Negyedik fejezet

4. Fejezet

-  Jajj Bella ne csináld már. Minket meg kihagysz a buliból…

-  Ugyan Jake, ez nem a mi dolgunk. Nem dönthetünk csak így életekről. Nem akarom, hogy bárki gyilkos legyen.

-  Nem a mi dolgunk?! Bella! Renesméet ELRABOLTÁK, megtámadták La Push-t, majd a házadat is. Ezek után te még azt mondod, hogy nem a mi dolgunk elintézni?!

-  Nem akarok vérontást. Ha ti el akarjátok intézni, tegyétek azt, de gyorsan.

-  Jó-jó. Csak siessünk, minél hamarabb a karjaim között akarom tudni Nessie-t.

-  Erre gyertek.-mondtam, és mutattam az utat.

„- Bella, hogy tehetted ezt?- kérdezte szerelmem, és karjaiba zárt.- Ha tudnád, hogy hogy aggódtam érted! És Alice sem mondott semmit! Soha többet ne csinálj ilyet velem, hallod?- kérdezte, miközben egy kicsit eltartott magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Egy pillanatra sem engedett el, ami nagyon jól esett.

-  Nem történt semmi baj, itt vagyok, egy karcolás sincs rajtam, látod?- mondtam neki, miközben az arcára tettem mid két kezem, és úgy néztem a szemébe.- Alice azért nem mondott semmit, mert megkértem rá. De amúgy is, mi baj történhetett volna? Alice úgy is látta volna.

-  Nem, Bella, Jacob nem mondta el? Alice nem látja a farkasokat. Ezért is féltettelek annyira. Ahogy összekapcsolódik a jövőtök, a tiéd eltűnik. Mintha nem lenne.

-  Ó… azt hittem… De hát olyan biztonságban vagyok velük is, mint veletek. Megvédenek a vámpíroktól…

-  Ugyan Bella, mi nem vagyunk szentek, de legalább tudunk magunkon uralkodni!

-  Ők is! Ne legyenek előítéleteid.

Ezek után Edwarddal nem sokat beszéltünk a farkasokról. Edward mindig mellettem volt, és figyelte, hogy ne tudjak elmenni La Push-ba.

Pár nap múlva Edwardék elmentek vadászni. Este a karjai között zuhantam álomba, és mire fölkeltem már sehol sem volt. Nagy nehezen kikecmeregtem az ágyamból, de éreztem, hogy még hideg. Nem rég mehetett el… Amikor velem van, minden sokkal könnyebbnek tűnik. Soha nem mondtam, hogy milyen rossz nélküle lennem, de azt hiszem, hogy kezd rájönni. Egyre kevesebbszer megy el vadászni, és egyre rövidebb ideig marad távol. 

-   Jó reggelt.- köszöntem apának.

-   ’Reggelt! Ilyen korán kikeltél az ágyból szombat reggel?

-   Nem tudtam aludni…

-   Jó is, hogy fölkeltél, mert vendéged van.

-   Szia Bella!- ugrott a nyakamba Alice.

-   Alice… hát te? Neked nem vad… izé, sátraznod kéne a többiekkel?- kérdeztem zavartan barátnőmtől.

-   Nem, nekem sajnos nem jutott elég hely.- mondta nagy boci szemekkel.- Bella, azért jöttem, hogy elvigyelek hozzánk. Charlie és Esme már mindent megbeszéltek tegnap este.

-   Mi? Hogy? Miért?

-   Ezt a hétvégét nálunk fogod tölteni, majd csak hétfő este hozlak át.

-   De miért?- Alice szemei ostorként villantak meg.

-   Mert egyedül lennék…- mondta megint nagy szeemekkel.

-   Értem… Szóval nincs választásom, ugye?- suttogtam olyan halkan, hogy csak Alice hallja. Ő picit megrázta a fejét, majd hangosan hozzátette:

-   Már összepakoltam neked tegnap. Gyere. Charlie, azt hiszem, hogy mi most megyünk.- mondta a kis kobold.

-   Jól van, érezzétek jól magatokat!

-   Szia, apa…- köszöntem el én is, majd Alice után mentem.

Mikor már a kocsiban ültünk, bosszúsan fordultam kobold barátnőm felé.

-   Ez Edward ötlete volt, ugye?- kérdeztem.

-   Ugyan, csak láttam, hogy unatkoznál otthon egyedül, ezért úgy döntöttem, hogy rendezek egy csajos bulit.- válaszolta Alice, de nem hittem neki.

-   Elmehettem volna La Push-ba is. Régen jártam már ott…- mondtam elgondolkozva.

-   Nem!- vágta rá Alice egy kicsit túl hamar, és túl határozottan.

-   Akkor ismerd be, hogy nem te találtad ki.

-   Jó… Edward ötlete volt. Így jobb?

-   Határozottan. Így már tudom, hogy nem csak egy ruhát kell tönkretennem…- mondtam, majd azon gondolkoztam, hogy mennyi esélyem lenne arra, hogy egy ollóval beszabadulok mind Edward, mind Alice gardróbjába.

-   Miiii?- mkérdezte Alice, és két lábbal taposott a fékre. –Bella, nem teheted ezt velem… Nem volt más választásom… Kérlek!- könyörgött nekem, miközben kölyökkutya-szemekkel nézett rám. Megesett rajta a szívem.

-   Jól van… Hogy vett rá Edward?- kérdeztem lemondóan.

-   Köszönöm! Te nem vagy olyan gonosz, mint ő…- mondta.- Ugyanazt tervelte ki, mint te, de úgy gondoltam, hogy nem fogja megtenni, ezért nem figyeltem rá, de miután kivégezte a kedvenc ruhámat a szemem láttára, megadtam magam neki.

-   Bosszút kell terveznem.- suttogtam magam elé, bár fogalmam sem volt róla, hogy mit kéne kitalálni.

-   Szívesen segítek!- mondta a kis kobold vidáman.

-   És mit fogunk csinálni, ha már így elraboltál?

-   Nos… Először elmegyünk Seattle-be, és vásárolunk egy kicsit, aztán haza megyünk, megvacsizol, és kezdődhet a pizsama parti!

-   Uff, Alice, kérlek!

-   Bella, jól fogod magad érezni, ígérem. Csak mi ketten megyünk.- csilingelte.

-   Csak mi ketten…- dünnyögtem.

-   Jajj Bella, ne csináld már! Nem fogsz belehalni.

-   Biztos vagy benne?

-   Isabella Marie Swan! Vagy most abbahagyod a negatív hozzáállást, vagy… Vagy mi lesz? Rám uszítasz egy sereg ruhát?

-   Nem, de Emmettet igen.- mondta, majd széles, győztes mosolyra húzta száját.

-   Alice! Ne, kérlek.

-   Hát, akkor érezd jól magad.

-   Megpróbálom…

-   Ez a beszéd. Gyere megérkeztünk.- mondta, és már nyitotta is előttem a kocsi ajtaját.

-   Alice, nem gondolod, hogy ez egy picit gyors volt?

-   Nézz csak körbe, látsu valakit a környéken?

-   Nem, hogyhogy?

-   Mert 8:35 van, még van 10 percünk nyitásig. Addig beszéljünk a bosszúról!- ajánlotta Alice, de nekem csörögni kezdett a telefonom.

-   Bocsáss meg.- mondtam, majd visszaültem az autóba, és felvettem a telefont.

-   Csukd be az ajtót, hogy ne hallhasson!- mondta egy torz, ámde ismerős hang. Alice kérdőn nézett rám, én meg intettem neki, hogy nézzen körbe. A következő pillanatban egyedül voltam.- nem fog megtalálni, ezzel csak nekem segítettél.

-   Hova lett a cetli? Te vetted ki a kezemből, igaz? Hogy hogy nem láttalak? Mit akarsz? Miért nem ölsz meg most azonnal? Alice messze van. Miért nem rabolsz el, és akkor lassan és fájdalmasan meg tudsz ölni.- mondtam hisztérikusan.

-   Belluska, nyugi, te sokkal többet érsz, mint azt először gondoltam. Tehetséget látok benned. Lehet, hogy nem öllek meg, no meg akkor gyorsan vége lenne a játéknak. Még magam sem tudom, hogy mi lenne a nagyobb büntetés számodra.- mondta elgondolkodva, nekem pedig elegem lett belőle. Bátorságot gyűjtve szólaltam meg.

-   Figyelj Victoria, ha játszadozni akarsz, akkor nagyon rossz helyen keresgélsz, mert ha a közelembe jössz, akkor a Cullenek megölnek.- és a falka is. Tettem hozzá gondolatban.- Tudom, hogy nem vagy egy nyugis, de nem kerülhetsz a közelembe anélkül, hogy bajod esne.- mondtam határozottan.

-   Biztos vagy benne?- kérdezte immár a mellettem lévő ülésről. Meglepődöttségemet gyorsan leküzdöttem, és a szemeibe néztem.

-   Biztos. Alice nemsokára látni fogja, hogy itt vagy, és akkor vége a játéknak. Miért akarsz ennyire meghalni?

-   Nem én fogok meghalni, hanem te!- mondta, és a mosoly eltűnt az arcáról, és helyette vicsorgott. Olyan volt, mint egy ragadozó. Egy picit visszahőköltem, de még mindig biztos voltam benne, hogy nem lesz semmi baj.

-   Ha át akarsz változtatni, csak nekem teszel szívességet.- mondtam, és elé nyújtottam a jobb kezem, ahol már egyszer megharapott James. Meglepődött ezen a lépésemen, de megragadta a karom, és közelebb húzta magához, hogy egy jó mélyet szippanthasson a csuklómból, miközben valami olyasmit motyogott, hogy „még mindig érződik rajta James illata.” Láttam rajta, hogy vitatkozik a két énje. Az egyik, amelyik meg akart kínozni, és véget akart vetni az életemnek, és a másik, amely a vért akarta, de át akart változtatni a képességem miatt.

Épp harapásra nyitotta a száját, mikor kivágódott a kocsi ajtaja, és két hatalmas kar ragadta meg Victoriát, majd rángatta ki az autóból. Azt hittem, hogy Alice egyedül jön vissza, de itt volt az egész Cullen klán, és Emmett tartotta a kezeiben Victoriát. Nem értem, hogy hogy nem vette észre őket, hiszen eddig olyan észrevétlenül csinált mindent. Nem értettem, és olyan érzésem volt, hogy átvágtak minket, de a saját szemeimmel láttam, hogy Emmett a vörös hajú démont fogja. Nem sokáig nézhettem őket, mert hamarosan bevetette magát a fák sűrűjébe a ficánkoló nővel, és utánuk ment Jasper és Alice is. Nem sokára a többiek is eltűntek, és csak Edward maradt a parkolóban velem. Csak akkor fogtam fel, hogy mekkora veszélyben voltam, mikor már mindennek vége lett. Kapkodtam a levegőt, és ijedten néztem Edwardra, aki beült mellém a kocsiba, és az ölébe húzott. Simogatta a hátam, és úgy próbált nyugtatni, nem sok sikerrel. Görcsösen kapaszkodtam belé, és nem akartam, hogy elengedjen. Lassan aztán lenyugodtam, és felnéztem Edwardra. Ő behunyt szemmel ült az ülésben, és még mindig simogatta a hátam. Remegő hangon szólaltam meg az elfojtott sírás miatt.

-   Edward, menj el vadászni, gondolom még nem végeztetek.- nem szólt semmit, csak megrázta a fejét, és tovább simogatott. Már teljesen megnyugodtam, és Edward karjai között az alvás határán jártam, mikor hallottam, hogy valaki halkan bekopog az ablakon. Nem néztem föl, mert nem érdekelt semmi, csak az, hogy szerelmem karjaiban vagyok. Edward mordult egyet, de ő sem szentelt különösebb figyelmet a megzavarónak. Pár másodperc múlva kicsit hangosabban kopogtak. Mostmár kíváncsian néztem fel, hogy ki ilyen türelmetlen, de mikor kinyitottam a szememet, és egy vicsorgó Edwarddal találtam magam szembe egy kicsit megijedtem. Gyorsan rápillantottam, hogy kivel ilyen ellenséges, és megláttam Alice-t. Persze, ki más zavarna meg minket.

-   Menj el Alice.- mondta Edward, miközben a lehelete a nyakamat csiklandozta. Az egész testemet jóleső borzongás járta át, a szívem kihagyott egy ütemet.

-   Ha nem jöttök ki az autóból, betöröm az ablakot, és én megyek be. Meg kell beszélnünk pár dolgot. Gyertek haza.- mondta, majd mivel egyikőnk sem mozdult, a vezető felőli ablak nagy robajjal tört ripityára.- Menjetek arrébb, nem érem el a váltót.- utasított minket Alice, és már indította is az autót. Negyed óra alatt a Cullen villához értünk. Nem volt kedvem elereszteni Edwardot, de nem is kellett. Csak annyit éreztem, hogy megfogja a lábaimat, és a dereka köré kulcsolja őket, a karjaim amúgy is a nyaka körül voltak, így azok ott is maradtak. Az arcom a nyakába fúrtam. Ahogy kiszállt a kocsiból, a biztonság kedvéért a fenekemet megfogva tartott egyhelyben, nehogy leessek róla. Mikor bementünk a házba, kinéztem „rejtekemből”, de mikor láttam, hogy mindenki minket nézett, és Emmett álla a padlón koppant, inkább visszafordultam szerelmem nyakához. Úgy voltam vele, hogy „ha én nem látlak titeket, hát akkor ti sem fogtok engem”. Edward hideg bőre kellemesemn lehűtötte felhevült arcomat.

-   Mit szeretnétek megbeszélni?- mormoltam Edward nyakába, de tudtam, hogy mindenki tisztán hall. Mintha csak most kaptak volna észbe, mindenki mozgolódott egy picit. Végül Carlisle szólalt meg.

-   Csak annyit szeretnénk megtudni, hogy mindott-e valamit, ami fontos lenne. Például, hogy van-e most társa.

-   Nem hinném. Nem beszélt semmi ilyesmiről. Csak annyit mondott, hogy lehet, hogy nem öl meg, mert tehetséget lát bennem. Eztán odanyújtottam neki a karom mondván, hogy azzal csak szívességet tenne nekem. Láttam, hogy vacillál. De eldöntötte, hogy megharap. Ha egy picivel később érkeztek, pár napon belül olyan lennék, mint ti. Annyit mondott még, hogy olyan illatom van egy picit, mint James-nek.- elfintorodtam, de senki sem láthatta, mert még mindig Edward nyakába temettem az arcom.

-   Te odanyújtottad neki a karod?!- nézett rám hitetlenül Edward, és láttam, hogy mérges rám.

-   Igen.- sütöttem le a szemem.- de gondolj bele. Ha nem tettem volna, akkor elmenekült volna, és amúgysem történt semmi baj.- mondtam, miközben a szemébe néztem, amely most kemény volt, és dühösen villant rám. Megsimítottam az arcát, mire egy picit fölengedett.

-   Hú, gyerekek, kár, hogy nem menekült el, szívesen fogócskáztam volna egy picit!- kurjantotta Emmett, mire kapott egy hatalmas taslit Rose-tól, és szerelmem fölmordult.

-   Emmett, jobb lenne, ha elmennél vadászni.- mondtam neki.

-   Na de hugi!- háborodott föl az említett, és közben a tasli helyét dörzsölte.

-   Menj, nem szeretném, ha most veszekednétek. Edward szemmel láthatóan nincs jó kedvében…

-   Perszemindenedwardrólszól…- dünnyögte az orra alatt olyan gyorsan, hogy alig értettem, hogy mit mondott, de azért kiment.

-   Köszönöm Emmett.

-   Van mit hugi, van mit.- kiáltott vissza duzzogva, amin mindannyian mosolyogtunk.

-   Beszélni szeretnék veled, menjünk a szobámba.- mondta kedvesem.

-   Állj, állj. Bella! Hogy tehetted ezt velem?! Elküldtél, hátha megölhet az a nő?! Miért nem figyelmeztettél?

-   Alice, én nem… Azért nem mondtam el, mert tudtam, hogy figyel valahonnan. Ha elmondtam volna, akkor megölt volna valakit a családomból. Ez volt a legjobb, amit tehettem.

-   Láttam volna.

-   Nem, a születésnapomon is ott volt, találkoztam vele, azért voltam olyan döbbent, nem tőletek ijedtem meg. Aztán mikor összeestem, az azért volt, mert ahogy elmentél, egy cetlit találtam, amit ő írt, és a tinta még folyt rajta. Hát nem érted? Úgy játszadozott velünk, ahogy kedve tartotta.

-   De… ez… ez nem lehet!- suttogta a kis manó.- Hisz ott voltunk. Miért nem mondtad el?- vont kérdőre.

-   Minden nyomát eltűntette, és most mondtam, hogy akkor valakit megölt volna. Azt meg nem hagyhattam.- mindenki némán hallgatta a beszélgetésünket, és láttam, hogy Carlisle mélyen elgondolkozott azon, hogy ez hogy történhetett meg.

-   Gyere Bella, menjünk föl, pihenned kell.- mondta edward, és felállt a székről, miközben még mindig tartott. Miután fölértünk, lefektetett az ágyra, és betakargatott. Kényelmesen elhelyezkedtem az ismerős mellkason, és onnan néztem rá.

-   Miről szerettél volna beszélni?- kérdeztem tőle.

-   Végül is Alice mindent megkérdezett, ami engem is érdekelt.

Pár perc múlva én törtem meg a csendet.

-   Edward…

-   Igen, szerelmem?

-   Menj el vadászni, majd holnap együtt leszünk. Menjetek el mind, ne maradjatok itt miattam… Oh, és beküldenéd Alice-t?- kérdeztem.

-   Biztos, hogy ezt szeretnéd?

-   Igen, legyünk hűek a szavunkhoz.- mondtam, majd megcsókoltam. Kedvesem olyan szenvedéllyel csókolt vissza, hogy azt hittem menten elájulok.

-   Ne csinálj velem ilyet soha többé. Nem akarlak elveszíteni, soha. Ha te nem lennél, nekem sem lenne miért élnem.- mondta mélyen a szemembe nézve.- Bella, az életemnél is jobban szeretlek, bármit megtennék érted! De kérlek, ne akard csak így eldobni az életed, mert kettőnk életével játszol ilyen alkalmakkor.- tette még hozzá, és egy utolsó csók után eltűnt.

-   Szia Bella, Edward szólt, hogy engem kértél.- mondta Alice mosolyogva.

-   Igen. Bocsáss meg, hogy így elrontottam a napunkat… Mi lenne, ha kihagynánk a vásárlást, és idebújnál mellém, miközben beszélgetünk?

-   Jó!- mindta vidáman, és már mellettem is volt. Én odabújtam hozzá, és beszélgettünk. Régen volt ilyen, hogy csak ketten voltunk, és bevallom, már hiányzott. Az egész napot végig beszélgettük. Kaptam ágyba ebédet és vacsorát, aztán Alice csinált nekem egy jó forró fürdőt. Fél órát kaptam, majd ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Addig beszélgettünk, amíg el nem aludtam.”