2014. október 19., vasárnap

Huszonötödik fejezet

       25.  Fejezet
Ez alatt az egy hét alatt Rachel és Felix is egyre közelebb került egymáshoz. rengeteg időt töltöttek együtt, és ugyan nem volt semmi komolyabb közöttük, látszott, hogy már sokkal másabb a kapcsolatuk.
Lassan itt volt az ideje, hogy hazamenjünk, és én tudtam, hogy Edward nélkül nem lennék képes elhagyni a várat. Gondolkodtam rajta, hogy hogy kérjem meg Aro-t, hogy engedje el velünk, de tudtam, hogy csak a két szép szememért nem fogja ezt megtenni. Edwarddal az ágyban feküdtünk, én a karjaiba bújva, fejemet a mellkasán pihentetve feküdtem. Ő lassan finoman cirógatta meztelen derekamat.  Csukott szemmel élveztem az érintését, miközben gondolkodtam.
-  Min gondolkozol, szerelmem?- kérdezte bársonyos hangján.
-  Honnan tudtad, hogy gondolkozom valamin?- kérdeztem vissza mosolyogva, és nyújtózkodtam egy csókért. Kedvesem örömmel engedett néma kívánságomnak.
-  Ha gondolkozol, mindig összeráncolod azt a csinos kis homlokodat.- mondta, majd megcsókolta a megnevezett testrészemet.
-  Á, értem. Igazából azon gondolkodtam, hogy lassan mennem kéne haza Rachellel.- vallottam be neki.- Nem maradhatok sokáig távol otthonról bizonyos okok miatt…- mondtam neki.
-  Oh, értem.- mondta letörten, és közelebb húzott magához.- Nem akarom, hogy elmenj, kedvesem. Veled akarom tölteni az életemet.- suttogta.- Ha elmennél, nem tudom, hogy mikor látnálak újra. Nem tudok nélküled élni, most, hogy tudom, hogy életben vagy.
-  Tudom. Éppen ezért gondolkodtam rajta, hogy megkérjem Aro-t, hogy engedjen haza velem.- mosolyogtam rá.
-  Kicsim, szeretlek!- mondta boldogan.- Úgy szeretlek!- ismételte meg, és megcsókolt. Majd sok kis puszit adott.- Nem is tudod, hogy milyen boldoggá tettél most!- mosolygott rám.
-  Örülök neki, hogy ilyen boldog vagy.- mosolyogtam rá én is.- Már csak Aro-n múlik, hogy mi lesz.- mondtam komoran.
-  Hát, majd meglátjuk…- mondta ő is.
Már csak óráink voltak hátra, ugyanis Aro összehívatott minket az elbúcsúzás miatt. Edwarddal kézen fogva mentünk a trónterem felé, és izgatottan vártuk, hogy mi lesz Aro döntése. Mikor mi odaértünk, Rachel és Felix már bent voltak a teremben. Odasétáltunk Rachel-hez, hogy ne álljon egyedül, ugyanis Felix a szokásos helyén, Aro közelében állt.
-  Kedveseim, hát megérkeztetek.- mosolygott ránk Aro.
-  Igen, itt vagyunk.- válaszoltam, mikozben Edward lehajtotta a fejét, és üdvözlésképen annyit mondott „Mester!”.
-  Remélem kellemesen töltöttétek az időtöket itt nálunk.
-  Igen, Aro, kellemes volt itt.- mosolyogtam rá.
-  Döntöttetek már, ifjú barátaim a maradásotokkal kapcsolatban? Csatlakoztok hozzánk?- kérdezte nyugodtan, de láttam, hogy izgatott, türelmetlen fény csillan a szemében.
-  Igen, arra a döntésre jutottunk, hogy szívesebben mennénk haza. Persze a régi megállapodás még él, bármikor jövök, ha kell a segítség.- válaszoltam.
-  Én is felajánlom a szolgálataimat, ha szükség lesz rá, viszont maradni nem szeretnék.- erősítette meg szavaimat Rachel.
-  Hát jó.- mondta szomorúan.
-  Valamint lenne egy kérésem felétek.- szólaltam meg óvatosan.
-  Mi volna az?- kérdezte Aro kíváncsian.
-  Amint láthattátok, Edwarddal társak lettünk, ezért nem szeretnék nélküle távozni. Kérlek titeket, hogy engedjétek el velem.- kértem udvariasan.
-  Szó sem lehet róla.- háborodott fel Caius.- Nem csatlakozik hozzánk, de az egyik katonánkat magával akarja vinni! Ez felháborító!- morgott. Edward teste megfeszült Caius ellenszenve miatt, de én nem foglalkoztam vele. Marcusra néztem aki, ha jól sejtem, éppen most elemezte a kapcsolatot kettőnk között.
-  Nincs értelme szétszakítani őket.- suttogta halkan.- Már most olyan erős a kötelék kettejük között, ami elszakíthatatlan.
-  Nos… Úgy látszik, rajtam múlik, hogy mi lesz a sorsotok.- mondta Aro.- Milyen hálátlan feladat…- Edward halkan el kezdett morogni, amiből arra következtettem, hogy nem lesz jó vége ennek a beszélgetésnek. Így hát egy gyors de annál megfontoltabb lépésre szántam el magam.
-  Miért kellene neked Edward, ha használhatatlan? Ha nincsen képessége?- kérdeztem Aro-tól. Mindenki értetlenül meredt rám.
-  Már miért lenne használhatatlan? Edwardnak van az egyik legerősebb képessége…- értetlenkedett Aro. Összekulcsolt kezünkön keresztül lemásoltam Edward képességét, majd elvettem tőle azt.
-  Edwardnak nincsen képessége. Használhatatlan számodra. A képessége nélkül nem tud harcolni sem.- mondtam neki.
-  Nem értem, hogy miről beszélsz.- mondta Aro.
-  Mi történt?- suttogta Edward, de mindenki hallotta. Senki sem gondol semmire?
-  Edward?- nézett most Aro kedvesemre, majd kinyújtotta felé a kezét. Edward szó nélkül teljesítette e kérését, és összerezzent, mikor hozzáért, de nem látta a saját emlékeit Aro fejében.- Ez hihetetlen. Edward tényleg elveszítette a képességét. Ez hogyan történhetett?- fordult most hozzám.
-  Az mindegy.- néztem rá keményen.- A lényeg az, hogy már használhatatlan a számodra. Engedj el bennünket békében, Aro.
-  Ne hallgass rá, ez biztos valami trükk!- őrjöngött Caius.
-  Tudod, hogy nem játszadozom, Caius. Tudod nagyon jól! Utoljára kérem tőletek, hogy engedjetek el miket békében.
-  Jó, rendben van.- adta be végül a derekát Aro.- Nem akarok egy erős szövetségestől elesni.
-  Köszönöm, Aro. Ez igazán kedves tőled.- mosolyogtam rá, holott alig vártam, hogy soha többé ne lássam ezt a személyt.
-  Távozzatok békében, ifjú barátaim.- biccentett felénk. Mi megfordultunk az ajtó fejé Edwarddal, de Rachel Felixet nézte. Mintha egy néma beszélgetést folytattak volna, végül feladta, és ő is elindult az ajtó felé. Már a kilincsen volt a kezem, mikor Felix hangja hasított a néma terem csöndjébe.
-  Mester… Több évszázados szolgálataim után kérlek, engedj el engem is. Végre megtaláltam a páromat. Mindig is hűséges katonád voltam. Kérlek, engedj szabadon.- kérte Felix, és letérdepelt Aro elé.
A világban az a hír terjeng, hogy egy Volturi katona akkor lép ki, amikor akar, csakhogy nem sok ilyen katonáról hallottam még. Kíváncsi voltam, hogy Aro mit lép.

A levegő is megállt a terembe, és mindenki némán várta a választ. 

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, de a nagyszüleimnél voltam tegnap, így nem tudtam jönni a frissel. Amúgy valami lehet a gépemmel, mert nagyon lassú... Na mindegy, a lényeg, hogy itt a friss. 
A következő részben hozom az otthoni részt, a maiba nem fért bele. Bocsi a függővég miatt, de muszáj volt itt abbahagynom... *gonosz fejet vág*
Szerintetek Edward képességével mi lesz? Aro mit fog mondani Felixnek a történtek után? Vajon megkockáztatja a hírnevüket azzal, hogy nem enged el egy önszántából távozni akaró katonát, vagy elengedi? Caiusról és Marcus-ról mit gondoltok? 
Köszönöm a kommenteket, és a pipákat!:) 
A fejezetet Sziszy-nek és Ulának küldöm. 
Remélem tetszett a rész!:) 

Puszi, 
Yvi (:

8 megjegyzés:

  1. Szia :)Na nekem már az meglepő volt,hogy nem Bella kérte el Felixet is.Caius mindenhol szemét nem csipem Marcus jó fej ö elfogja engedni Caius nem Aro meg hmmm csak nem vagy gonosz és tartod ott,de Aronak fontos a hírnév igy elfogja engedni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Sziszy!

      Bella azért nem kérte el Felixet is, mert ő nem tudta, hogy Rachellel akar menni.
      Caius-t sose szerettem egyszerűen olyan negatív a karaktere, hogy nem lehet belőle semmi kedvességet kihozni, nem úgy, mint pl Aro. Őt be lehet állítani kedvesebbnek is. :)

      Puszi,
      Yvi (:

      Törlés
    2. Arot én csipázom ;) Caiust nem de se a könyvbe se a filmbe se sehol XD

      Törlés
    3. Ezzel én is így vagyok!:D Viszont Aro nevetései a filmekben... :DD

      Törlés
  2. Szia. Nagyon jó lett ez a fejezet is. Folytasd hamar. Szerintem Ed képessége nem ünt el csak mivel úgy tudta Bella halott a sokk hatására valamilyen módon eltűnt. Félixet szerintem elengedi, mert Eleazarit is elengedte, max feltételt szab, hogy ha szüksége van rá jön vagy jelentkezik folyamatosan mondjuk. Caius kiakad Markus meg közömbös lesz mint mindig véleményem szerint. Na csak így tovább és várjuk a kövit. Puszi Ula D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ula!

      Köszönöm szépen.:) Ed képességét Bella vette el tőle, hogy értékét veszítse a Volturi számára :)
      Igen, nagy valószínűséggel így fog tenni, mert nem tagadhatja meg a távozását, ha az önszántából akar távozni. (a kulcsfontosságú szó az önszánt!) Ennyit még a filózás kedvéért...;)

      Puszi,
      Yvi (:

      Törlés
  3. Szia Függővég Királynő!
    Jót alkottál ismét.
    Edwardnak Bella majd vissza adja a képességét, Félixel kapcsolatban csavarsz a dolgon.
    Puszi:Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Klau! :))

      Köszönöm szépen!
      Igen, majd, ha már eljött az ideje, Edward vissza fogja kapni a képességét, hisz mi lenne a mi kedvenc kis gondolatolvasónkkal a képessége nélkül?:) (Persze még úgy is imádnám, de na...! :D)

      Puszi,
      Yvi (:

      Törlés

Másik blogjaim