Kilencedik fejezet

       9.  Fejezet

„Nem értettem, hogy Jake miért volt feszült. Vajon a gyerekeket féltette tőlem? De hát az előbb mondták, hogy bíznak bennem… Értetlen arccal fordultam tehát felé.

-  Jake? Mi a baj?- kérdeztem tőle.

-  Semmi.- vágta rá. Talán egy picit túl gyorsan.

-  Biztos?- kérdeztem megerősítésképp.

-  Igen, csak egy kicsit aggódok…- vallotta be.

-  Tudom, én is.- suttogtam, de hamarosan elterelte a figyelmem két vékony gügyögő hang. Rögtön a hangok irányába néztem, és megbabonázva léptem be a nappaliba.

Anthony és Renesmée a babaágyban ültek. Hihetetlen, hogy még csak három naposak, de már tudnak ülni. Játszadoztak, és egymással „társalogtak”. Nem kerülte el a figyelmem, hogy végig fogták egymás kezét, és úgy néztek egymásra okos kis szemeikkel.

Amint beléptem a szobába, felém fordították a fejüket, és rám tapadt a tekintetük. Renesmée azonnal elengedte öccse kezét, és felém nyújtózkodott. Már léptem volna közelebb, hogy felvegyem, de Jake is velem lépett. Anthony Mérgesen nézett Jake-re, és én is ránéztem. Ő csak feltartotta a kezeit, és hátrább lépett. Renesmét még mindig felém nyújtózkodott, de már türelmetlenséget tükrözött a pofija. Odaléptem hozzá, majd lehajoltam, és a kezembe vettem. Göndör kis fürtjei a válláig értek. Nagy barna szemeit le sem vette rólam, és mikor már a karjaimban volt, boldogan felsóhajtott. Szorosan hozzám bújt, és a hajammal játszadozott. Hirtelen gondolt egyet, és az arcomra fektette pici kezét. Lehunyta a szemeit, és előttem elsötétült minden. Szédülni kezdtem, de hamar abbamaradt, és képeket láttam magam előtt. Láttam magam, vékonyan, és összetörten, szülés közben, majd ugrottunk az időben. Láttam, hogy fekszem az ágyon, és hihetetlen nagy hiányérzetet éreztem. Aztán láttam, hogy Jake a karjaiban tart, és szeretetteljesen néz rám, és én is éreztem a szeretetet. Megint ugrottunk az időben. Jake most Anthonyval akart játszani, de ő nem akart. Úgy látszott Anthony nem kedveli Jake-t és ez nekem rosszul esett. Majd láttam, amint megjelenek az ajtóban, és éreztem a vágyat, hogy végre felvegyem magam, és éreztem a szeretetet.

Itt abbamaradt a képek levetítése, és én zavartan néztem körbe.

-  Mit mutatott neked?- kérdezte Vic.

-  Ezt Renesmée csinálta?- kérdeztem döbbenten.

-  Igen, Nessie az emlékeit és gondolatait tudja megmutatni.- mondta Jake.

-  Tehetséges babák, az egyszer biztos.- mondta Vic is.

-  Szóval Anthony-nak is van képessége?- kérdeztem.

-  Igen, Tony az emlékeket látja testi kontaktus által, valamint úgy sejtjük, hogy tudnak kommunikálni egymással.- válaszolt Vic.

-  Hát, ez… Ez csodálatos. Tehetséges babáim vannak.- mosolyogtam rájuk.- Renesmée, most leteszlek, az öcsédet is szeretném a karjaimban tartani.- mondtam neki, de ő csak megrázta a fejét. Megint az arcomra tette a kezecskéjét, és megmutatta, hogy vegyem a kezembe Anthony-t is, de ő nem akar elszakadni tőlem.

Örültem, hogy a kislányom ennyire ragaszkodik hozzám. Fölvettem Anthony-t is, aki megfogta Nessie kezét, de közben csak rám nézett. Neki rövidebb volt a haja, és össze-visza állt, nagyon hasonlított Edward-ra. Gyönyörű smaragd szemeivel nem eresztette a tekintetem. Neki barnásabb volt a haja, mint Renesmée-nek, de még így is lehetett látni a vöröses beütést. Renesmée ismét az arcomra tette a kezét, és megint emlékeket láttam, csak ezúttal Anthony emlékeit.

Anthony is nagyon várta, hogy felébredjek, de Jake-t nem annyira kedvelte, mint Renesmée. Megmutatta nekem, hogy amikor Jake a közelükben van, nővére mindig nála akar lenni, és mindig vele foglalkozik. Persze Jake is így van vele, és ez nem tetszett kisfiamnak. Viszont Vic-et nagyon kedvelte. Megmutatták nekem, hogy hogyan telt az idejük, miközben rám vártak.

A látottakból levontam, hogy habár Anthony fiatalabb pár perccel, de ő az „érettebb” kettejük közül. Viszont a másik dolog, amit levontam, az meglepett. Letettem a piciket az ágyba, és Jake-hez fordultam. Mérges voltam, de nagyon.

-  Jake, gyere ki velem az udvarra.- mondtam neki.

-  Jó…- mondta, majd lehajtott fejjel kikullogott.

-  Te bevéstél a lányomnak?- kérdeztem tőle mérgesen.

-  Hát… Sajnálom Bella, de ez nem egy olyan dolog, amit irányíthatnék. Amikor megláttam, tudtam, hogy az életemet adnám érte. Nem csinálnék olyat, amivel megbántanám. Szeretem, és remélem, hogy egyszer majd eljön az az idő, mikor ő is viszont fog szeretni…- magyarázkodott.

-  Miért nem mondtad el?- követeltem tőle magyarázatot.

-  Mert… Mert tudom, hogy nem ezt akartad. Nem akarhattad, hogy egy farkas legyen Nessie párja… És nem akartalak fölhúzni. Később akartam elmondani, amit Vic ellenzett, de rám hagyta. Esküszöm, ha azt kéri, hogy hagyjam békén, én elmegyek, de nem tudok nélküle élni.- mondta.

-  Jajj Jake. Mégis mi a fenét képzelsz?! Hogy gondoltad ezt? Nem foglak elválasztani tőle. Nem is kívánhattam volna jobb párt az én kislányomnak. Örülök, hogy téged választott a sors. Így legalább tudom, hogy megbízható vejem lesz majd egyszer. És nem mellesleg, nagyon örülök, hogy végre megtaláltad a párod!- mondtam boldogan, és a nyakába ugrottam, de úgy látszik egy kicsit túl nagy lendülettel, mert mind a ketten a földön kötöttünk ki.

Nagyon gyorsan telt az idő. Nessie és Tony is csak nőtt, mint a bolondgomba. Három hónaposan már egyévesnek néztek ki, és megállíthatatlanok voltak. Alig lehetett őket utolérni. Csak akkor voltak nyugton, mikor aludtak, amit persze nem bántam. Apu is eljárt hozzánk meglátogatni. Ugyan nem mondtuk el neki, hogy mi vagyok, és hogy a gyerekek mik, megértette, hogy nem szabad tudnia róla, de boldogan jött az unokáihoz és hozzám.

Tony és Nessie is nagyon imádták Charlie-t. Vele mindig normálisan beszéltek, nem a tehetségeiken keresztül, és előtte normális sebességgel haladtak.

Ez alatt a három hónap alatt nekem is bebarnult a szemem, és már párszor eljárhattam az emberek közé. Persze a gyerekeket nem vihettem magammal, de amikor be kellett vásárolni, akkor elmentem. Szerettem az emberek között lenni, de még egy kicsit nehéz volt.

Már a gyerekek is eljöhettek vadászni, ami nagyon félelmetes volt. Nagyon aggódtam értük, főleg az első ilyen alkalommal, de meggyőztek, hogy nem lesz semmi baj, hiszen félig vámpírok. Megbeszéltük, hogy csak őzekre vadászhatnak, és azok közül is csak nőstényekre.

Boldog voltam, hogy van egy kis családom, de akaratomon kívül sokat gondoltam Edwardra. Vajon mit csinálna, ha tudná, hogy van két ilyen csodálatos gyermeke?

Egyik ilyen alkalomkor Tony észrevette, hogy szomorkodom, és megkérdezte, hogy miért. Elmondtam neki, hát, mert tudtam, hogy addig úgysem hagyna békén, amíg meg nem tudja.

Persze rögtön elsápadt, és kijelentette, hogy Edward nem az apja, és soha nem akar róla hallani. Nessie, aki szintén végighallgatta a történetet, szomorúan nézett rám, és könnyek ültek a szemeiben. Az arcomra tette a kezét, és úgy mondta el, hogy szeretné megismerni Edwardot, és, hogy sajnálja, hogy miatta szomorkodom.

Én eltűnődve néztem a két gyermekemre. Ennyire különbözőek nem is lehetnének…”