Harminchetedik fejezet

      37.  Fejezet

Renesmée szemszöge

Csodálatos volt megismerkedni a családommal, végre van apám, aki láthatóan szeretné az összes kihagyott időt bepótolni. Rengeteg programot csinált számunkra, és én szívesen vettem részt rajta. Ám nehéz volt megemésztenie, hogy Jacob a kedvesem.

-  Mennem kell, hamarosan, Jake vár rám.- mondtam szüleimnek, az egyik alkalommal, mikor a Culleneknél voltam.

-  Nem tetszik nekem, hogy olyan sok időt töltesz vele…- mondta Edward morcosan.

-  Miért? Apa, Jake bevésődése vagyok, még szép, hogy ilyen sok időt töltök vele.- mondtam neki értetlenül. Apám szemei kikerekedtek, és lefagyott egy pillanatra, utána viszont mérgesen pillantott rám, és esküszöm, ha lehetséges volna, akkor vérvörös színben pompázott volna a feje.

-  Hogy micsoda?? Egy alakváltó bevésődése vagy?? Ez hogy fordulhatott elő?- kérdezte aggódva.

-  Mi a baj vele, nem értem.

-  Nessie, az alakváltók nem megbízhatóak, ha egyszer véletlen elveszti a fejét, megölhet.- mondta, én pedig nagyon megharagudtam rá.

-  Mintha ez a vámpíroknál nem fordulhatna elő…- válaszoltam mérgesen, de mikor megláttam az arcát elszégyelltem magam. Úgy nézett rám, mintha pofon vágtam volna.- Apu, Jake engem soha nem bántana, értsd meg, mióta megfogantam, anya mellett állt, és vigyázott rám. Nem tudna bántani, hamarabb tenne magával rettenetes dolgokat. Nem akarom még egyszer meghallani, hogy Jake-ről rosszakat mondasz, vagy bármelyik másik alakváltóról, és ez az egész családra vonatkozik. Ha nem tudjátok ezt teljesíteni, akkor annyi volt. Szeretlek benneteket, de őket jobban.- láttam, hogy nagyon megbántottam, de ő is megbántott engem.

Mielőtt bármit is mondhatott volna, kiszaladtam a házból, és hátra sem nézve futottam a határ felé. Mikor hallótávolságon kívülre kerültem, eleredtek a könnyeim, és én mit sem törődve velük szaladtam tovább. Már közel járhattam a határhoz, de a könnyeim miatt nem láttam semmit, és az orrom is folyt, folyamatosan szipogtam, így az illatokat sem éreztem.

Ezért történhetett az, hogy hirtelen nekiszaladtam valaminek. Jobban mondva valakinek, hiszen két erős kar ölelt át, ahogy nekimentem. Mellkasába fúrtam a fejem, és úgy sírtam tovább.

-  Kicsim, mi a baj, mi történt?- kérdezte aggódva Jake, de én csak zokogtam tovább. – Ne csináld már, nyugodj meg, és mondd el, hogy mi történt.- Kérlelt, miközben a szemeimbe nézett, majd óvatosan megtörölte az arcomat.

-  A… apa… Edwarddal veszekedtünk…- nyögtem ki végül, mire kinevetett. Sértett, hogy nevet egy ilyen fontos dolgon, és ismét, elkeseredésemben kibuggyant pár könnycseppem. Jake lehajolt, és lecsókolta a könnyeimet, majd a homlokát az enyémnek támasztotta. Ölelésén nem lazított egy pillanatra sem.

-  Ki fogtok békülni, ne aggódj. Egyáltalán min vesztetek össze?- kérdezte, miközben a hátamat simogatta.

-  Rajtad…- böktem ki egy kis habozás után.

-  Rajtam?- nem értette.

-  Igen, szerinte veszélyes lehetsz a számomra, én pedig összevesztem vele. A végén megmondtam neki, hogy ha nem tudnak kedvesek lenni veletek, akkor hagyjanak békén, hiszen te vagy az életem, nem hagyhatom még az apámnak sem, hogy rosszakat mondjon rád. De félek tőle, hogy ennyi volt, vége a tündérmesének…- mondtam szipogva.

-  Jajj, kicsim…- mondta, majd egy lágy csókot nyomott a számra.- Csak félt, biztosan nem akart összeveszni veled, biztosan bocsánatot fog kérni tőled.- nyugtatgatott.- Gyere, menjünk haza.- mondta, majd a karjaiba kapva indult meg La Push felé. Hozzájuk mentünk, mikor beléptünk a házba, köszöntem Billynek. Nagyon szerettem, olyan volt, mintha a nagypapám lenne, de ő már a menyeként emleget. Nagyon jól esik, hogy ennyire elfogadja, hogy Jake-hez tartozom.

Szerelmem a konyhába vezetett, és elővett a fagyasztóból egy hatalmas csokifagyis bödönt. Rám nézett, majd a bödönre, végül az elővett tálkára. Végül csak egy evőkanalat vett elő, és a szobájába mentünk. Lehuppant az ágyára, majd az ölébe húzott, és odaadta a fagyis bödönt, amibe szépen beleállította a kanalat. Hálásan vettem el tőle, majd be is kaptam az első falatot. Isteni volt!

-  Te vagy a legjobb! Szeretlek.- mondtam neki, és hátrafordultam egy csókra.

-  Én is szeretlek.- válaszolta, miközben átkarolt a hasamnál.

Nem sokat beszéltünk ezek után, csak majszoltam a fagyit, persze kedvesemnek is adtam belőle. Később, mikor már teljesen lenyugodtam, mesélt róla, hogy mikor kisgyerek volt, az anyukájával sokszor tettek így, ha valamiért szomorú volt. Utána sokat mesélt a gyermekkoráról, én pedig szeretetteljesen hallgattam életem szerelmét. 

Sziasztok!

Boldog Karácsonyt így megkésve is, remélem mindenki a szeretteivel töltötte a napokat, és jól éreztétek magatokat. Valamint remélem olyan ajándékot hozott a Jézuska, aminek örültök, amire vágytatok! ♥ 

Sok-sok puszi, 
Yvi (: