen klánnak. Nem akartam, hogy megkeressenek. Ha eddig nem tették már ne is. Mindezért cserébe viszont Aro azt kérte, hogy ha szükség van rám, akkor álljak a rendelkezésére. Ezt persze elfogadtam, és pár nap múlva szabadon távozhattunk. Mivel Aro csak azt hiszi, hogy nekem csak mentális pajzsom van, ezért csak akkor lehet szüksége rám, ha őket támadják meg, amire nem hiszem, hogy sor kerülne a közeljövőben.

A Volturinál tett látogatásunk után pár hónappal közeledett a karácsony! A gyerekek már nagyon be voltak zsongva. Öröm volt nézni őket. Anthonynak biztosan valami régi könyvet fogok megszerezni, mert ő szereti a mítoszokat, feljegyzéseket. Ebből a szempontból nagyon hasonlított Carlisle-ra. Nessie-nek vettem még Olaszországban pár szép ruhát, direkt nagyobbakat, mert kiszámoltuk Victoria-val, hogy karácsonyra körülbelül mekkorák lesznek a gyerekek. Jake és Vic viszont nem volt valami könnyű eset, de még van időm kitalálni. A gyerekek már hét évesnek néztek ki, és egyre csak nőttek.

-  Jake, elmegyek vásárolni, jöttök?- kiáltottam föl az emeletre.

-  Igeeeen!- kiáltotta Nessie. Ha nem tudnám, hogy Alice és edward nem édestestvérek, akkor azt hinném, hogy tőle örökölte ezt a hatalmas vásárlási mániát…

-  Jól van, kicsim.- mondtam mikor az ölemben landolt.

-  Mami, mit kapok karácsonyra?- kérdezte nagy szemekkel.

-  Nem tudom, kedvesem, majd az angyalka hozza neked.- mondtam, és megpusziltam a feje búbját. Nessie olyan csúnyán nézett rám a haja alól, hogy mosolyognom kellett rajta. Kislányom egy szívszorító sóhaj után ezeket a szavakat mondta:

-  Mami, miért akarsz becsapni? Hiszen mind a ketten tudjuk, hogy angyalok nincsenek.- mondta remegő ajkakkal a sírás határán.

-  Kincsem, ki mondott neked ilyen butaságot?- Nessie egyenesen Anthony-ra mutatott.

-  Tony mondta.

-  Anthony, angyalok léteznek!

-  De hát mami, minden könyvben azt írják, hogy a szülők teszik a karácsonyfa alá az ajándékot.- mondta Anthony szakszerűen.

-  Kicsim, ez igaz, de angyalok akkor is léteznek.

-  Akkor mamiiii! Mi lesz az ajándékom?- kérdezte Nessie nagy barna szemeivel.

-  Ha elmondanám, akkor már nem is lenne meglepetés.- mondtam, miközben megsimítottam az arcocskáját.

-  De, majd meglepődök.- ajánlotta Nessie.

-  Nem, Nessie, fogadd el.

-  Jó…- mondta letörten, és kinyújtotta a karjait Jake felé. Ő rögtön kapcsolt, és így Nessie most Jake ölében pihent.

-  Gyertek, menjünk akkor.- mondtam, miközben a garázsba indultam. Miután beszálltunk, mindenki bekötötte magát. Az út csendesen telt, a rádiót hallgattuk, és együtt dúdoltunk pár dalt az énekessel.

Mikor odaértünk, kiszálltunk az autóból, és elindultunk a plázába. Úgy döntöttünk, hogy Seattle-be megyünk.

-  Mit veszünk, mami?- kérdezte Nessie.

-  Ruhákat nektek, és Jake-nek.

-  És neked nem veszünk semmit?

-  Nem, nekem van elég ruhám, már nem növök, és nem szaggatom szét őket.- nevettem.

-  De Jake nem tehet róla, hogy át kell változnia. Az emberekért teszi.- mondta lelkesen. Hát igen, ha már most ilyen elválaszthatatlanok, mi lesz később…

Ahogy mentünk a ruhaboltokba, elmentünk egy ékszerbolt mellett, és megláttam egy gyönyörű nyakláncot, ami Vic-nek tökéletes ajándék lenne.

-  Jake, nézzetek ruhát, mindjárt megyek én is.- mondtam neki.

-  Rendben.- válaszolta Jake, majd a nyakába kapta Nessie-t, aki a hajába túrt, és ott kapaszkodott meg. Ez már lassan a szokásává válik, mert Jake farkas alakban is rengeteget cipeli, és akkor a bundájába túr így bele. Néztem, ahogy távolodnak, aztán bementem a boltba, és az eladóhoz léptem.

-  Jó reggelt, miben segíthetek?- kérdezte a nő kedves mosollyal.

-  Jó reggelt. Azt a nyakláncot szeretném elvinni.- mutattam rá a gyönyörűen kidolgozott tűzvörös medállal ellátott ezüstláncú nyakékre. A medál egyszerűen meseszép volt. Egy szívet formált, és a fogata repedéseket rajzolt bele. Tökéletesen Illett Vic-hez, pont, mint őt, ezt a nyakláncot is jobban meg kell nézni, hogy meglássuk a szépségét.

-  Kiváló választás, hölgyem, ez a darab egy igazi antik nyaklánc az 1600 –as években készült.

-  Tökéletes.

Miután megvettem, bementem Nessie kedvenc boltjába, és hamar megláttam, amint a próbafülke előtt vár.

-  Szia, mami.- üdvözölt, amint meglátott.

-  Szia, Nessie. Mi újság?

-  Jake próbál pár térdig érő nadrágot, meg pár pólót. Úgy döntöttem, hogy fekete lesz, amit az átváltozáshoz akár el is szakíthat. Otthonra meg kerestem neki pár mintás pólót.- mondta Nessie lelkesen.

-  És jól fognak neki állni?- kérdeztem mosolyogva.

-  Nem vetted még észre, hogy neki minden jól áll?- kérdezte Ness csillogó szemekkel.

-  Hahaha- hallottuk Jake nevetését a fülkéből.- Ness, ne legyél ennyire elfogult!- nevetett Jake.

-  De ez az igazság!- mondta Nessie miközben kritikus szemekkel nézte a pólót.- Tökéletes! Tetszik a nadrág, vegyünk párat… A póló is jó, abból is.- mondta Nessie, és elment hozni pár darabot.- Most én jövök!- kiáltott föl, és elszaladt- persze emberi tempóban – a gyerekosztály felé.

-  Hozzál Anthony-nak is pár darabot.- kértem. – Jake, nekem lenne még pár dolgom, mielőtt hazamegyünk, ellesztek?- kérdeztem.

-  Persze, hol találkozzunk?

-  Hát, ha itt végeztetek, akkor találkozzunk az étteremben, ebédeljetek meg.

-  Oké.- mondta. Én lábujjhegyre álltam, és arcon pusziltam, majd mentem megvenni Anthony és Jake ajándékait.

Ahogy sétáltam, a papír írószer bolt mellett elhaladtam, de fordultam is vissza. Megtaláltam Anthony-nak a tökéletes ajándékot! Vettem vagy 10 darab régi, bőrkötéses naplószerű könyvet, és úgy döntöttem, hogy leírok pár történetet azok közül, amit Aro fejében láttam. Biztos tetszeni fog neki.

Jake- úgy döntöttem- számítógépet fog kapni, hogy ha nem tud hazajönni, akkor is tudjon Nessie-vel beszélni Skype-on. Mikor mindennel végeztem, az ajándékokat a csomagtartóba tettem, és elindultam az étterem felé. 

Kilencedik fejezet

       9.  Fejezet

„Nem értettem, hogy Jake miért volt feszült. Vajon a gyerekeket féltette tőlem? De hát az előbb mondták, hogy bíznak bennem… Értetlen arccal fordultam tehát felé.

-  Jake? Mi a baj?- kérdeztem tőle.

-  Semmi.- vágta rá. Talán egy picit túl gyorsan.

-  Biztos?- kérdeztem megerősítésképp.

-  Igen, csak egy kicsit aggódok…- vallotta be.

-  Tudom, én is.- suttogtam, de hamarosan elterelte a figyelmem két vékony gügyögő hang. Rögtön a hangok irányába néztem, és megbabonázva léptem be a nappaliba.

Anthony és Renesmée a babaágyban ültek. Hihetetlen, hogy még csak három naposak, de már tudnak ülni. Játszadoztak, és egymással „társalogtak”. Nem kerülte el a figyelmem, hogy végig fogták egymás kezét, és úgy néztek egymásra okos kis szemeikkel.

Amint beléptem a szobába, felém fordították a fejüket, és rám tapadt a tekintetük. Renesmée azonnal elengedte öccse kezét, és felém nyújtózkodott. Már léptem volna közelebb, hogy felvegyem, de Jake is velem lépett. Anthony Mérgesen nézett Jake-re, és én is ránéztem. Ő csak feltartotta a kezeit, és hátrább lépett. Renesmét még mindig felém nyújtózkodott, de már türelmetlenséget tükrözött a pofija. Odaléptem hozzá, majd lehajoltam, és a kezembe vettem. Göndör kis fürtjei a válláig értek. Nagy barna szemeit le sem vette rólam, és mikor már a karjaimban volt, boldogan felsóhajtott. Szorosan hozzám bújt, és a hajammal játszadozott. Hirtelen gondolt egyet, és az arcomra fektette pici kezét. Lehunyta a szemeit, és előttem elsötétült minden. Szédülni kezdtem, de hamar abbamaradt, és képeket láttam magam előtt. Láttam magam, vékonyan, és összetörten, szülés közben, majd ugrottunk az időben. Láttam, hogy fekszem az ágyon, és hihetetlen nagy hiányérzetet éreztem. Aztán láttam, hogy Jake a karjaiban tart, és szeretetteljesen néz rám, és én is éreztem a szeretetet. Megint ugrottunk az időben. Jake most Anthonyval akart játszani, de ő nem akart. Úgy látszott Anthony nem kedveli Jake-t és ez nekem rosszul esett. Majd láttam, amint megjelenek az ajtóban, és éreztem a vágyat, hogy végre felvegyem magam, és éreztem a szeretetet.

Itt abbamaradt a képek levetítése, és én zavartan néztem körbe.

-  Mit mutatott neked?- kérdezte Vic.

-  Ezt Renesmée csinálta?- kérdeztem döbbenten.

-  Igen, Nessie az emlékeit és gondolatait tudja megmutatni.- mondta Jake.

-  Tehetséges babák, az egyszer biztos.- mondta Vic is.

-  Szóval Anthony-nak is van képessége?- kérdeztem.

-  Igen, Tony az emlékeket látja testi kontaktus által, valamint úgy sejtjük, hogy tudnak kommunikálni egymással.- válaszolt Vic.

-  Hát, ez… Ez csodálatos. Tehetséges babáim vannak.- mosolyogtam rájuk.- Renesmée, most leteszlek, az öcsédet is szeretném a karjaimban tartani.- mondtam neki, de ő csak megrázta a fejét. Megint az arcomra tette a kezecskéjét, és megmutatta, hogy vegyem a kezembe Anthony-t is, de ő nem akar elszakadni tőlem.

Örültem, hogy a kislányom ennyire ragaszkodik hozzám. Fölvettem Anthony-t is, aki megfogta Nessie kezét, de közben csak rám nézett. Neki rövidebb volt a haja, és össze-visza állt, nagyon hasonlított Edward-ra. Gyönyörű smaragd szemeivel nem eresztette a tekintetem. Neki barnásabb volt a haja, mint Renesmée-nek, de még így is lehetett látni a vöröses beütést. Renesmée ismét az arcomra tette a kezét, és megint emlékeket láttam, csak ezúttal Anthony emlékeit.

Anthony is nagyon várta, hogy felébredjek, de Jake-t nem annyira kedvelte, mint Renesmée. Megmutatta nekem, hogy amikor Jake a közelükben van, nővére mindig nála akar lenni, és mindig vele foglalkozik. Persze Jake is így van vele, és ez nem tetszett kisfiamnak. Viszont Vic-et nagyon kedvelte. Megmutatták nekem, hogy hogyan telt az idejük, miközben rám vártak.

A látottakból levontam, hogy habár Anthony fiatalabb pár perccel, de ő az „érettebb” kettejük közül. Viszont a másik dolog, amit levontam, az meglepett. Letettem a piciket az ágyba, és Jake-hez fordultam. Mérges voltam, de nagyon.

-  Jake, gyere ki velem az udvarra.- mondtam neki.

-  Jó…- mondta, majd lehajtott fejjel kikullogott.

-  Te bevéstél a lányomnak?- kérdeztem tőle mérgesen.

-  Hát… Sajnálom Bella, de ez nem egy olyan dolog, amit irányíthatnék. Amikor megláttam, tudtam, hogy az életemet adnám érte. Nem csinálnék olyat, amivel megbántanám. Szeretem, és remélem, hogy egyszer majd eljön az az idő, mikor ő is viszont fog szeretni…- magyarázkodott.

-  Miért nem mondtad el?- követeltem tőle magyarázatot.

-  Mert… Mert tudom, hogy nem ezt akartad. Nem akarhattad, hogy egy farkas legyen Nessie párja… És nem akartalak fölhúzni. Később akartam elmondani, amit Vic ellenzett, de rám hagyta. Esküszöm, ha azt kéri, hogy hagyjam békén, én elmegyek, de nem tudok nélküle élni.- mondta.

-  Jajj Jake. Mégis mi a fenét képzelsz?! Hogy gondoltad ezt? Nem foglak elválasztani tőle. Nem is kívánhattam volna jobb párt az én kislányomnak. Örülök, hogy téged választott a sors. Így legalább tudom, hogy megbízható vejem lesz majd egyszer. És nem mellesleg, nagyon örülök, hogy végre megtaláltad a párod!- mondtam boldogan, és a nyakába ugrottam, de úgy látszik egy kicsit túl nagy lendülettel, mert mind a ketten a földön kötöttünk ki.

Nagyon gyorsan telt az idő. Nessie és Tony is csak nőtt, mint a bolondgomba. Három hónaposan már egyévesnek néztek ki, és megállíthatatlanok voltak. Alig lehetett őket utolérni. Csak akkor voltak nyugton, mikor aludtak, amit persze nem bántam. Apu is eljárt hozzánk meglátogatni. Ugyan nem mondtuk el neki, hogy mi vagyok, és hogy a gyerekek mik, megértette, hogy nem szabad tudnia róla, de boldogan jött az unokáihoz és hozzám.

Tony és Nessie is nagyon imádták Charlie-t. Vele mindig normálisan beszéltek, nem a tehetségeiken keresztül, és előtte normális sebességgel haladtak.

Ez alatt a három hónap alatt nekem is bebarnult a szemem, és már párszor eljárhattam az emberek közé. Persze a gyerekeket nem vihettem magammal, de amikor be kellett vásárolni, akkor elmentem. Szerettem az emberek között lenni, de még egy kicsit nehéz volt.

Már a gyerekek is eljöhettek vadászni, ami nagyon félelmetes volt. Nagyon aggódtam értük, főleg az első ilyen alkalommal, de meggyőztek, hogy nem lesz semmi baj, hiszen félig vámpírok. Megbeszéltük, hogy csak őzekre vadászhatnak, és azok közül is csak nőstényekre.

Boldog voltam, hogy van egy kis családom, de akaratomon kívül sokat gondoltam Edwardra. Vajon mit csinálna, ha tudná, hogy van két ilyen csodálatos gyermeke?

Egyik ilyen alkalomkor Tony észrevette, hogy szomorkodom, és megkérdezte, hogy miért. Elmondtam neki, hát, mert tudtam, hogy addig úgysem hagyna békén, amíg meg nem tudja.

Persze rögtön elsápadt, és kijelentette, hogy Edward nem az apja, és soha nem akar róla hallani. Nessie, aki szintén végighallgatta a történetet, szomorúan nézett rám, és könnyek ültek a szemeiben. Az arcomra tette a kezét, és úgy mondta el, hogy szeretné megismerni Edwardot, és, hogy sajnálja, hogy miatta szomorkodom.

Én eltűnődve néztem a két gyermekemre. Ennyire különbözőek nem is lehetnének…”

Nyolcadik fejezet

       8.  Fejezet

       „Kipattant a szemem, és egy egészen új világ tárult elém. Ha nem a saját szemeimmel látom, el sem hiszem, hogy létezik ilyen. Mindent sokkal élesebben láttam, minden porszemet és repedést láttam a falakon. Sőt, még egy új színt is besoroltam a színskálámon. Olyan gyorsan pattantam ki az ágyból, hogy még saját magamat is megleptem vele. És a legérdekesebb az volt, hogy teljesen biztosan álltam a lábaimon. A gyorsaság ellenére sem éreztem úgy, hogy eleshetnék.

     Kinéztem az ablakon, és az erdőt sosem láttam még élőbbnek. Láttam a fán a madarakat, valamint a kisebb bogarakat is láttam, ahogy a faleveleken, fatörzsön másztak. Szó szerint olyan volt, mintha az egész erdő mozgott volna. Ahogy a szél fújta a leveleket… Csodálatos élmény volt nézni a természetet. Percekig csak gyönyörködtem, és fel sem tűnt, hogy nem veszek levegőt.

Önkéntelenül nagy lélegzetet vettem, de azon nyomban fájdalmat éreztem a torkomban. Egy égő, kaparó érzés bántotta a torkom. Nagyon kellemetlen volt, és az egyetlen dolog, amit tenni akartam, az az volt, hogy véget vessek ennek a fájdalomnak. El kell mennem vadászni.- gondoltam.

Még mielőtt elindultam volna, eszembe jutott minden emlékem emberkoromból. Olyan volt, mintha egy rossz minőségű felvételt játszottak volna le. A kép elmosódott volt. És a hangok is torzak voltak. De emlékeztem mindenre.

Edward. Mit meg nem adnék, hogy láthassam, immár minden vonását tisztán és tökéletesen ki tudnám venni. Hogy egyszer utoljára érezhessem az illatát. Lehet, hogy így már nem hagyna el. Most, hogy én is olyan vagyok, mint ő… de mindegy, Bella, hagyd abba a Róla való álmodozást!-szóltam magamra. Nem akarom magamhoz láncolni, ha ő nem akar velem lenni. Biztos boldog már valakivel. Nem akarom fölbolygatni az életét.

-  Bella, ébren vagy?- hallottam Jake hangját, miközben a lépcsőn jött föl. Hirtelen nem is gondolkoztam, csak követtem z ösztönömet, ami azt súgta, hogy tűnjek el innen. Kinyitottam gyorsan az ablakot, és kiugrottam. Csak a mozdulat közben jöttem rá, hogy vagy öt métert zuhanhattam, de nem lett semmi bajom. Mikor leértem a földre, el kezdtem szaladni, és a másodperc tört része alatt eltűntem. Még hallottam, ahogy Jake szitkozódik, de nem álltam meg egy pillanatra sem. Csak mentem, és mentem. Mikor megálltam, nagy levegőt vettem, és egy édes illatot sodort felém a szél. A méreg összegyűlt a számban, és megindultam az illat irányába. Egy tucat őzet pillantottam meg egy tisztáson.

Nyugodtan legelésztek, nem vettek észre, ami csak kedvezett nekem. Felvettem a vadászpozíciót, és éppen támadni akartam, mikor egy még étvágygerjesztőbb illatot sodort felém a szél. Gondolkodás nélkül mentem az illat felé. Kilestem a rejtekhelyem mögül, és boldogan szemléltem a két hatalmas grizzly-t a csodálatos állatok éppen verekedni készültek. Úgy döntöttem, hogy figyelem egy kicsit őket, majd utána belakmározom, de mikor az egyik állat megkarmolta a másikat, és annak eleredt a vére, nem tudtam tovább várni.

Kiugrottam a bokor mögül, és rávetettem magam a sebesült medvére. Persze a másik rögtön elszaladt, de nem érdekelt. Hallottam még, ahogy valaki kilép mögülem a bokor rejtekéből, de azzal sem foglalkoztam. Nem jött közelebb, inkább csak szemlélt. Leterítettem a medvét, de ő nagyon harcolt az életéért. Még mielőtt beleharaptam volna, vettem egy mély levegőt, amikor a legédesebb illatot éreztem. Nem törődtem már a medvével, nem is vonzott már annyira.

Csak suhantam az illat irányába. Felugrottam egy fára, és onnan szemléltem az áldozatomat. Vagyis az áldozataimat. Két férfi volt alattam, és amikor megfordultak megláttam a saját apámat, és Billyt. Akkor szállt föl az a bizonyos vörös köd. Magamhoz tértem valamennyire, és hirtelen nem is volt annyira csábító az illatuk, mint az előbb. Elrugaszkodtam a fától, és a másik irányba szaladtam. Nem vettem levegőt, nehogy véletlen meggondoljam magam, és megöljem Charlie-ékat. Mikor már jó pár mérfölddel arrébb voltam, megálltam, és óvatosan vettem levegőt, nehogy kiszabaduljon a ketrecéből a gyilkos vámpír énem. Lerogytam a térdemre, és beletemettem az arcom a kezeimbe. Nem hiszem el, hogy majdnem megöltem a saját apámat!

Két forró kéz húzott magához, én meg ijedtemben kitéptem magam az öleléséből, és arrébb ugrottam. Támadó állást vettem föl, görnyedt háttal ugrásra kész voltam, mikor felismertem, hogy ki lepett meg. Jake volt az. Amint felismertem, felegyenesedtem, és a karjaiba vetettem magam. Zokogva öleltem magamhoz.

-  Bella, mi történt?- kérdezte, miközben a hátamat simogatta.

-  Nem láttad? Majdnem megöltem a saját apámat, és Billyt.- mondtam neki, miközben még mindig zokogtam.- Annyira sajnálom! De mikor megláttam őket, rögtön elszaladtam! Én esküszöm, hogy nem akartam bántani őket, de mit kerestek itt? Nem mondtátok meg nekik, hogy ne kóboroljanak az erdőben? mi lett volna, ha elvesztem a fejem?!

-  Észrevettek?- kérdezte nyugodtan.

-  Nem, de…

-  Csak úgy elfutottál? Ettél már valamit ma?- kérdezősködött tovább.

-  Igen… Nem… Mármint majdnem. Először ott voltak az őzek, de utána megéreztem a grizzlyket, de mikor már éppen ittam volna, akkor megéreztem azt az édes illatot. Még mindig itt van az orromban, és összegyűlik a méreg a számban, mikor rágondolok!

-  Bella, hihetetlen vagy!- mondta vigyorogva.

-  Jake, hogy lehetsz ennyire higgadt, és boldog, mikor majdnem megöltem őket?!

-  De csak majdnem. Sosem hallottam még olyanról, hogy egy vámpír vadászat közben leállt volna… Főleg nem újszülöttet. Szuper vagy, de most már gyere, menjünk vadászni.

-  Én nem akarok…

-  Miért nem?

-  Mert félek, hogy ha szabadjára engedem magamban a vámpírt, akkor fölkeresném apuékat, vagy valaki mást bántanék.- magyaráztam.

-  Ne félj, itt vagyok melletted, vigyázok rád.

-  Nem zavar, hogy vámpír vagyok?- kérdeztem félve.

-  Nem, te mindig is az én Bellám leszel. Csak Bella, emlékszel?- kérdezte mosolyogva.

-  Jake, nem is tudom, hogy mit csinálnék nélküled!- mondtam meghatódva, majd megöleltem.

-  Hát, nem tudom, de gyere, vadássz. Nincs senki a környéken, csak állatok, és, ha találkozni akarsz a gyermekeiddel, akkor muszáj lesz jól belakmároznod előtte.

-  Jó, de csak a babák miatt.

Ezután vettem egy mély levegőt, és megindultam az állat irányába.

Egy gyönyörű hegyi oroszlánt szemeltem ki magamnak. Nem vacilláltam, rögtön ráugrottam, mielőtt még ő vetette volna rá magát az őzre, amit kiszemelt magának. Már a levegőben voltam, mikor észrevett. Nem tudott elszaladni, de szembe fordult velem, és rám vicsorgott. Mikor ráugrottam, megkarmolt, hogy eleresszem, de mivel bennem nem tudott kárt tenni, így nem zavart. Nem akartam, hogy sokáig szenvedjen, ezért gyorsan átharaptam a torkát, és a finom, meleg húsába vájtam a fogaimat. Pont az ütőerét szakítottam fel, így minden egyes szívdobbanásával a számba folyt a vére. Nagyon finom, édes, meleg, éltető nedű volt. Fél perc alatt kiittam a vérét az utolsó cseppig, és mikor fölálltam, megtöröltem a számat. Még mindig kapat a torkom, de persze nem annyira, mint korábban.

Mint az előbb, most is szimatoltam, és megkerestem az újabb zsákmányom. Így folytattam ezt addig, amíg már nem kapart tovább a torkom. Két hegyi oroszlán, és három őz elfogyasztása után elégedetten fordultam Jake felé.

-  Tele vagyok!- mondtam neki, mire el kezdett nevetni.

-  Van ám étvágyad!- hahotázott.- Gyere, meséljük el Vic-nek, hogy milyen ügyes voltál.

-  Jó…

Mikor hazaértünk, Vic a nyakamba ugrott, és szorosan megölelt.

-  Bella! Végre itt vagy! Úgy aggódtam! Rémes volt!- mondta.

-  Sajnálom. Nem akartam csak úgy elszaladni. De megijedtem…

-  Semmi gond, a lényeg, hogy nem történt semmi baj… Ugye?- kérdezte hol rám, hol Jake-re nézve.

-  Hát…- kezdtem, de Jake a szavamba vágott, és izgatottan mesélni kezdett.

-  Nem fogod elhinni mit csinált a mi Bellánk. Vadászat közben elszaladt a zsákmányától, mikor rájött, hogy embereket akart megenni!- mondta 1000 wattos mosollyal.

-  Jake… Úgy mondod, mintha valami hőstettet hajtottam volna végre…

-  Nahát! Bella, nagyon ügyes vagy!- gratulálok!- mondta Vic is.

-  Ezt nem hiszem el… ti meg vagytok húzatva? Csak én veszem észre, hogy milyen veszélyes vagyok? Nektek most éppen ki kéne akadnotok!- hitetlenkedtem. Nem igaz, hogy a két legőrültebb személlyel vagyok összezárva. Az isten szerelmére én egy újszülött vagyok, ők meg úgy viselkednek, mintha teljesen normális lennék.- Mi van, ha a babákat bántanám…? Nem tudhatjuk, hogy mit fogok tenni legközelebb…

-  Bella, mind a hárman tudjuk, hogy a babákat soha nem bántanád. És főleg most, hogy bebizonyítottad, hogy hatalmas önuralmad van, biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baj.- mondta Vic.

-  És főleg úgy, hogy nem ettél előtte semmit. Bella, te egy különleges vámpír vagy.

-  Nem evett előtte semmit??- kérdezte Vic döbbenten.

-  Nem, de utána bepótolta.- hahotázott Jake.

-  Gratulálok Bella. Nagyon büszke vagyok rád!- mondta Vic mosolyogva.- És ne aggódj, mind a ketten tökéletesen bízunk benned.

-  Ez… ez azt jelenti, hogy láthatom Renesmée-t és Anthony-t?- kérdeztem reménykedve.

-  Persze, már vártam, hogy mikor kérdezed meg- kacagott Vic, de Jake mintha egy kicsit feszültebb lett volna.”

Hetedik fejezet

              7.  Fejezet

„- Hogy érted, hogy elkezdődött? Bella most fog szülni?- akadt ki Jake.

-  Igen, Jake. De most segíts! Ha bármikor elveszteném a fejem…

-  Vic, mindhárman tudjuk, hogy nem fogod… Csak csináld, amit kell. Mit hozzak?

-  Hozz törölközőt, sokat, a vérzés miatt kell majd. Hozz egy morfiumos tűt. És… Ha mindez itt van, akkor elkezdjük…

-  Rendben.

-  Bella, maradj velünk. Tudom, hogy fájni fog, de nem veszítheted el az eszméleted, harcolj! Tudom, hogy képes vagy rá!- mondta Vic miközben megfogta a kezem. Gyengének éreztem magam, de azért megszorítottam a kezét. Felsikoltottam, mikor az újabb fájdalom elért, és egy újabb reccsenés hallatszott.

-  Vic! Kezdjük, mert a baba élve tépi szét!- mondta Jake.

Láttam, ahogy Vic bólintott, a kezébe vette a szikét, és gyorsan fölhasította vele a hasam. Éreztem, ahogy a meleg vér végigfolyik, ömlik a sebből. Kezdett összemosódni a kép, mikor egy barna kéz úszott be elém. A kézhez hamarosan hang is társult, aztán egy arc is.

-   Bella, kislány, nem adhatod föl. Maradj velünk! Küzdj a babáért!

-   Jake…

-   Csak csináld, Vic, bízom benned!- mondtam neki, de csak suttogásra telt. Vic nem mondott semmit, lehajolt a hasamhoz, ahol az előbb fölvágta, arrébb húzta a bőrt, majd átharapta, és kiszakította a magzatburkot. Nem éreztem fájdalmat, lehet, hogy akkorra már kezdett elhagyni teljesen az erőm, nem tudom. Csak arra eszméltem föl, hogy egy kis bebugyolált véres testet nyomtak a karjaimba.

-   Kislány.- mondta Jake.- Nevet kell neki adnod.

-   Kislány? Istenem, nem hiszem el, hogy a kezeim között tarthatlak, kincsem! Renesmée, szeretlek, kicsim.- mondtam neki, és adtam egy csókot a homlokára. Belenéztem gyönyörű, okos barna szemeibe, és saját magamat láttam. A szemeit már biztos, hogy tőlem örökölte, viszont a haja rézvörös volt, ahogy az apjáé. Már most látszódott. Rám mosolygott, gyönyörű, okos baba volt.- Renesmée Carlie Swan.

-   Jól van Bells, viszont van itt még egy valaki, aki rád vár.- mondta Jake, és a kezembe adott egy másik kis „csomagot”.- Ikreid vannak, Bells, ő egy kissrác.- tette hozzá. Belenéztem a kisfiam gyönyörű smaragd szemeibe, és megbabonázott. Gesztenyebarna fürtjei voltak, egy kis csoda volt. Egészen más, mint a nővére, de mégis annyira hasonló.

-   Anthony, legyen Anthony Edward Swan.- mondtam Jake-nek, mikor végre sikerült elszakítanom a szememet a két kis csodáról.

-   Rendben van, Bells, de most már át kell változtatnom téged, alig ver a szíved, és egyre gyengébb vagy.- mondta Vic, és megharapta a csuklóm pont ugyanott, ahol több, mint két éve a párja tette. Anthony-nak is adtam egy csókot a homlokára, majd Jake átvette őket tőlem.

-   Jake, ha nem élném túl… Lennél az apjuk? És Vic, ugye lennél helyettem is az anyjuk? Rátok nyugodt szívvel bízom őket. Tudom, hogy a legjobbat kapják tőletek.- mondtam fáradtan.

-   Bells, erre nem lesz szükség. Túl fogod élni!

-   Túl kell élned! A babák miatt, Charlie miatt, és miattunk. Egy család vagyunk, és nem akarom elveszíteni a húgomat és a legjobb barátnőmet!- mondta Vic.- Nem hagyhatsz itt, hallod?! Ígérd meg, hogy harcolni fogsz!- mondta már-már kiáltozva.

-   Megígérem.- suttogtam, és megszorítottam a kezét. Végül minden elsötétült, és elvesztem a sötétségben.

Lassan tértem magamhoz, viszont ahogy visszatértek az érzékeim, úgy jött a fájdalom. Rettenetes volt. Égtem, minden egyes porcikámat lángok nyaldosták. Ordítani akartam, hogy oltsanak el, nem bírom! De nem jött ki egyetlen kis hang sem a torkomon. Órákig lehettem ebben az állapotban, amikor éreztem, hogy valaki megfogta a kezem. Nem tudtam, hogy ki az, csak azt éreztem, hogy fogja valaki a kezem.

Meg akartam szorítani, hogy tudja, hogy itt vagyok vele. De nem tudtam semmit sem csinálni a fájdalom az összes energiámat fölemésztette. Csak a gyermekeim miatt harcoltam. Apa, Jake és Vic túl tudja tenni magát a halálomon. De látni akartam a gyermekeimet fölnőni. Kíváncsi voltam, hogy milyen természetük van, hogy hogy viselkednek. Minden érdekelt velük kapcsolatosan. Ezért harcoltam tovább.

Ismét órákba telt, de el kezdtem érzékelni a külvilágot. Hallottam, hogy szuszog, aki fogja a kezemet. Hallottam, ahogy dobog a szíve. Szóval Jake volt éppen velem. Éreztem az illatokat, de nem tudtam beazonosítani őket. A fájdalom nem hagyott gondolkozni, és koncentrálni. Hallottam még a madarakat.

Nem tudtam az időt máshogy számolni, így Jake lélegzeteit számolgattam. Egyenletesen lélegzett, mintha elaludt volna, de a 5893. légvételénél nagyot sóhajtott, felállt, homlokon csókolt, és kiment a szobából. Nem sokkal a távozása után egy hűvös kéz vette át a helyét.

Vic mesélt nekem a gyermekeimről. Azt mondta, hogy amilyen lassan, emberi tempóban növekedtek a hasamban, most annál gyorsabban fejlődnek. Már legalább egy hónaposoknak néznek ki, mikor csak két nap telt el. Miközben mesélt, megsimította az arcomat, majd egy vizes ronggyal megismételte a mozdulatot. Próbálta az égést csillapítani, de nem tudott ellene semmit sem tenni. Inkább szültem volna még vagy százszor, minthogy ezt a fájdalmat érezzem.

Hallottam, ahogy nagy áhítattal beszél a gyerekekről. Biztos nagyon szereti őket már most. Utáltam, hogy nem láthatom őket. Azért próbált megnyugtatni, hogy minden pillanatot lekameráztak, vagy lefényképeztek nekem. De az nem ugyanolyan. A karjaimban akartam tartani a két csöppséget. De tudtam, hogy még nagyon sokáig nem fogom tudni ezt megtenni.

Mikor végzett a meséléssel, két gyönyörű hang hallatszott, Vic bocsánatot kért, és lement. Biztos a picik hiányolták. Hallottam, ahogy Vic beszél hozzájuk, de nem tudtam kivenni, hogy mit mond. Egyre tisztábban hallottam mindent. A fájdalom kezdett visszább húzódni. Már nem fájtak annyira a végtagjaim, viszont az összes fájdalom a szívem felé irányult. Hallottam, ahogy egyre gyorsabban ver a szívem.

Elviselhetetlenül fájt. Azt hittem, hogy megsül itt helyben. Ki akartam szakítani a helyéről, hogy megszabadulhassak a fájdalomtól, mikor végre dobbant egyet a szívem, utána kihagyott egy ütemet, majd megint, végül egy utolsót dobbant, és megállt.

Soha többé nem dobogott a szívem.

Hatodik fejezet

              6.  Fejezet

„Pár nappal később láthatóvá váltak a kékülések testem szinte minden porcikáján. Edward attól kezdve elég távolságtartó volt. Nem ölelt át, és csak akkor ért hozzám, mikor már-már kiköveteltem. Mikor rám nézett mindig egyfajta szomorúság csillogott a szemében.

Nem tudtam neki elmondani elégszer, hogy nem bántam meg, hogy nem vártunk, és nem bántam meg semmit. Egyetlen érintése sem fájt. Persze nem hitt nekem. Egy héten keresztül ment ez így, utána egyik este eljött hozzám, de nem jött közelebb az ablaktól. Nem értettem, hogy miért, így én mentem oda hozzá.

Idegesség, fájdalom és valami más csillogott a szemeiben. Nem értettem, hogy mi a baj. Reméltem, hogy nem történt semmi senkivel.

-  Edward, mi történt? Mi a baj?- kérdeztem idegesen, és az arcára tettem az egyik tenyerem. Úgy láttam, mintha ez egy picit ellazította volna.

-  El kell költöznünk.- mondta végül hosszas hallgatás után.

-  Micsoda? Most?- kérdeztem döbbenten.- Nem tudnánk megvárni, hogy vége legyen ennek az évnek, és végezzünk? Charlie nem hiszem, hogy örülne, ha most lelépnék…

-  Bella… Csak mi megyünk.

-  Tessék?- kérdeztem, miközben egy könnycsepp szánkázott végig az arcomon.- És mégis hogy gondoltad, mikor találkoznánk? egyáltalán hova mentek?

-  Nem tervezzük, hogy visszajövünk.

-  De… Te… Mi… Velünk mi lesz?- vontam kérdőre. Már a sírás határán voltam. Nem hiszem el, hogy ez történik… Bár Edward mindig is túl jó volt hozzám.- Mindig azt mondtad, hogy szeretsz, és sose hagysz el. Ha ez amiatt van, ami történt, fogd fel végre, hogy nem bántam meg semmit! Sőt. Ne tedd ezt, kérlek!- könyörögtem neki.

-  Nem amiatt van. Végül is, számítottam rá, hogy bántani foglak. De rájöttem, hogy ez nem fog működni.

-  Nem tudok nélküled élni.- mondtam neki.

-  Kérlek, ne nehezítsd meg. Butaság volt eddig elmenni. Rájöttem, hogy nem illünk össze.

-  Senki más nem illik hozzám jobban, mint te.- mondtam neki őszintén.- Veled megyek. Veled akarok menni!

-  Bella. Én nem akarom, hogy velem gyere.- mondta miközben a szemembe nézett.

-  Oh.- nem tudtam mást mondani.

-  Ég veled Bella.- mondta, majd közelebb lépett, és megcsókolta a homlokom. Utánakaptam, de az ujjaim már csak a levegőt markolták.

Lerogytam az ágyra, és ott zokogtam egész éjjel.

Négy hét múlva megtudtam, hogy terhes vagyok. Egy ideig nem mondtam el senkinek, még Charlie-nek sem. Nem akartam, hogy tudjanak róla. Ez a csoda csak rám és Edward-ra tartozott. De ő elhagyott. Hetekig próbáltam felvenni Alice-szel a kapcsolatot sikertelenül. Két hónap múlva feladtam.

Négy hónapos terhes voltam, mikor már jócskán látszott a pocakom. Apu mindenben segített, amiben tudott, és ezért nagyon hálás voltam. Haza akart jönni a munkából hamarabb, és hétvégente is velem akart maradni, de mondtam neki, hogy nyugodtam horgásszon a többiekkel. Nem beteg voltam, csak állapotos.

Imádtam a csöppséget, aki a pocakomban cseperedett. Nem volt olyan pillanat, hogy ne fogtam volna a hasamat. Egyik nap úgy döntöttem, hogy elmegyek a rétünkre. Közel akartam magamhoz érezni Edward emlékét. Minden képet, és bizonyítékot eltüntetett, hogy léteztek. Csak az emlékeim maradtak hátra, és úgy éreztem, hogy kezdenek fakulni.

Szóval elmentem a rétre, de amit ott találtam, az egy pofonnal ért fel. A rét ki volt száradva, a fű sárgára égett. Egyáltalán nem olyan volt, mint régen. Pedig csak öt hónap telt el, hogy itt jártam. Már épp menni akartam, mikor ismerős hang ütötte meg a fülem.

-   Áá, Bella! Milyen régóta vártam már erre a pillanatra!- mondta Victoria a hátam mögül. Gyorsan megfordultam, és láttam az éjfekete szemeiben a gyilkos vágyat. Végigmért a tekintetével, és elkerekedtek a szemei, mikor meglátta domboruló pocakom. Imádkoztam, hogy ne öljön meg. Ennek a kis csodának életben kell maradnia. Értetlenül nézett rám, és már nem volt olyan ijesztő.

-   Kitől van?- kérdezte, majd hideg kezét óvatosan, és gyengéden a hasamra csúsztatta. Egy pillanatra ledermedtem, a lélegzetem is elállt.

-   Edward-tól.- mondtam neki végtelen szomorúsággal a hangomban. Döbbenten meredt rám.

-   De ő vámpír! A vámpíroknak nem lehet gyerekük!- tiltakozott.

-   De, ember anyától úgy látszik, hogy lehet.

-   És hol van most? Nagy meggondolatlanság egy állapotos nőt az erdő közepén egyedül hagyni.

-   Elhagyott.- mondtam neki, majd legördült egy könnycsepp a szememből.

-   Micsoda? Nem akarta a gyereket? Nem ilyennek ismertem a Culleneket…

-   Nem… nem tud a babáról. még mielőtt kiderült volna, hogy terhes vagyok, elhagyott.- magyaráztam, majd elsírtam magam. Második nagy meglepetésemre Victoria átölelt, és próbált nyugtatni. Mikor kissé lenyugodtam, ránéztem.- Nem akarsz megölni? – kérdeztem bizonytalanul.

-   Nem. Emberkorom óta minden vágyam az volt, hogy anya lehessek. Nem tudnék ártani egy állapotos nőnek.- mondta, és velem 180 fokos fordulatot vett a világ. Megláttam benne a jót.

-   Victoria, lenne kedved végigcsinálni velem ezt?- kérdeztem, és a hasamra mutattam.

-   Komolyan kérded?- kérdezte hitetlenkedve.

-   Igen. Van egy olyan érzésem, hogy néhány dologban szükségem lesz egy vámpírra, hiszen a baba is félig vámpír. Majd, ha megszületik, ha lenne kedved, segíthetnél felnevelni. És amúgy is, barátok híján vagyok…- mosolyogtam rá.

-   De… én többször is meg akartalak ölni.- mondta döbbenten.

-   Tudom, de úgy gondolom, hogy mindenkiben van valamennyi jóság, és te az előbb bizonyítottad be, hogy benned is van. Hiszek benne, hogy el tudod nyomni a gyilkolási vágyat, és vissza tudod hozni az igazi éned. Szerintem nem lennél gonosz, ha nem hagynád, hogy az ösztöneid irányítsanak. No meg, mindenkinek kéne egy második esély.

-   Nem is tudom, hogy mit mondhatnék… Köszönöm!- mondta hálásan, és látszott rajta, hogy ha tudna, már sírna.

-   Csak egy kérésem lenne…

-   És mi volna az?

-   Kérlek, térj át a vegetáriánus étrendre, mert azt hiszem, hogy apa egy kissé meglepődne, ha meglátna vörös szemekkel.- kacagtam.

-   Rendben, minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében. De te komolyan beengedsz a házatokba?!

-   Persze. Ha egyszer barátok leszünk, akkor viselkedjünk is úgy.- mondtam neki, és óvatosan, lassan megöleltem.

A hetek gyorsan teltek, a pocakom egyre gyorsabban nőtt. Az idő teltével egyre nehezebben bírtam a terhességet. A baba egyre nagyobbakat rúgott, szerencsére Vic nagyon gyorsan át tudott állni a vegetáriánus életmódra, és az első hónapban rengeteget olvasott és tanult így tudta, hogy mit kell csinálni, ha eltörik, vagy csak megzúzódik egy-egy bordám.

Rengeteget beszélgettünk, és az egyik ilyen alkalommal jött szóba, hogy a Cullenekkel azt hittük, hogy halott. Elmagyarázta, hogy volt egy tehetséges katonája, aki akárkinek át tudta venni az alakját, és valamilyen szinten kapcsolódott ahhoz, akit „lemásolt”. Így tudta érzékelni a szagokat, és a gondolataikat is megosztották arra a rövid időre. Mikor megölték Karen-t, mert így hívták, akkor Vic is megsérült elég durván. Hetekig, sőt, hónapokig tartott, hogy rendesen felépüljön.

Amikor 7 hónapos terhes lettem, Vic ragaszkodott hozzá, hogy költözzek el otthonról abba a házba, amiben „mindez kezdődött”. Beszerzett egy csomó kórházi felszerelést, és én odaköltöztem vele. Persze aput sokáig kellett győzködni…

Gyönyörű ház volt, olyan jó lett volna itt élni Edwarddal, és a csöppséggel.

-  Bella… Már megint rajta gondolkozol, ugye?- kérdezte Vic, én meg összerezzentem; nem is tudtam, hogy hazaérkezett már.

-  Hát persze, hogy rajta gondolkozik… Nem látod azt a keserű képet, amit folyamatosan vág?!- kérdezte Jake nevetve.

Oh, igen, Jake is rengeteget segített, mióta Edward elment. Sok időt töltöttem La Pushban, és a hónapok alatt. Megkedvelték egymást Vic-kel. olyanok voltak, mint két testvér. folyton civakodtak, de mikor valami őrültségről volt szó, mindig benne voltak. Segítettek elfedni az űrt amit Edward hiánya okozott, és úgy érzem, hogy idővel be is fogják tudni tömni. Persze nem teljesen, de még mindig jobb, mintha egy hatalmas űr lenne a szívem helyén…

Tisztára, mint két gyerek…

Lassan ők váltak a családommá, rajtuk kívül persze még Charlie. Szerettem mindhármukat. És persze a csöppséget is, aki a pocakomban növekedett.

Már egyre közelebb jártam a szüléshez, és egyre idegesebb lett mindenki. Apu persze izgatott volt, hogy lassan nagypapa lesz, de Vic, és Jake tudták, hogy nagy valószínűséggel bele is halhatok.

Éppen a „Bűn és bűnhődés” című könyvet olvastam- már vagy ezredszerre-, kikor kiesett a könyvjelzőm, és utána kaptam. A gerincembe és az oldalamba éles fájdalom szúrt, és felsikoltottam fájdalmamban.

-  Bella! Hallasz?- Vic rögtön előttem termett, és megfogta az arcom.

-  Vic… Nagyon fáj, ilyen még sosem volt…- mondtam neki sírós hangon.

-  Gyere, kedveském, megvizsgálunk.- mondta, és felkapott a karjaiba. Egy másodperc alatt az emeleten voltunk, és felfektetett a vizsgálóasztalra, mikor egy újabb fájdalom szúrt az alhasamba.

-  VIC!- sikítottam, és megszorítottam az asztal szélét. Valahogy nagyon szerencsétlenül tehettem, mert éreztem, ahogy belevág a tenyerembe, és meleg folyadék folyik az ujjaimra.

-  Vic? Bella? Mi történik?- kérdezte Jake aggódva az ajtóból.

-  Azt hiszem elkezdődött.- mondta Vic mindkettőnknek rémülten.”

Ötödik fejezet (18+)

            5. Fejezet

     „Reggel arra ébredtem, hogy Alice nincs mellettem. Fölkaptam egy köntöst, és néhány tiszta ruhát, majd elmentem fürödni. Vagy fél óráig folyattam magamra a jó meleg vizet, miután kiléptem a zuhanyzófülkéből. Nagy meglepetésemre a törölközőm mellett csak a fehérneműmet találtam, pedig emlékeztem rá, hogy hoztam magammal ruhát. Alice… Fölvettem a köntösöm, és szorosan magam köré kötöttem. Végül így settenkedtem vissza Edward szobájába. Még mindig alig hittem el, hogy csak azért vettek egy hatalmas franciaágyat, hogy tudjak aludni… Vagy nem csak amiatt vették?- gondoltam magamban, és olyan képek villantak az elmémbe, ami még Emmettet is zavarba hozná. Gyorsan kutattam ruhák után, mert már kezdtem megéhezni, és egy köntösben azért nem illik lemenni…

-  Bella! Itt vannak a ruhák, amiket kikészítettem neked.- mondta Alice, és a kezembe nyomott pár tenyérnyi kis ruhát.

-  Én ezeket biztos, hogy nem veszem föl, Alice. Inkább maradjon a köntös.

-  Hát jó, ahogy szeretnéd.- mondta szomorkásan barátnőm, de most az egyszer nem adtam be a derekam. Azok a „ruhák” nagyon kivágottak voltak! Amúgy is, a köntös meleg, kényelmes és Edward illata van. Három ok, hogy abban maradjak. – Gyere, kész a reggeli.- mondta a kis manó, és el kezdett húzni a konyha felé. Már félúton jártunk, mikor megéreztem a palacsinta ismerős illatát. Rögtön összegyűlt a nyál a számban. Alig vártam, hogy rájuk vethessem magam.

-  Köszönöm Alice, te mindenre figyelsz!- mondtam neki hálásan.

-  Ugyan, a látomásaim nélkül fele ennyire sem tudnám, hogy mire van szükséged.- mondta lehajtott fejjel.

-  Nem baj. A lényeg, hogy figyelsz rám.- mondtam neki kedvesen, és megöleltem, majd nekiálltam a palacsinták pusztításához.

Mivel reggel sokáig aludtam, ezért a délutánt vásárlással töltöttük, majd miután hazaértünk, együtt összeütöttünk nekem egy kis lasagnát, utána kifestettük a körmeim, és Alice megajándékozott egy isteni masszázzsal. Végül, épp, mint az előző nap, addig beszélgettünk, amíg el nem aludtam.

Álmatlanul aludtam, de legalább kipihentem magam. Reggel arra ébredtem, hogy egy hideg ölelésben fekszem, és a hátamat egy hideg kéz simogatja. Ijedten pislogtam körbe, de csak szerelmem volt. Nem is tudom, hogy miért ijedtem meg, mikor Victoria már nem is él…

-   Bocsáss meg, kedvesem, nem akartalak megijeszteni.- mondta Edward bűnbánóan.

-   Edward!- ujjongtam, majd a számra tapasztottam a kezeim, és mögülük szólaltam meg.- Kéne pár perc az emberi teendőimnek..- mondtam, és már siettem is a fürdőszoba felé. Mikor kijöttem, megint úgy jártam, mint tegnap, így ma is csak a fehérneműmet vettem föl, meg a köntöst, és úgy mentem vissza Edward szobájába, de ő nem volt ott. Lesétáltam a lépcsőn, és a nappali felé vettem az irányt, ahonnan a hangokat hallottam, de hirtelen, mintha elvágták volna a hangot, mindenki egyszerre hallgatott el. Ez különös volt, így felnéztem, dermedve álltam meg, mikor rájöttem, hogy mind a heten engem néznek. Rögtön fülig pirultam, majd mikor Emmett füttyentett egyet, még jobban zavarba jöttem. Persze Rosalie ezt nem hagyta tétlenül, és akkora taslit adott a mi Emmettünknek, hogy az még percekkel később is a helyét dörzsölte.

-   Bébi, ezt mire föl kaptam?- kérdezte a nagy medve.

-   Emmett, csak fogd be!- mondta sértődötten Rosalie, és elrohant. Párja elnézést kért, majd a felesége után ment. Én meg csak álltam ott, és azon gondolkoztam, hogy Rose most komolyan rám féltékeny?

-   Gyere Bella, reggelizz meg.- szakított ki a gondolkozásomból Alice.

-   Jó…

Leültem a székre, és nekiláttam az evésnek. Edward persze leült velem szembe, és nézte, ahogy eszek. Ez mindig zavart egy kissé. Nyújtottam felé egy kanál müzlit, mire ő fintorgott, és hevesen rázta a fejét. Nem tudtam megállni nevetés nélkül, olyan fejet vágott, mintha épp most vinném kivégeztetni. Élveztem az ízét, és alig tudtam elképzelni, hogy egyszer majd én is így fogok iszonyodni az emberi tápláléktól.

     Torokköszörülésre lettem figyelmes, és megpillantottam Alice-t.

-  Bella, nem felejtettél el valamit?- kérdezte a kis kobold, mire nekem eszembe jutott a bosszú. Most már tudtam, hogy hogy tudom megbosszulni Edward tettét, köszönhetően a korábbi belépőmnek. Amikor jöttem le a lépcsőn, láttam, hogy kocsányokon lógtak a szemei.

Elterveztem, hogy megkérem a Culleneket, hogy hagyják el a házat, majd mikor csak ketten maradunk Edwarddal, akkor odalépek hozzá, és végigsimítok a mellkasán. – Ajkamba harapva figyeltem, ahogy Edward kiolvassa Alice fejéből a jövőt, amit éppen tervezgettem. Láttam, ahogy Edward egyre szaporábban veszi a levegőt, és hogy a szeme egy árnyalattal sötétebbre vált.- Eldöntöttem, hogy megcsókolom, de nagyon szenvedélyesen, majd mikor elválunk egymástól, hátra lépek egy lépést, és kioldom a köntöst, majd lassan leejtem a vállamról.- Amint lelki szemeim előtt földet ért a köntös, Edward felkapott.

-  Edward, ezt nem kéne!- szólalt meg Alice.

-  Sajnálom, de nem tudom megállni.- mondta meggyötört hangon szerelmem, majd elindult velem a fák sűrűjébe. Behunytam a szemem, úgy utaztam, és csak akkor eszméltem föl, amikor kedvesem lefektetett egy ágyra.

-  Hol vagyunk?- néztem körbe. Semmi sem volt ismerős ebben a szobában.

-  Ez a mi házunk. A kettőnké.- mondta szerelmem.- Itt senki sem zavarhat.- tette még hozzá.

Hamarosan nem figyeltem a körülöttem lévő dolgokra, csak Edwardra. Lassan leült mellém az ágyra, és az ölébe húzott. Tenyerével végigsimított az arcomon, majd az állam alá csúsztatva emelte föl a fejem, hogy érzéki csókot válthassunk. Türelmes volt, de volt valami ebben a csókban, ami más volt, mint az eddigiek. Óvatosan ízlelgettem ajkait, nehogy eltoljon magától. Finoman beletúrtam a hajába, és éreztem, hogy jóleső borzongás fut végig a testén. Ő a hátamat simogatta. Egy picit megálltunk. Mind a ketten kapkodva vettük a levegőt. Mélyen a szemébe néztem, és láttam benne a szerelmet, a szenvedélyt, és az irántam érzett vágyat.

Hirtelen jött ötlettől vezérelve csókoltam meg. Soha nem váltottunk még ilyen szenvedélyes csókot. Ha álltam volna, biztos, hogy a térdeim föladják a szolgálatot. Nyelve bebocsájtást kért, és én boldogan adtam meg neki. Haját markolásztam, ő pedig egyre lejjebb csúsztatta a kezeit a hátamon. Mikor elérte a fenekemet, mind a ketten fölnyögtünk. Átvetettem a lábam a másik oldalára, így már teljesen szemben ültem vele. Átkulcsoltam lábaimmal a derekát, és közelebb húzódtam hozzá. Ismét fölnyögtünk.

Kezdett fogyni a levegőm, de ekkor szerelmem elvált ajkaimtól, és végigcsókolta a nyakam. Óvatosan nyúltam a pólója alá, remegő kezekkel simítottam végig izmos hasán. Érintésem mentén megremegett, majd megfeszült. Belemorgott a nyakamba. Nekem sem kellett több, egy kicsit ügyetlenül, de megfosztottam a felsőtestét takaró ruhadarabtól. Csillogó szemekkel néztem végig rajta. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Muszáj volt megérintenem. Először csak az ujjaimat futtattam végig a mellkasán, majd egy kicsit megnyomtam. Vette a célzást, és hátradőlt az ágyon. Még mindig az ölében ültem, így könnyen hozzá fértem csupasz mellkasához. Finoman végigcsókoltam mindegyik négyzetcentiméterét kemény bőrének, majd visszafelé a nyakán keresztül, az állán át eljutottam az ajkáig. Mint egy ragadozó, úgy csapott le rám. Hirtelen fordított a helyzetünkön.

Immár ő volt felül. Óvatosan kibontotta a köntösöm, és kezeivel lesimította az anyagot a vállaimról, majd az ajkaival követte azt az utat, amit a kezeivel tett meg először. Kisebb, nagyobb remegések tomboltak bennem, és minden vágy egyetlen lüktető pontba összpontosult. Megemelt kissé, és a köntös a földön landolt. Most ő nézett végig rajtam vággyal teli tekintetével. A lábaimmal közelebb húztam magamhoz, hogy jobban érezzem, és egy jóleső sóhaj szaladt ki a számon, ahogy keményedő vágya hozzám dörgölőzött.

Szerelmem végigsimított a hátamon, majd finoman leszedte rólam a melltartómat. Keze rögtön az egyik mellemre siklott, míg a másikat ajkaival kényeztette, egyre hangosabb sóhajokat kicsalva belőlem. Hirtelen fordítottam a helyzetünkön. Végigcsókoltam mellkasát, majd kioldottam az övét, kigomboltam a nadrágját, és lehúztam a cipzárt. Elakadó lélegzettel követte figyelemmel tevékenységem, és segített lehúzni róla a nadrágot. Már csak két réteg ruha állt közénk, és a beteljesülésünk közé. Óvatosan simítottam végig kemény férfiasságán, mire fölmordult, és fordított a helyzetünkön. Immár ő volt felül- megint-, és végigcsókolta a testem. A nyakamnál, és a melleimnél elidőzött egy kicsit, én pedig szabályszerűen vonaglottam szerelmem alatt. Végül a hasamhoz ért ajkaival, és fölnézett rám. Fogai közé csippentette az utolsó ruhát, ami a testemet fedte, és kínzó lassúsággal húzta le rólam. Mikor a földre került ez is, végignézett rajtam. Felém tornyosult, és megcsókolt. Miközben csókolt, a keze a combomat simogatta, egyre följebb haladt, és ahogy haladt, úgy tárta szélesebbre a lábaimat. Hamarosan elért a lüktető pontomra, és ahogy hozzám ért, megrándultam, és egy aprót sikkantottam a gyönyörtől. Ő is gyorsabban vette a levegőt, ahogy kényeztetett. A nyakamat csókolta, majd a szemembe nézve csúsztatta belém az ujját. A hátam ívbe feszült, és gyönyör teli sóhajok hagyták el a számat. Először lassan mozgatta ujjait bennem, majd egyre mohóbb lettem, és én kezdtem el gyorsabb ritmust diktálni. Szerelmem mindeközben ott csókolt, ahol ért. Néhol óvatosan beleharapott az érzékeny bőrömbe, volt, ahol szívogatta a bőröm, miközben csókolt. Pár percen belül éreztem, hogy elér a gyönyör. A hátam ívbe feszült, és a lábaimmal közelebb húztam magamhoz, így egy kissé mélyebben belém tudott hatolni. Egy sikoly hagyta el a szám, ahogy elért az orgazmus. Még a lábujjaim is görcsben álltak. Fáradtan zuhantam az ágyra, és kapkodtam a levegőt.

Szerelmem adott egy csókot, majd mellém feküdt. Nem gondolhatta, hogy ezzel vége!- gondoltam magamban, majd felé kerekedtem, és én kényeztettem őt. Harapdáltam a fülét, és a nyakát, amik apró remegéseket csaltak ki belőle. Végigcsókoltam a mellkasát, majd egyre lejjebb haladtam, míg nem elértem a hasát, majd az alsónadrágja peremét. Végigsimítottam merev férfiasságán, mire nyögések hagyták el a száját. Gyorsan megszabadítottam az utolsó ruhadarabjától, és a kezemet meredő vágya köré kulcsoltam. Először lassan mozgattam rajta a kezem, majd egyre gyorsabban. Mély morgások törtek föl a mellkasából, és felült, hogy egyik kezével és ajkával a melleimet tudja kényeztetni. Szabad kezével a fenekemet markolászta, néha, mikor éreztem, hogy közel van a csúcshoz, lassabban mozgattam a kezem. Ilyenkor mindig jobban magához szorított, és a nyakamba temette az arcát. Végül vagy negyed óra édes „kínzás” után szerelmemet is elérte a beteljesülés. Hangosan kiáltott, miközben az egész teste megfeszült.

Kimerülten hanyatlott vissza az ágyra, magával húzva engem is, de én felültem ölében, lábaimat kétoldalt mellé tettem, és lassan mozgattam a csípőm rajta.

-  Milyen kis telhetetlen vagy az ágyban.- nyögött föl szerelmem.

- Mindig telhetetlen vagyok, hogyha rólad van szó.- mondtam neki, majd megcsókoltam.- Szeretlek.- suttogtam az ajkaiba.

-  Az életemnél is jobban.- mondta, majd felült.

Hátát a falnak vetette, én a lábaimmal átöleltem a derekát, és éreztem kemény vágyát. Percekig kényeztettük egymást, és a végén már könyörögtem neki…

-  Kérlek szerelmem, tegyél a magadévá. Mindennél jobban kívánlak. A tiéd akarok lenni!- nyögtem, miközben a mellemet kényeztette.

Egyik kezét a fenekem alá csúsztatta, és óvatosan megemelt. Még óvatosabban vezette felém férfiasságát, és egy kínzóan lassú mozdulattal egyesítette testünket.

Mind a ketten fölnyögtünk a gyönyörtől. Lassan el kezdett mozogni bennem, ami eleinte fájt, de rövid idő után kellemes bizsergésbe csapott át, a végén már minden mozdulat nyögéseket eredményezett. Egyre gyorsabban haladtunk a beteljesülés felé. Csípőmet lassabb tempóban mozgattam, így késleltettem a beteljesülést. Ezt a pillanatot minél hosszabbnak szerettem volna. Végül hamar elért minket a beteljesülés, és szinte egyszerre feszült meg a testünk. Éreztem, ahogy elönt egy hideg érzés. Kimerülten zuhantam kedvesem mellkasára.

Körülbelül fél óra pihenés után újrakezdtünk mindent. Nem tudtunk betelni a másikkal. Az egész délutánt és estét végigszerelmeskedtük. Nem érdekelt miket semmi más, csak a másik, és, hogy minél nagyobb örömet tudjunk okozni egymásnak.

Végül, a reggel első sugarával merültem álomba szerelmem karjai között, egy mozgalmas nap után.”