Tizennyolcadik fejezet

       18.  Fejezet

Esme szemszöge

Mikor elhagytuk Bellát, az egész család megváltozott. Alice nem volt hajlandó Edwarddal beszélni, vagy ha ritkán beszéltek, akkor csak veszekedtek. Alice rengetegszer könyörgött Edwardnak, hogy ne legyen olyan önfejű, és kérjen bocsánatot Bellától, hiszen mindenki szenved nélküle, főleg Edward.

Emmett sem volt a régi, nem viccelődött, sőt, Rosalie is szomorúbb lett. Carlisle alig volt itthon, beletemetkezett a munkájába, és én sem voltam a régi. Imádtam még mindig a gyerekekkel lenni, de mintha hiányzott volna a lelke a családnak.

Aztán egyszer Alice kiborult. Minden nap Bella jövőjét kémlelte, de aznap eltűnt előle minden. Teljesen magán kívül volt. Senki, még Jasper sem tudta megnyugtatni. El akart menni Forks-ba, hogy megbizonyosodjon róla, hogy Bella jól van, de nem tehette, ugyanis Edward leviharzott az emeletről, egyenesen az erdőbe. Mindenki döbbenten nézte Edward reakcióját. Már egy ideje a szobájába volt zárkózva, senkinek sem hallgatott a gondolataiba, nem beszélt hozzánk, nem ivott, semmi.

Alice szeme üveges lett, majd visszatért hozzánk, és a szomorúságtól csillogó szemekkel nézett ránk.

-  Edward el akar menni a Volturihoz!- nyögte, és amint ezt kimondta, a fiúk rögtön szaladtak utána. Szerencsére mivel nem táplálkozott már egy pár hónapja Edward, ezért könnyen utolérték, és lefogták.

Legkisebb fiam olyan volt, mint egy állat. Vergődött, morgott, vicsorgott. Ki akart szabadulni Emmett karjai közül, de nem sikerült neki. Végül, mikor lenyugodott, tudtunk vele beszélni. Könyörögtem neki, hogy ne hagyjon el ő is minket, Bella nem szeretné, ha így véget vetne az életének. Hosszas könyörgés után végül beadta a derekát, és megígérte, hogy nem megy el a Volturihoz.

Viszont onnantól egyre rosszabb lett a helyzet. Először Rose és Emmett hagyott el minket, ők egy nászútra mentek a szigetemre, majd Edward ment a saját útjára. Angliába ment, és ott telepedett le egy kis ideig. Megígérte, hogy nem tesz semmi meggondolatlanságot, de egyedül kell lennie. Aztán Alice és Jasper is elment. Ők Indiába mentek. Csak ketten maradtunk Carlisle-lal a hatalmas házunkban. Mind a ketten a munkánkba temetkeztünk, és amikor együtt voltunk, akkor kedvesem állandóan vígasztalt. Tudja, hogy mennyire fáj Bella elvesztése, és ugyan mindegyik gyermekem jól van, mégis, mintha őket is elvesztettem volna.

Bella halála után pár hónappal Alice fölhívott, hogy Charlie-t meggyilkolták. Ez még egy hatalmas csapás volt a számunkra, hiszen valamilyen szinten őt is a családunknak tekintettük. Edward ekkor végleg elhatározta, hogy elmegy a Volturihoz. Nem akart tovább élni. Azt mondta, hogy Bella nélkül nincs értelme a létének, és, hogy nagyon sajnálja, de nem bírja tovább.

Rose és Emmett egy két év múlva visszatértek hozzánk, és szomorúan vették tudomásul öccsük döntését. Alice és Jasper szintén hazajöttek hozzánk, aminek örültem, de mindenki gyászolt.

Próbáltunk túllépni Edward elvesztésén, de nehezen ment.

Nem találtuk a boldogságot. A Denali klán sokszor meglátogatott minket, de még az ő jelenlétük sem vidított föl minket eléggé.

Újból elköltöztünk, a gyerekek iskolába jártak, Carlisle és én dolgoztunk. Angliában éltünk, mikor hallottunk egy hatalmas vámpírhadseregről. Nem tudtuk, hogy mit gondoljunk róla, de nem a mi dolgunk volt. Értesíteni akartuk a Volturit, de mire oda jutottunk, már vége is volt. Nem maradt semmi a táborból, hatalmas pusztítások mehettek végbe. Úgy gondoltuk, hogy a Volturi intézte el, hogy hamarabb tudomást szereztek róla valahonnan. Nem is gondolhattuk, hogy ez egyáltalán nem így volt…

Aro szemszöge

Isabella nagyon lenyűgözött, csodálatos teremtés volt, és a képessége! Elképesztő! Sajnálattal hallottam, hogy nem akart csatlakozni hozzánk, de nem kényszeríthettem, hogy megváltoztassa a döntését. Az viszont felettébb érdekes volt számomra, hogy nem akarta, hogy tudjanak a Cullenek róla. Persze a megállapodásunkat betartottam, és nem szóltam senkinek a létezéséről. Főleg nem a Culleneknek.

Viszont mikor körülbelül fél évre rá Edward Cullen jelent meg nálunk, meglepődtem. A hatalmas tehetségű vámpír az elpusztításáért könyörgött. Bella volt a szerelme, és úgy tudta, hogy Bella halott. Mivel megegyeztem Bellával, így nem szóltam neki semmit, viszont a kérését elutasítottuk. Próbáltuk meggyőzni, hogy csatlakozzon hozzánk. Hosszadalmas próbálkozások árán sikerült. Meggyőztük, hogy ez a fájdalmas lét nagyobb büntetés számára, mint a halál. Azért is akart meghalni, hogy megbüntesse magát, amiért nem vigyázott a szerelmére. Így tehát Edward Cullen csatlakozott a Volturihoz. Remek katona vált belőle. Jane és Alec mellett ő volt az egyik legjobb katonám. Az ő köpönyege majdnem fekete volt, csak egy árnyalattal volt világosabb.

Meg voltam vele elégedve.

Minden küldetését remekül végezte, de amint visszatért, és nem volt feladata, bezárkózott a szobájába, és zenét hallgatott. Senkivel sem beszélt, ha nem volt muszáj.

Persze Renata próbálta becserkészni, de minden egyes alkalommal visszautasítást kapott Edward-tól. Ám ez nem lombozta le.

Aztán Bella megérkezett hozzánk az egyik nap. Edward pont nem volt a várban, mert küldetése volt. Hatalmas megdöbbenésemre, Bella Ramont hozta el hozzánk. Nem tudtam elképzelni, hogy a fivérem képes lett volna elpusztítani minket. Hatalmasat csalódtam benne, de most nem fogjuk elkövetni azt a hibát, mint amit évszázadokkal ezelőtt elkövettünk. Meg fog bűnhődni a vétkeiért. És könyörögni fog a halálért, ezt garantálhatom!

Bella szemszöge

-  Te?- kérdeztük egyszerre a kisebb sokkból „felébredve”.

-  Ez lehetetlen.- suttogta maga elé, és úgy nézett rám, mintha egy kísértet lennék. Nem tudom miről beszélt, de kíváncsi voltam, hogy mit keres itt. És ami még jobban érdekelt, az az volt, hogy miért vörös a szeme. De nem adtam meg magam a kísértésnek.

-  Nem tudom, miről beszélsz, de igazán elengedhetnél. Kezd fájni, ahogy fogsz.- mondtam neki. Tényleg, egyre jobban szorított a kezemnél fogva, mintha attól tartana, hogy ha elenged, akkor eltűnök. Pillanatok múlva mérges arckifejezésbe torzultak a vonásai, és már-már megijesztett. Úgy kapta el a kezét rólam, mintha megsütöttem volna.

-  Na, jó, melyik átkozott szórakozik velem ismét?!- ordította, majd gyűlölködő tekintetét rám szegezte.- Meg ne merj a közelembe kerülni még egyszer, vagy esküszöm, hogy az volt az életed utolsó tette!- üvöltötte, majd faképnél hagyott. 

Sziasztok!

Remélem tetszett ez a fejezet. Próbáltam írni a Cullen családról is egy picit, meg Aro szemszögéből is pár sort. Remélem, Sziszy meg vagy a Cullen résszel elégedve, mert nem igazán tudtam, hogy hogy írjam meg a fejezet azon részét:D Gondolom most már kitaláltátok, hogy kivel találkozott Bella. A következő részből több minden ki fog derülni, de még húzni akartam egy picit a dolgokat. :) 

Ha van valami kérdésetek, kérdezzetek nyugodtan! Valamint, ha nem érthető valamelyik rész, akkor szóljatok, és szívesen elmagyarázom, hogy mire is gondoltam.:D 

Bocsi, ha összecsapott lett a fejezet. Borzalmas napom volt, és eléggé fáradt vagyok, de tudom ez nem mentség :) Próbálok igyekezni a folytatással, de olyan sok tanulni való van, hogy csak reménykedni tudok, hogy lesz időm, és kedd-del bezárólag föl tudok tenni egy fejezetet. 

Köszönöm, hogy olvastok, köszönöm a kommenteket, és a pipákat:) 

Puszi, 

Yvi (: