Nyolcadik fejezet

       8.  Fejezet

       „Kipattant a szemem, és egy egészen új világ tárult elém. Ha nem a saját szemeimmel látom, el sem hiszem, hogy létezik ilyen. Mindent sokkal élesebben láttam, minden porszemet és repedést láttam a falakon. Sőt, még egy új színt is besoroltam a színskálámon. Olyan gyorsan pattantam ki az ágyból, hogy még saját magamat is megleptem vele. És a legérdekesebb az volt, hogy teljesen biztosan álltam a lábaimon. A gyorsaság ellenére sem éreztem úgy, hogy eleshetnék.

     Kinéztem az ablakon, és az erdőt sosem láttam még élőbbnek. Láttam a fán a madarakat, valamint a kisebb bogarakat is láttam, ahogy a faleveleken, fatörzsön másztak. Szó szerint olyan volt, mintha az egész erdő mozgott volna. Ahogy a szél fújta a leveleket… Csodálatos élmény volt nézni a természetet. Percekig csak gyönyörködtem, és fel sem tűnt, hogy nem veszek levegőt.

Önkéntelenül nagy lélegzetet vettem, de azon nyomban fájdalmat éreztem a torkomban. Egy égő, kaparó érzés bántotta a torkom. Nagyon kellemetlen volt, és az egyetlen dolog, amit tenni akartam, az az volt, hogy véget vessek ennek a fájdalomnak. El kell mennem vadászni.- gondoltam.

Még mielőtt elindultam volna, eszembe jutott minden emlékem emberkoromból. Olyan volt, mintha egy rossz minőségű felvételt játszottak volna le. A kép elmosódott volt. És a hangok is torzak voltak. De emlékeztem mindenre.

Edward. Mit meg nem adnék, hogy láthassam, immár minden vonását tisztán és tökéletesen ki tudnám venni. Hogy egyszer utoljára érezhessem az illatát. Lehet, hogy így már nem hagyna el. Most, hogy én is olyan vagyok, mint ő… de mindegy, Bella, hagyd abba a Róla való álmodozást!-szóltam magamra. Nem akarom magamhoz láncolni, ha ő nem akar velem lenni. Biztos boldog már valakivel. Nem akarom fölbolygatni az életét.

-  Bella, ébren vagy?- hallottam Jake hangját, miközben a lépcsőn jött föl. Hirtelen nem is gondolkoztam, csak követtem z ösztönömet, ami azt súgta, hogy tűnjek el innen. Kinyitottam gyorsan az ablakot, és kiugrottam. Csak a mozdulat közben jöttem rá, hogy vagy öt métert zuhanhattam, de nem lett semmi bajom. Mikor leértem a földre, el kezdtem szaladni, és a másodperc tört része alatt eltűntem. Még hallottam, ahogy Jake szitkozódik, de nem álltam meg egy pillanatra sem. Csak mentem, és mentem. Mikor megálltam, nagy levegőt vettem, és egy édes illatot sodort felém a szél. A méreg összegyűlt a számban, és megindultam az illat irányába. Egy tucat őzet pillantottam meg egy tisztáson.

Nyugodtan legelésztek, nem vettek észre, ami csak kedvezett nekem. Felvettem a vadászpozíciót, és éppen támadni akartam, mikor egy még étvágygerjesztőbb illatot sodort felém a szél. Gondolkodás nélkül mentem az illat felé. Kilestem a rejtekhelyem mögül, és boldogan szemléltem a két hatalmas grizzly-t a csodálatos állatok éppen verekedni készültek. Úgy döntöttem, hogy figyelem egy kicsit őket, majd utána belakmározom, de mikor az egyik állat megkarmolta a másikat, és annak eleredt a vére, nem tudtam tovább várni.

Kiugrottam a bokor mögül, és rávetettem magam a sebesült medvére. Persze a másik rögtön elszaladt, de nem érdekelt. Hallottam még, ahogy valaki kilép mögülem a bokor rejtekéből, de azzal sem foglalkoztam. Nem jött közelebb, inkább csak szemlélt. Leterítettem a medvét, de ő nagyon harcolt az életéért. Még mielőtt beleharaptam volna, vettem egy mély levegőt, amikor a legédesebb illatot éreztem. Nem törődtem már a medvével, nem is vonzott már annyira.

Csak suhantam az illat irányába. Felugrottam egy fára, és onnan szemléltem az áldozatomat. Vagyis az áldozataimat. Két férfi volt alattam, és amikor megfordultak megláttam a saját apámat, és Billyt. Akkor szállt föl az a bizonyos vörös köd. Magamhoz tértem valamennyire, és hirtelen nem is volt annyira csábító az illatuk, mint az előbb. Elrugaszkodtam a fától, és a másik irányba szaladtam. Nem vettem levegőt, nehogy véletlen meggondoljam magam, és megöljem Charlie-ékat. Mikor már jó pár mérfölddel arrébb voltam, megálltam, és óvatosan vettem levegőt, nehogy kiszabaduljon a ketrecéből a gyilkos vámpír énem. Lerogytam a térdemre, és beletemettem az arcom a kezeimbe. Nem hiszem el, hogy majdnem megöltem a saját apámat!

Két forró kéz húzott magához, én meg ijedtemben kitéptem magam az öleléséből, és arrébb ugrottam. Támadó állást vettem föl, görnyedt háttal ugrásra kész voltam, mikor felismertem, hogy ki lepett meg. Jake volt az. Amint felismertem, felegyenesedtem, és a karjaiba vetettem magam. Zokogva öleltem magamhoz.

-  Bella, mi történt?- kérdezte, miközben a hátamat simogatta.

-  Nem láttad? Majdnem megöltem a saját apámat, és Billyt.- mondtam neki, miközben még mindig zokogtam.- Annyira sajnálom! De mikor megláttam őket, rögtön elszaladtam! Én esküszöm, hogy nem akartam bántani őket, de mit kerestek itt? Nem mondtátok meg nekik, hogy ne kóboroljanak az erdőben? mi lett volna, ha elvesztem a fejem?!

-  Észrevettek?- kérdezte nyugodtan.

-  Nem, de…

-  Csak úgy elfutottál? Ettél már valamit ma?- kérdezősködött tovább.

-  Igen… Nem… Mármint majdnem. Először ott voltak az őzek, de utána megéreztem a grizzlyket, de mikor már éppen ittam volna, akkor megéreztem azt az édes illatot. Még mindig itt van az orromban, és összegyűlik a méreg a számban, mikor rágondolok!

-  Bella, hihetetlen vagy!- mondta vigyorogva.

-  Jake, hogy lehetsz ennyire higgadt, és boldog, mikor majdnem megöltem őket?!

-  De csak majdnem. Sosem hallottam még olyanról, hogy egy vámpír vadászat közben leállt volna… Főleg nem újszülöttet. Szuper vagy, de most már gyere, menjünk vadászni.

-  Én nem akarok…

-  Miért nem?

-  Mert félek, hogy ha szabadjára engedem magamban a vámpírt, akkor fölkeresném apuékat, vagy valaki mást bántanék.- magyaráztam.

-  Ne félj, itt vagyok melletted, vigyázok rád.

-  Nem zavar, hogy vámpír vagyok?- kérdeztem félve.

-  Nem, te mindig is az én Bellám leszel. Csak Bella, emlékszel?- kérdezte mosolyogva.

-  Jake, nem is tudom, hogy mit csinálnék nélküled!- mondtam meghatódva, majd megöleltem.

-  Hát, nem tudom, de gyere, vadássz. Nincs senki a környéken, csak állatok, és, ha találkozni akarsz a gyermekeiddel, akkor muszáj lesz jól belakmároznod előtte.

-  Jó, de csak a babák miatt.

Ezután vettem egy mély levegőt, és megindultam az állat irányába.

Egy gyönyörű hegyi oroszlánt szemeltem ki magamnak. Nem vacilláltam, rögtön ráugrottam, mielőtt még ő vetette volna rá magát az őzre, amit kiszemelt magának. Már a levegőben voltam, mikor észrevett. Nem tudott elszaladni, de szembe fordult velem, és rám vicsorgott. Mikor ráugrottam, megkarmolt, hogy eleresszem, de mivel bennem nem tudott kárt tenni, így nem zavart. Nem akartam, hogy sokáig szenvedjen, ezért gyorsan átharaptam a torkát, és a finom, meleg húsába vájtam a fogaimat. Pont az ütőerét szakítottam fel, így minden egyes szívdobbanásával a számba folyt a vére. Nagyon finom, édes, meleg, éltető nedű volt. Fél perc alatt kiittam a vérét az utolsó cseppig, és mikor fölálltam, megtöröltem a számat. Még mindig kapat a torkom, de persze nem annyira, mint korábban.

Mint az előbb, most is szimatoltam, és megkerestem az újabb zsákmányom. Így folytattam ezt addig, amíg már nem kapart tovább a torkom. Két hegyi oroszlán, és három őz elfogyasztása után elégedetten fordultam Jake felé.

-  Tele vagyok!- mondtam neki, mire el kezdett nevetni.

-  Van ám étvágyad!- hahotázott.- Gyere, meséljük el Vic-nek, hogy milyen ügyes voltál.

-  Jó…

Mikor hazaértünk, Vic a nyakamba ugrott, és szorosan megölelt.

-  Bella! Végre itt vagy! Úgy aggódtam! Rémes volt!- mondta.

-  Sajnálom. Nem akartam csak úgy elszaladni. De megijedtem…

-  Semmi gond, a lényeg, hogy nem történt semmi baj… Ugye?- kérdezte hol rám, hol Jake-re nézve.

-  Hát…- kezdtem, de Jake a szavamba vágott, és izgatottan mesélni kezdett.

-  Nem fogod elhinni mit csinált a mi Bellánk. Vadászat közben elszaladt a zsákmányától, mikor rájött, hogy embereket akart megenni!- mondta 1000 wattos mosollyal.

-  Jake… Úgy mondod, mintha valami hőstettet hajtottam volna végre…

-  Nahát! Bella, nagyon ügyes vagy!- gratulálok!- mondta Vic is.

-  Ezt nem hiszem el… ti meg vagytok húzatva? Csak én veszem észre, hogy milyen veszélyes vagyok? Nektek most éppen ki kéne akadnotok!- hitetlenkedtem. Nem igaz, hogy a két legőrültebb személlyel vagyok összezárva. Az isten szerelmére én egy újszülött vagyok, ők meg úgy viselkednek, mintha teljesen normális lennék.- Mi van, ha a babákat bántanám…? Nem tudhatjuk, hogy mit fogok tenni legközelebb…

-  Bella, mind a hárman tudjuk, hogy a babákat soha nem bántanád. És főleg most, hogy bebizonyítottad, hogy hatalmas önuralmad van, biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baj.- mondta Vic.

-  És főleg úgy, hogy nem ettél előtte semmit. Bella, te egy különleges vámpír vagy.

-  Nem evett előtte semmit??- kérdezte Vic döbbenten.

-  Nem, de utána bepótolta.- hahotázott Jake.

-  Gratulálok Bella. Nagyon büszke vagyok rád!- mondta Vic mosolyogva.- És ne aggódj, mind a ketten tökéletesen bízunk benned.

-  Ez… ez azt jelenti, hogy láthatom Renesmée-t és Anthony-t?- kérdeztem reménykedve.

-  Persze, már vártam, hogy mikor kérdezed meg- kacagott Vic, de Jake mintha egy kicsit feszültebb lett volna.”