Huszonhatodik fejezet

       26.  Fejezet

A csöndbe Caius éles hangja hasított bele.

-  Nem! Szó sem lehet róla!- kiáltotta, miközben fölállt a trónjáról. Idegesen bámulta szerencsétlen Felixet, aki mozdulatlanul térdelt Aro előtt várva a döntést. Marcus unottan nézett Caiusra, majd tekintetét Felix felé fordította. Caius fújtatott dühében.- Nem engedem, hogy még egy katonát elvigyenek tőlünk ezek a nők! Biztos valami igézetet bocsátottak a katonáinkra! Aro, ne dőlj be nekik!- üvöltötte, és odatrappolt a megszólított mellé. Érdekes látvány volt, ahogy a két vezető egymásra meredt. Aro kissé sértetten fordult vissza Felix felé, míg Caius remegett a dühtől.

-  Fivérem, nincs semmi bizonyíték arra, hogy ezek a hölgyek megigéztek volna bárkit is. De, ha kell, utánanézhetek… Felix!- szólt az előtte térdelő katonához, aki készségesen nyújtotta felé a kezét, hogy lássa az összes gondolatát.- Semmi sem utal arra, hogy valakinek a befolyása alatt állna.

-  Hát persze, hogy nincs. Akkor az a képesség egy fabatkát sem érne! Ne legyél bolond, Aro, mert ezek most azt csinálnak belőled.- köpte a szavakat Caius.

-  Elég, nem tűröm, hogy így beszélj velem a barátaink előtt. Nyugodj meg, Caius, nem látom értelmét, hogy így kivetkőzz önmagadnak. Nincs veszélyforrás, nem kell senkitől sem tartanunk. Egy katonánk szabadságot kért, nem értem, hogy miért kell ekkora ügyet csinálni belőle.

-  Hát nem látod? Vagy már téged is behálóztak? Éppen az előbb fenyegetett meg minket a te drága Bellád- utálkozva ejtette ki a nevemet, és én is éppen olyan „kedvesen” néztem rá, miközben beszélt.-, hogy ha nem engeded el őket, akkor több tehetséges katonánknak is eltűnik a tehetsége. Nem hiszem, hogy egy ilyen erő ne lenne arra képes, hogy befolyással bírjon másra.

-  Csakhogy drága Caius,- szólaltam meg most én.- Felix nem hozzám kötődik, hanem Rachel-hez. Én az összes időmet Edwarddal töltöttem, aki egykoron a kedvesem volt. Nem hiszem, hogy magyaráznom kéne, hogy miért szeretne Edward velem tartani. Őt biztosan nem igéztem meg. Felix pedig… Már megbocsáss, de miért kéne nekem még egy vörös vámpír? Én tisztán láthatóan nem a ti étkezési szokásotokat követem, nem akarok még azzal is foglalkozni, hogy megvédjem az otthonomat egy emberekkel táplálkozó vámpírtól. Ezek fényében elhiheted nekem, hogy nincsen semmilyen indíttatásom, hogy megigézzem Felixet, még ha bírnék is ilyen erővel.

-  Edward is vörös szemű, vele miért tennél kivételt?- támadt nekem Caius.

-  Mint már mondtam, Edward egykoron a kedvesem volt, és most is az. Valamint ő majd’ egy évszázadon keresztül vegetáriánus életmódot folytatott. Nem hiszem, hogy probléma lenne a visszatéréssel.

-  Attól még, hogy neked ott van Edward, még megigézhetted Rachelnek.- vetette fel újabb elméleteit.

-  Caius, nem tűröm a légből kapott vádaskodásaidat! Egy katonád önszántából akar elmenni innen, szabadságra vágyik annyi év szolgálat után. Miért fáj ez neked?- kérdeztem, mire nem tudott válaszolni. Vagyis tudott volna, de nem vallhatta be, hogy azért nem akarja elengedni Felixet, hogy a mi családunkat erősítse. Félt tőlem, ezt tisztán éreztem, nem kellett külön képesség hozzá. Félt a képességeimtől, hiszen nem ismerte. Félt attól, hogy esetleg át akarnám venni felettük a hatalmat, mert nem értek egyet az uralkodásukkal. És félt attól, hogy ha ezt megkezdeném, sikerrel járnék. Az ég szerelmére, hisz biztos vagyok benne, hogy Aro ódákat regélt a Ramon elleni cselekedeteimről.

-  Most, hogy lenyugodtak a kedélyek kissé, szavazzunk.- mondta lágy, halk hangon Marcus.- Nem látom értelmét visszatartani a katonánkat, ha menni akar. Főleg úgy, hogy megtalálta végre a párját annyi év után.- rámosolygott szomorú szemeivel Felixre, aki csak egy hálás tekintettel köszönte ezt meg.- Nem mellesleg, a Volturi klánból szabadon távozhat, aki akar. Ezt nem akarjuk felrúgni, igaz testvérem?- nézett ekkor bölcs szemeivel Caiusra, aki idegesen nézett vele farkasszemet.- Végül, ha még fel is akarnánk ezt bontani, akkor sem biztos, hogy egy hűséges katonával tudnánk számolni, hiszen éppen a legfontosabb dolgokat vennénk el tőle: a szabadságát, és a szerelmét. A magam részéről távozz nyugodtan, barátom.- fejezte be beszédét Marcus, és mindannyian hálásan néztünk rá.

-  A magam részéről, nem engedem, hogy távozzon. Biztos vagyok benne, hogy befolyásolják valamilyen módon.- mondta Caius, majd a helyére ment, és leült a trónra.

-  Ismét csak rajtam van a sor, hogy döntsek…- mondta Aro egy savanyú mosollyal.- Felix, drága, hűséges Felixem. Mióta átváltoztattalak, minden szavamat, kérésemet teljesítetted. Nem tiltakoztál soha semmi miatt, az egyik legkitűnőbb katonám voltál, így hát most itt az idő, hogy ezt az egy kérésedet teljesítsem. Feloldozlak a szolgálataid alól, elhagyhatod a Volturi nevet. Remélem, azért majd néhanapján meglátogatsz minket, de e naptól szabad vagy.- mondta ki az ítéletet Aro, és amint ez elhangzott, mi boldogan mosolyogtunk. Rachel, ha tudott volna, biztosan sírt volna örömében. És akkor, Felix odaszaladt Rachelhez, megfogta és a derekánál fogva fölemelte, majd boldogan megpörgette. Mikor letette a földre, egy óvatos csókot nyomott a lány ajkaira. Rachel ezen megdöbbent, de gyorsan összeszedte magát, és boldogan mosolygott vissza a férfira.

Készen álltunk, végre mind a négyen elhagyhattuk szabadon Volterra kapuit! Gyorsan összepakoltunk, és indulásnak eredtünk. Amint kiléptünk a kapun, megkönnyebbülten sóhajtottunk föl.

-  Ne és most merre?- kérdezte Felix vidáman, miközben összekulcsolta Rachellel az ujjait.

-  Haza megyünk.- kiáltottam boldogan.- Ja, de ugye tudjátok- néztem ekkor a két fiúra.-, hogy állati véren kell élnetek mostantól?!

-  Nemár, Bella, most ugye szívatsz!!- fakadt ki felix, mire mindannyian nevetésben törtünk ki. 

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy ha már késtem a szombati fejezettel, ezért hozok egy meglepi frisst! :)

Puszi, 

Yvi (: