Huszonharmadik fejezet

       23.  Fejezet

Megállt a levegő a szobában, ahogy vártuk Rachel válaszát. Végül pár percnyi csönd után Rachel megszólalt.

-  Felix, sajnálom, de azt hiszem, hogy erre még nem állok készen.- mondta remegő hangon, és utána kiszaladt a szobából.

-  Hát ezt jól megcsináltátok!- mondta nekünk mérgesen Felix, és Rachel után indult volna, ha nem állítom meg.

-  Hagyd, Felix, majd én beszélek vele.- kértem, és Rachel után indultam.

Nem sokkal később megtaláltam az erdőben, egy elhagyatott kis réten ücsörgött, és sírt. Lassan közelebb mentem hozzá, és leültem mellé. Nem szóltam semmit, csak megöleltem. Rachel az ölelésembe bújt, és úgy zokogott tovább. Rettentő volt így látnom. Bűntudatot éreztem, mert végül is, mi vettük rá Felixet, hogy vallja be az érzéseit…

-  Sajnálom, kicsim, nem akartunk megbántani.- suttogtam neki, miközben a hátát simogattam.

-  Én nem… ti nem…- szipogta, majd vett egy nagy levegőt.- Nem ti tehettek róla… Én csak… még nem állok készen erre.

-  Megértem, kedvesem. Nem kellett volna beleszólnunk. Remélem nem ijesztettünk el semmitől. Tudod, a szerelem a legváratlanabb pillanatban talál az emberre- esetünkben a vámpírra…- mondtam neki.

-  De Bella, hogy bízhatnék a férfiakban az elmúlt hónapok után?- kérdezte megint zokogva.- Honnan tudhatom, hogy ő nem egy közülük?- kérdezte.

-   Bíznod kell az érzéseidben. Sosem lehetsz biztos semmiben, de ne mindig a fejeddel dönts. A szívedre kell hallgatnod. Az megsúgja, hogy mit kell tenned. Ha az eszemre hallgattam volna, én sem lennék újra életem szerelmével.- mondtam neki.

-  Köszönöm. Köszönök mindent.- hálálkodott, és még jobban hozzám bújt.

-  Szívesen, kicsim.- mondtam neki, és megpusziltam a feje búbját.- Ne felejtsd, hogy most, hogy hozzánk tartozol, a család tagjaként megóvunk mindentől, amitől meg tudunk, de a szerelemben csak támogatni tudunk.

-  Köszönöm!

Ezek után csak ültünk ott csöndben. Rachel egy idő után megnyugodott. Miután ez megtörtént, visszamentünk a szobába, ahol a fiúk már aggódva vártak ránk.

-  Bella! Rachel!- mondta megkönnyebbülten Felix, ahogy meglátta, hogy belépek a szobába, majd Rachel is követ.- Minden rendben vagy?- kérdezte rögtön.

-  Persze, megbeszéltük a dolgokat.- válaszoltam, és Edwardhoz bújtam.

-  Jól vagy?- kérdezte Rachel-hez fordulva, és már nyújtotta a kezét a lány arca felé, hogy megsimítsa, de az utolsó pillanatban visszahúzta.

-  Jól vagyok, azt hiszem.- válaszolta halkan Rachel.

-  Sajnálom, nem akartalak így letámadni…- szabadkozott Felix.

-  Semmi gond. Sajnálom, hogy így reagáltam.

-  Nem baj. Nem voltál felkészülve egy ilyen volumenű dologra, hidd el, én sem…- mosolygott rá Felix.- Remélem nem zaklattalak föl nagyon.

-  Sajnálom, hogy ilyen problémás vagyok.- remegett meg Rachel alsó ajka.

-  Ugyan, ne beszélj butaságokat! Tudom jól, hogy miért vagy távolságtartó, vagyis inkább zárkózott, és ez egyáltalán nem a te hibád! Nem tehetsz róla, nem vagy problémás.- nyugtatta Felix.

-  Úgy szégyellem magam a történtek miatt. Annyira tisztátlannak érzem magam.- sütötte le a szemeit. Felix felé lépett egyet, és a kezei közé vette Rachel arcát. Maga felé fordította, így valamilyen szinten rákényszerítette, hogy a szemeibe nézzen.

-  Nem tehetsz róla, hogy azok az átkozottak mit tettek veled! Egy ilyen ember nem férfi, még állatnak sem nevezném, mert azok sem tesznek ilyen szörnyűségeket. Ha tehetném, én magam végeznék velük, de Bella sajnos már megtette ezt, és higgy nekem, hogy így sokkal jobban jártak, mintha az én kezeim közé kerültek volna. Nehogy saját magadat hibáztasd ezek miatt a szörnyetegek miatt! Értsd meg, hogy soha nem találkoztam nálad tisztább teremtménnyel.- mondta neki. Rachel szóhoz sem jutott, csak hüppögött, majd végül Felix-hez bújt.

-  Köszönöm.- mondta hálásan.- Nem ígérek semmit, még kell idő, hogy föl tudjam dolgozni a történteket.

-  Megértem. Csak ne zárkózz be.- kérte kedvesen.

-  Nem fogok.- ígérte Rachel.- De most menj, egész nap hanyagoltad a munkádat, nehogy megbüntessenek miattam.

-  Jól van, de majd visszajövök később.- mondta, és búcsúzásképen megpuszilta Rachel homlokát, és távozott. Rachel is hamarosan távozott a szobából, és csak kettesben maradtunk Edwarddal, mikor megcsörrent a telefonom.

Sziasztok!

Megérkeztem a frissel, bocsi, hogy ezen a héten csak egy fejezetet hoztam, de sajnos eléggé elfoglalt voltam. Azért remélem nem haragszotok, és remélem tetszik ez a fejezet is. 
Köszönöm a pipákat, és, hogy olvastok! Habár nem sokan kommenteltek, én azért látom, hogy többen is nézegetitek a blogot, és ennek nagyon örülök! Ugyan nem szeretek követelőzni, inkább kérlek bennetek, hogy néha egy-két kommenttel dobjatok meg, hogy közelebb érezhessem magam hozzátok, egy kicsit megismerhesselek titeket is, és azt is, hogy mit gondoltok, miről szeretnétek szívesen olvasni. Úgy gondolom, hogy egy "írónak" fontos, hogy ismerje a közönségét, és én szeretnélek titeket megismerni.

Sziszy-nek és Klaunak küldöm ezt a fejit. :) Köszönöm, hogy ilyen lelkesen olvastok, kommenteltek! 

A mostani kérdéseim: Bella jó tanácsokat adott? Rachel a szívére fog hallgatni, képes lesz-e nyitni Felix felé? Szerintetek ki hívja Bellát?

Puszi, 

Yvi (: