Tizenhatodik fejezet

       16.  Fejezet

Annyira ismerős volt, egy az egyben úgy nézett ki, mint Aro, annyi különbséggel, hogy neki nem hollófekete volt a haja, hanem tejfel szőke volt. Még annyi különbség volt kettejük között, hogy míg Aro-nak papírvékonynak tűnt a bőre, addig ennek az ismeretlen vámpírnak olyan volt, mint nekem. Nem látszott rajta az idő vas foga, és ez valamelyest megrémített. Szemében dicsőség, és önteltség ült.

-  Á, Bella megérkezett.- mondta nyájasan. Már nem volt kétségem, hogy Aro-val rokonok.

-  És te ki vagy?- kérdeztem tőle kíváncsian.

-  Ramon. Aro elfeledett öccse vagyok. Valaha még én is a Volturi egyik vezetője voltam, de egy nézeteltérésnek köszönhetően kitiltottak, és ki is végeztek volna, ha az egyik hívem nem segít megtéveszteni a királyi családot.- mondta gúnyosan.- Mielőtt megkérdeznéd, azért vagy most itt, mert át akarom venni Aro felett a hatalmat, és szükségem van a tehetségedre. Nem is tudod, hogy hány évszázadot vártam rád, Isabella.- A hátamon felállt a szőr, ahogy kimondta a nevemet.- Nem kételkedtem a sikeredben, és igazából egy picit tartottam a tervem sikerétől, úgy óvtad a lányod… De minden nekem kedvezett.

-  Miért van szükséged rám? Ha jól sejtem, van elég katonád, akiknek erősebb támadó képessége van, mint nekem.

-  Természetesen, csakhogy te át tudod venni valamennyi katonám képességét, és mi több, még meg is tudsz védeni Aro kedvenc kis őrei ellen. Jane és Alec nélkül nem sokat ér, és te az egész hadseregemet le tudod védeni, emellett még támadni is tudsz.

-  Még ha képes is lennék minderre, habár az én határaim is végesek, miből gondolod, hogy segítek neked?- tettem fel a következő kérdésem.

-  Ez egyszerű. Ami miatt most itt vagy. A lányod miatt. Mindent megtennél érte, még a szolgálataidat is elcserélnéd az ő életéért.- mondta nemes egyszerűséggel. És igaza volt. Túl sokan voltak egymagamra, és Renesmée életéért tényleg bármit megtennék.- Csak meg kell fogadnod, hogy hűséges leszel hozzám, és elengedem a lányod.

-  Honnan tudhatnám, hogy igazat mondasz, mikor itt sincs, nem is láttam, hogy jól van. És még ha most meg is fogadom, mi garantálja, hogy nem bántod őt? Miből gondolod, hogy én nem fordulok ellened azok után, hogy elengeded?

-  Bizalom. Bíznunk kell egymásban.- mondta.- Elfogadod hát az ajánlatom, és akkor a lányod, és két barátod sértetlenül távozhat, vagy nem? Bár e második esetben sajnos ki kell végeznem mindhármukat, hogy megtörjelek…- mondta elgondolkodva.

-  Elfogadom.- mondtam.- De csak egy feltétellel. Ha láthatom a lányomat, ahogy távozik a „barátaimmal”.- idéztem kifejezését.

-  Ha csak ezen múlik…- mosolygott, majd intett egyet a kezével, és fél perc múlva két vámpír hozta Renesmée-t oda hozzánk. Láttam rajta, hogy karikásak a szemei. Valószínűleg nem kapott ételt, mióta elvették tőlem, és ez nagyon dühített. Mikor meglátott, felcsillantak a szemei, és erőt véve magán kinyújtotta felém a karjait, de nem tudott elérni, mert ekkor már két őr engem fogott közre, és elszakítottak a lányomtól.

-  Engedjetek oda hozzá! Le van gyengülve, meg kell néznem, hogy jól van-e!- kiabáltam magamból kikelve.

-  Ez nem volt az egyességben… Most pedig, induljunk!- adta ki a parancsot.

-  Mami!- kiáltott föl kislányom, és előrébb akart lépni egy lépést, de összecsuklott a lába, és a földre esett volna, ha Jake és Rachel el nem kapják. Jake morgott, még sosem láttam ilyen állatiasnak. Renesmée csak sírt, zokogott. Láttam Rachel-en, hogy valamire nagyon koncentrál, és ezzel egy időben nagy zavargás kezdődött a tömeg egyik oldalán. A vámpírok egymásnak estek, fogukat csattogtatva támadtak egymásnak. Hirtelen jöttem rá, hogy mi történik. Rachel egymás ellen fordította őket, hogy ki tudjon engem menteni. Fölvontam rájuk a pajzsaimat, és egy osztagot a tűz elemmel kivégeztem. Jake megölte a feléjük tartó kisebb csapatokat. Ramon Idegesen kapta fejét hol erre, hol arra, végül rajtam állapodott meg a tekintete.

-  Mindenki, a lányt támadjátok!- mutatott Renesmée-re.

-  Ramon, még most elmehetsz, megkímélem az életed, de ha a lányom ellen indulsz, akkor egyenesen a halálba menetelsz!- mondtam neki kemény hangon. Mindenki lefagyott, Ramon szavát lesték.

-  Nem hallottátok? A lányt akarom holtan!- kiáltotta, és megkezdődött az igazi vérontás.

Alec képességével lefagyasztottam a hozzájuk közel lévőket, akiket Jake rögtön ki is végzett. Ezzel egy időben égettem a tűz segítségével a többit. Rachel pedig még mindig egymásnak uszította a katonákat. Sokáig tartott a harc, de sértetlenül megúsztuk. Az erdő lángokban égett a pusztítás miatt. Nem tudtam korlátozni a képességemet már a végén, ahogy fáradtam, egyre nagyobb terület állt lángokban, nem tudtam egy területre összpontosítani. Rachel is fáradt már, de ekkor már csak húsz vámpír állt velünk szemben Ramon oldalán, aki látta, hogy már fáradunk. Mosolyra húzódott a szája, és most felém indított támadást. Abbahagytam a képességeim által való támadást, és már csak az ösztöneimre hagyatkoztam. Könnyedén végeztem az első kettővel, mert nem tudtak harcolni, de ezek után öten támadtak rám egyszerre. Szerencsére Jake jött segíteni, és végeztünk velük, mikor ismét ránk támadtak még öten. Velük már nehezebb volt végeznünk, de sikerült. Maradt nyolc katona, és Jake is zihálva vette a levegőt, és én is fáradt voltam már. Hatan támadtak ránk, és én térdre estem. Ramon fölkacagott. az összes erőmet összeszedve Jane képességével a földre kényszerítettem őket, mikor már elég közel voltak. Jake könnyedén a tűzre dobta egyesével mindegyiket, és várta az utolsó kettőt. Én a földre támaszkodtam, és egy utolsó mentális támadásba kezdtem. Jake elindult az utolsó felé, és egy hosszabb küzdelem után végzett vele, de az utolsó mozdulatnál nem csak a vámpír feje vált el a testétől, hanem egy hangos reccsenést is hallottunk, ami nem a „megszokott” volt, utána pedig egy fájdalmas nyüszítést. A hang irányába kaptam a fejem, és láttam, hogy Jake első mancsa el volt törve.

Végeztünk velük, az utolsó emberig, már csak Ramon maradt, akit elkapott- sérülése ellenére- Jake, de nem ölt még meg. Többre már nem emlékszem, mert lassan összefolytak a színek előttem, és elsötétült a világ. Túl sokan voltak, túlságosan megerőltettem magam, de megérte…

Sziasztok!

Tudom, nem lett hosszú ez a fejezet sem, de remélem, hogy mivel elég mozgalmas, ezért nem bánjátok:) Remélem választ kaptatok minden kérdésetekre. :) Ha van valami kérdésetek, nyugodtan kérdezzetek, ha tudok, természetesen válaszolok rá:) (amennyiben nem árulok el vele nagy titkokat a jövővel kapcsolatban :P) 
A fejezetet Györgyinek, Ulának, és Sziszy-nek küldöm. Kiemelném Sziszy-t, nagyon tetszettek a feltételezéseid, remélem nem csalódtál, hogy Ramon lett az ellenség. :) Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok, hogy mi lesz Ramonnal? Még nem tudom a helyesen válaszoló díját, de ha van rá valami ötletetek, pl.: hamarabb teszek föl frisst, vagy neki hamarabb elküldöm e-mail-en..., akkor osszátok meg velem nyugodtan!:)  
Köszönöm, hogy olvastok, és köszönöm a visszajelzéseket, nagyon jól esnek! :) 

Puszi, 

Yvi (: