Tizedik fejezet

       10.  Fejezet

„Sokat gyakoroltunk a gyerekekkel, mikor rájöttünk, hogy át tudom venni a képességeiket, de pár nap alatt sikerült is. Vic folyton azt mondta, hogy menjek el a Volturihoz, hogy ne ők keressenek meg. Jake viszont ellenezte, ahogy a gyerekek is. Végül megbeszéltük, hogy Vic-kel elmegyünk, így biztos nem esik bántódásunk. Szeptember közepe volt, mikor elindultunk. Fölszálltunk egy repülőre, és Olaszországba repültünk. Nagyon hosszú volt az út, és át is kellett szállnunk, de legalább volt időm fölkészülni arra, hogy mi fog rám várni. Anthony képességét használva kikutattam Vic emlékeiből a Volturival való találkozásokat, és „megismerkedtem” egy kissé az uralkodókkal. Ahogy elnéztem, Aro a „főnök”. Érdekes személyisége van, de annál érdekesebb a képessége. Úgy döntöttem, hogy minél több képességet meg fogok szerezni magamnak, míg ott tartózkodunk.

Mikor Olaszországba értünk, kikölcsönöztünk egy autót, és elmentünk Volterrába. Megbeszéltük Vic-kel, hogy le fogom fedni az elméjét, és csak olyan emlékeket engedek megmutatni az emlékeiből, amikben nincsenek benne a gyerekek. Nem akartam, hogy Aro tudjon Renesmée-ről, és Anthony-ról, de még a falkáról sem.

Mikor beléptünk a trónterembe, minden szem ránk szegeződött. Aro felállt, és nyájas arckifejezéssel méregetett.

-  Örülök, hogy találkoztunk, kedveskéim.- mondta Aro. Nem válaszoltam, csak meghajoltam kissé, ahogy Vic emlékeiben láttam.- Hogy hívnak, gyermekem?- kérdezte tőlem.

-  Isabella Swan.- mondtam készségesen.- Victoria társa vagyok. Nagyon egyedül érezte magát, így átváltoztatott.

-  Áh, Isabella.- mondta Aro, minek hatására felállt a hátamon a szőr. Közelebb lépett hozzám, és felemelte a kezét.- Megengeded, gyermekem?- kérdezte mosolyogva. Szótlanul léptem közelebb hozzá, és csúsztattam a tenyerébe a kezem. Csak nézett maga elé, éreztem, ahogy a mentális pajzsomat támadja a képessége, így magamba szívtam, és ellene használtam. Az összes emléke, gondolata, és mindegyik vámpír emléke az agyamba ivódott. Rengeteg információt gyűjtöttem, de most nem foglalkoztam vele, csak elraktároztam az agyam egyik szegletébe. Aro és én ugyanakkor „ébredtünk föl”, és pislogtunk párat, majd elengedte a kezemet.- felettébb érdekes. Mintha valami gátolná az agyát.- nem hozzám beszélt, hanem az egész teremhez.- Kíváncsi volnék… Jane, kedvesem…?- kérdezte, majd ránézett egy pöttöm kis vámpírra. Nem lehetett 14 évesnél idősebb, mikor átváltoztatták, tejfel szőke haját fekete csukja alá rejtette.

-  Igen, Mester. Ez egy kicsit fájni fog.- mondta, és vérpiros szemeivel rám fókuszált mosollyal az arcán. Láttam Vic emlékein keresztül, hogy mire képes, így fölkészültem a fájdalomra, de mint az előbb, most is csak azt érzékeltem, hogy az ereje a mentális pajzsomat támadja. Ez nem olyan volt, mint Aro-é. Aro képessége a kezéből indult ki, és olyan volt, mintha körbeölelt volna, míg Jane képessége olyan volt, mint ezernyi kis tű. Élesen, hegyesen feszült neki a pajzsnak, keresve a rést. Csak álltam vele szemben, és figyeltem, ahogy elhalványul a mosolya. Magamba szívtam az ő képességét is.

-  Hihetetlen. Nem láttam még ilyen erős pajzsot!- hüledezett Aro. Ezek után Alec képességét is könnyen el tudtam sajátítani.

Aro ajánlatot tett, hogy legyek a gárda tagja, de szépen elutasítottam. Megkértem, hogy ha lehetséges senkinek ne beszéljen rólam senki, főleg ne a Cullen klánnak. Nem akartam, hogy megkeressenek. Ha eddig nem tették már ne is. Mindezért cserébe viszont Aro azt kérte, hogy ha szükség van rám, akkor álljak a rendelkezésére. Ezt persze elfogadtam, és pár nap múlva szabadon távozhattunk. Mivel Aro csak azt hiszi, hogy nekem csak mentális pajzsom van, ezért csak akkor lehet szüksége rám, ha őket támadják meg, amire nem hiszem, hogy sor kerülne a közeljövőben.

A Volturinál tett látogatásunk után pár hónappal közeledett a karácsony! A gyerekek már nagyon be voltak zsongva. Öröm volt nézni őket. Anthonynak biztosan valami régi könyvet fogok megszerezni, mert ő szereti a mítoszokat, feljegyzéseket. Ebből a szempontból nagyon hasonlított Carlisle-ra. Nessie-nek vettem még Olaszországban pár szép ruhát, direkt nagyobbakat, mert kiszámoltuk Victoria-val, hogy karácsonyra körülbelül mekkorák lesznek a gyerekek. Jake és Vic viszont nem volt valami könnyű eset, de még van időm kitalálni. A gyerekek már hét évesnek néztek ki, és egyre csak nőttek.

-  Jake, elmegyek vásárolni, jöttök?- kiáltottam föl az emeletre.

-  Igeeeen!- kiáltotta Nessie. Ha nem tudnám, hogy Alice és edward nem édestestvérek, akkor azt hinném, hogy tőle örökölte ezt a hatalmas vásárlási mániát…

-  Jól van, kicsim.- mondtam mikor az ölemben landolt.

-  Mami, mit kapok karácsonyra?- kérdezte nagy szemekkel.

-  Nem tudom, kedvesem, majd az angyalka hozza neked.- mondtam, és megpusziltam a feje búbját. Nessie olyan csúnyán nézett rám a haja alól, hogy mosolyognom kellett rajta. Kislányom egy szívszorító sóhaj után ezeket a szavakat mondta:

-  Mami, miért akarsz becsapni? Hiszen mind a ketten tudjuk, hogy angyalok nincsenek.- mondta remegő ajkakkal a sírás határán.

-  Kincsem, ki mondott neked ilyen butaságot?- Nessie egyenesen Anthony-ra mutatott.

-  Tony mondta.

-  Anthony, angyalok léteznek!

-  De hát mami, minden könyvben azt írják, hogy a szülők teszik a karácsonyfa alá az ajándékot.- mondta Anthony szakszerűen.

-  Kicsim, ez igaz, de angyalok akkor is léteznek.

-  Akkor mamiiii! Mi lesz az ajándékom?- kérdezte Nessie nagy barna szemeivel.

-  Ha elmondanám, akkor már nem is lenne meglepetés.- mondtam, miközben megsimítottam az arcocskáját.

-  De, majd meglepődök.- ajánlotta Nessie.

-  Nem, Nessie, fogadd el.

-  Jó…- mondta letörten, és kinyújtotta a karjait Jake felé. Ő rögtön kapcsolt, és így Nessie most Jake ölében pihent.

-  Gyertek, menjünk akkor.- mondtam, miközben a garázsba indultam. Miután beszálltunk, mindenki bekötötte magát. Az út csendesen telt, a rádiót hallgattuk, és együtt dúdoltunk pár dalt az énekessel.

Mikor odaértünk, kiszálltunk az autóból, és elindultunk a plázába. Úgy döntöttünk, hogy Seattle-be megyünk.

-  Mit veszünk, mami?- kérdezte Nessie.

-  Ruhákat nektek, és Jake-nek.

-  És neked nem veszünk semmit?

-  Nem, nekem van elég ruhám, már nem növök, és nem szaggatom szét őket.- nevettem.

-  De Jake nem tehet róla, hogy át kell változnia. Az emberekért teszi.- mondta lelkesen. Hát igen, ha már most ilyen elválaszthatatlanok, mi lesz később…

Ahogy mentünk a ruhaboltokba, elmentünk egy ékszerbolt mellett, és megláttam egy gyönyörű nyakláncot, ami Vic-nek tökéletes ajándék lenne.

-  Jake, nézzetek ruhát, mindjárt megyek én is.- mondtam neki.

-  Rendben.- válaszolta Jake, majd a nyakába kapta Nessie-t, aki a hajába túrt, és ott kapaszkodott meg. Ez már lassan a szokásává válik, mert Jake farkas alakban is rengeteget cipeli, és akkor a bundájába túr így bele. Néztem, ahogy távolodnak, aztán bementem a boltba, és az eladóhoz léptem.

-  Jó reggelt, miben segíthetek?- kérdezte a nő kedves mosollyal.

-  Jó reggelt. Azt a nyakláncot szeretném elvinni.- mutattam rá a gyönyörűen kidolgozott tűzvörös medállal ellátott ezüstláncú nyakékre. A medál egyszerűen meseszép volt. Egy szívet formált, és a fogata repedéseket rajzolt bele. Tökéletesen Illett Vic-hez, pont, mint őt, ezt a nyakláncot is jobban meg kell nézni, hogy meglássuk a szépségét.

-  Kiváló választás, hölgyem, ez a darab egy igazi antik nyaklánc az 1600 –as években készült.

-  Tökéletes.

Miután megvettem, bementem Nessie kedvenc boltjába, és hamar megláttam, amint a próbafülke előtt vár.

-  Szia, mami.- üdvözölt, amint meglátott.

-  Szia, Nessie. Mi újság?

-  Jake próbál pár térdig érő nadrágot, meg pár pólót. Úgy döntöttem, hogy fekete lesz, amit az átváltozáshoz akár el is szakíthat. Otthonra meg kerestem neki pár mintás pólót.- mondta Nessie lelkesen.

-  És jól fognak neki állni?- kérdeztem mosolyogva.

-  Nem vetted még észre, hogy neki minden jól áll?- kérdezte Ness csillogó szemekkel.

-  Hahaha- hallottuk Jake nevetését a fülkéből.- Ness, ne legyél ennyire elfogult!- nevetett Jake.

-  De ez az igazság!- mondta Nessie miközben kritikus szemekkel nézte a pólót.- Tökéletes! Tetszik a nadrág, vegyünk párat… A póló is jó, abból is.- mondta Nessie, és elment hozni pár darabot.- Most én jövök!- kiáltott föl, és elszaladt- persze emberi tempóban – a gyerekosztály felé.

-  Hozzál Anthony-nak is pár darabot.- kértem. – Jake, nekem lenne még pár dolgom, mielőtt hazamegyünk, ellesztek?- kérdeztem.

-  Persze, hol találkozzunk?

-  Hát, ha itt végeztetek, akkor találkozzunk az étteremben, ebédeljetek meg.

-  Oké.- mondta. Én lábujjhegyre álltam, és arcon pusziltam, majd mentem megvenni Anthony és Jake ajándékait.

Ahogy sétáltam, a papír írószer bolt mellett elhaladtam, de fordultam is vissza. Megtaláltam Anthony-nak a tökéletes ajándékot! Vettem vagy 10 darab régi, bőrkötéses naplószerű könyvet, és úgy döntöttem, hogy leírok pár történetet azok közül, amit Aro fejében láttam. Biztos tetszeni fog neki.

Jake- úgy döntöttem- számítógépet fog kapni, hogy ha nem tud hazajönni, akkor is tudjon Nessie-vel beszélni Skype-on. Mikor mindennel végeztem, az ajándékokat a csomagtartóba tettem, és elindultam az étterem felé.