Tizenharmadik fejezet

       13.  Fejezet

„Újévkor nagy buli volt La Push-ban, és mi is meg voltunk hívva. Nessie-vel már délelőtt el kezdtünk sütit sütni, hogy ne menjünk üres kézzel, de persze a farkasoknak jó sokat kellett csinálni. Mikor Ness elfáradt, Vic jött segíteni, és beszélgettünk arról, hogy hogy lesz a költözés, milyen sűrűn fognak hazajönni… Vic nagyon izgatott volt már a költözés miatt, mert ugyan szeret velünk lenni, de megtalálta a hivatását, és minél több embernek szeretne segíteni… Pszichológusként Seattle-ben több munkája lesz- mondta,- és úgy érzi, hogy muszáj oda mennie. Megbeszéltük, hogy minden hétvégén hazajönnek, vagy mi megyünk hozzájuk.

Anthony is izgatott volt már, az ottani könyvtárban több olvasnivalója lesz, ki tudja elégíteni a tudásszomját. Örültem neki, hogy mind a ketten izgatottan várják, hogy elmehessenek, de nagyon fognak hiányozni ráadásul akkor, pont akkor, mikor visszakaptam őket. De nem mutattam ki, nehogy elvegyem a kedvüket.

Nessie persze itt akart maradni, és ezt is megértem, a leendő kedveséhez már olyan szoros kapocs fűzte, ami elszakíthatatlan volt, már ilyen fiatalkoron is. Én pedig úgy döntöttem, hogy itt maradok a kislányommal, habár megkérdezte Vic is, és a kisfiam is, hogy megyek-e velük. Szívesen elmentem volna világot látni, Forks-hoz csupa rossz emlék fűzött, de ugyanakkor úgy éreztem, hogy ha elmennék, akkor cserben hagynám Apát is…

Mikor végeztünk a sütikkel, nekiálltam ebédet főzni. Imádok főzni a családra, el tudok gondolkodni közben, és hasznos is. Megterítettem, és Jake és a gyerekek úgy tömték magukba a finom ételt, mintha egy hete nem ettek volna.

-  Lassabban egyetek, a végén még megfájdul a hasatok!- szóltam rájuk már sokadjára.

-  De mami, olyan finom!- mondta két falat között Anthony.

-  Ha lassabban eszed, jobban ki tudod élvezni az ízeket…- mondtam neki, miközben megsimítottam a fejét.

Miután végeztek az étkezéssel, elmosogattam. Összegyűltünk a nappaliban, és megnéztünk egy filmet. Gyorsan telt az idő, és már csak arra eszméltem föl, hogy el kell kezdenünk készülődni. Nem öltöztünk ki, hiszen La Push-ba megyünk. Én csak egy farmert vettem föl, meg egy pólót. Nem kellett amiatt aggódnom, hogy fázni fogok, de azért eltettem egy farmerdzsekit. Anthony szintén farmerban volt, meg egy kényelmes pólóban, de mondtam neki, hogy hozzon egy pulcsit, sose lehet tudni. Ők érzékenyebbek a hidegre. Nessie leggings-ben volt, meg egy fehér hosszított ingben. Ő is eltett egy farmerdzsekit, majd el is indultunk. Vic nem jött. Nem kellett megmagyaráznia, hogy miért nem jött. Egy évben sem ünnepelte velünk az újévet. Nem kérdeztem, hogy miért, de van egy olyan sejtésem, hogy különleges ünnep lehetett a számára egykor, legalábbis a szemében látott fájdalomból arra következtettem, hogy régen James-szel töltötte ezt a napot.

Beültünk a kocsiba, és elindultunk La Push-ba. Mióta vámpír lettem, még nem voltam ott. Tartottam tőle, hogy milyen lesz, nem igazán ismertem senkit Jake-en kívül, de reménykedő voltam.

Mikor odaértünk, meglepően kedvesen üdvözöltek minket. Persze Nessie-t tárt karokkal üdvözölték, hiszen mindenki tudta, hogy Jake bevésődése. Érdekelte őket, hogy milyen lány. Anthony-t is sokan érdeklődve kérdezgették, hogy mi is ő valójában. Velem viszont egy kicsit távolságtartóak voltak.

A tűz mellé ültem az egyik rönkre, és néztem a számomra halálos tüzet. Megbabonázott. Annyira gyönyörű volt, legszívesebben beletettem volna jéghideg kezemet, hogy ismét felmelegedhessek, de az végzetes is lehetne…

Gondolataimból egy hang szakított ki.

-  Bátor vagy, hogy ilyen közel ülsz az egyetlen dologhoz, ami el tud pusztítani…- mondta. Nem néztem fel.

-  Olyan gyönyörű…- válaszoltam.

-  Igen, tényleg az.- helyeselt ő is, majd leült mellém. Ezen a tettén meglepődtem, és ránéztem. Egy indiánlány ült mellettem, nem ért hozzám, de még így is éreztem, hogy szinte perzsel a bőre. Farkas volt.

-  Bátor lehetsz, hiszen vámpírokat ölsz lány létedre…- csúszott ki a számon.

-  Nem volt más választásom…- rántotta meg a vállát.- És, szeretem is. Meg kell tisztítani a Földet a vérszívóktól… Mármint azoktól, akik embereket gyilkolnak…- tette hozzá.

-  Megértem.- helyeseltem most én.- De én úgy vagyok vele, hogy mindenkinek kell adni egy lehetőséget.- mondtam neki, miközben Victoriára gondoltam.- Sokan nem tudják, hogy… hogy van egy másik út is.- elakadtam, mikor eszembe jutott, hogy Carlisle hogyan fedezte fel a humánusabb módját az életben maradáshoz.

-  Igen, hallottam a Cullenek történetéről.- mondta. Összerezzentem a nevükre. Hangosan nem mondta ki senki, mióta elmentek.

-  Ők jó vámpírok…- mondtam neki komolyan.

-  Hallottam a te történetedről is… Nekem nem tűnnek olyan jóknak.- mondta egy kis megvetéssel a hangjában. Biztos látott valamit az arcomon, mert hamarosan hozzátette: Ne haragudj, az csak rátok tartozik, én nem akartam semmi rosszat mondani.

-  Semmi gond.- mondtam pár másodperc múlva.- Te nem ismerted őket úgy, ahogyan én.- mosolyodtam el.

-  Egyszer mesélhetnél…- mondta. Döbbenten néztem rá.- Majd ha készen állsz rá. Kedvellek, remélem, találkozunk még. Amúgy Leah vagyok.- nyújtott kezet.

-  Bella.- mondtam, majd kezet fogtam vele. Nem húzódott el. Teljesen normálisan bánt velem, és ez nagyon jól esett.

Az egész estét végigbeszélgettük, nagyon jól kijöttünk, és nagyon sok közös volt bennünk.

Ahogy telt az idő, egyre többen csatlakoztak hozzánk, és úgy éreztem, hogy kezdenek megnyílni felém. Kedves társaság volt. Mint egy nagy család. Már este 11 volt, mikor láttam, hogy Nessie kezd fázni. Már mindannyian a tűz körül ültünk, és ő ugyan Jake ölében ült, de vacogott. Láttam, hogy Jake elnézést kér, és eltűnik a fák között. Pár perc múlva egy hatalmas pulcsival tért vissza, amit odaadott Nessie-nek, majd az ölébe húzta. Ness hálásan nézett rá, és adott neki egy puszit. Minden szem rájuk szegeződött, majd rám néztek. Büszkén mosolyogtam, és láttam, hogy megkönnyebbülnek. Persze Jake, és Ness nem vettek ebből semmit sem észre… Anthony Seth-tel beszélt, és a többi fiúval, de úgy tűnt, mintha Seth-tel egy komolyabb barátság kezdett volna kialakulni.

Boldogan telt az újév, és amint hazaértünk, a gyerekek már azt kérdezgették, hogy mikor megyünk újra La Push-ba."

Sziasztok!

Meghoztam kissé késve a fejezetet! Még ma meg akarom írni a 14. fejezetet is, van rá másfél órám, utána már csak este tudok írni... Sajnálom, hogy késtem, és csak most tudtam hozni, de elkezdődött a suli, és nem tudok annyi időt az írásnak szánni, mint nyáron:( Lehet, hogy a jövőben lesznek még kisebb, nagyobb csúszások, és előre is bocsánatot kérek, de kérlek értsétek meg... 

Persze igyekszem időben hozni a fejezeteket! 

Remélem tetszett ez a fejezet, a következő fejezettel azt hiszem, hogy le is zárom a visszaemlékezést, és folytatódik Nessie keresése.

Jó olvasást, puszi, 

Yvi (: