Harmincharmadik fejezet

       33.  Fejezet

-  Úgy gondolom, hogy félreismerted a kedvesedet.- állította Vic.

-  Hogy merészeled? Mit tudsz te Rose-ról?!- kiáltott föl Emmett.

-  Az elmúlt három évben nem érezted úgy, mintha titkolt volna előled valamit?- kérdezte Vic, mire Emmettnek ráncba szaladt a homloka.

-  Fura volt egy picit, de nem.

-  Nézd, Emmett, mikor Bella teherbe esett, és én megismertem úgy igazán, a nyolcadik hónap elején el kezdtem nektek leveleket írni. Leírtam mindent benne, segítséget kértem Carlisle-tól, hogy segítsen a szülés levezénylésében. Nem érkezett válasz, így írtam még egy levelet, a szülés előtt. A legrosszabbra felkészülve megkértelek titeket, hogy ha nem sikerülne Bellát átváltoztatni, segítsetek felnevelni a gyermeket. Erre sem érkezett válasz. Sorban írtam a leveleket, elmeséltem, hogy hogyan nőnek a gyerekek, néha egy-két képet is küldtem. Leírtam, hogy Edward az apja a kicsiknek… Aztán egyszer kaptam egy választ. Rosalie írt. Meggyanúsított mindennel, és Belláról is rosszakat írt, hogy biztos félre akar vezetni titeket, mert nem lehetnek Edward gyermekei a kicsik. Megfenyegetett, hogy ha még egyszer írok nektek, akkor elmondja a Volturinak az egészet, és törvényszegéss vádjával elpusztítanak minket.

-  Az lehetetlen. Rose imádja a gyerekeket, nem ártott volna nekik. Nem hiszek neked.- vágta rá Emmett.

-  Vic, mit csináltál? Miért?- kérdeztem döbbenten.

-  Azért, mert tudtam, hogy te nem lépnél, és azt is, hogy felőröl a bizonytalanság. Muszáj volt valakinek…- mondta.

-  Bizonyítsd be. Nem hiszek neked.- kötötte az ebet a karóhoz Emmett.

-  Hát jó. El tudom hozni valamelyik nap a levelet, amit küldött. A többit nem tudom, hiszen fogalmam sincs, hogy hova tette őket.- ajánlotta Vic.

-  Rendben. De tudnod kell, hogy ha hamisított, akkor véged. Nem hagyom, hogy büntetlenül bepiszkold a kedvesem nevét.- morogta Emmett. A gyász nagyon megsavanyította szegényt, régen sosem volt ilyen erőszakos, de persze megértem, hogy most vesztette el a kedvesét. Senkinek sem hagytam volna, hogy rosszakat mondjon Edwardról.

-  Tisztában vagyok vele. És, ha belátod, hogy nekem van igazam?

-  Akkor elfogadom, hogy igazad volt, és nem kételkedem többet a szavadban.- válaszolta Emmett.

-  Jó. Akkor holnap itt találkozzunk délután ötkor.

-  Rendben. Itt leszünk.- vágta rá a maci.

Ezek után hazamentünk. Otthon minden csöndes volt, csak Felix, és Rachel ült a nappaliban.

-  Sziasztok!- köszöntem.- Anthony megmutatta a szobáitokat?- kérdeztem.

-  Igen, köszönjük szépen.- válaszolta Rachel. Felix Jake szobáját kapta, ugyanis Jake Renesmée-hez költözött. Nem zavart a dolog, hiszen tudom, hogy nem sietnek el semmit… Rachel-nek a távollétem alatt építettek a fiúk egy szobát, így ő azt kapta meg.

-  Örülök neki. Én most fölmegyek, úgy sejtem a fiam vár rám…- köszöntem el tőlük.- Jó éjt.

-  Jó éjt.- válaszoltak kórusban. Annyira aranyosak voltak együtt. Már egyre közelebb kerültek egymáshoz. És már sokszor olyan volt, mintha egyszerre mozdultak volna. Volt, hogy Felix megfogta Rachel kezét, vagy megsimította az arcát, de ennél tovább nem nagyon ment. Adott teret és időt a lánynak, amit tiszteltem benne.

Fölsétáltam a szobámba, és - ahogyan azt gondoltam,- kisfiam az ágyamon ülve várt rám. Mérges volt a tekintete, és zavart. Leültem én is mellé, és felé fordultam. Fürkészve néztem az arcát, de nem találtam semmit ezeken az érzelmeken kívül. Megfogtam a kezét.

-  Tudom, hogy mit gondolsz, és megértem, hogy haragszol rám.- mondtam neki, de közbevágott.

-  Anyu, én sem tudom, hogy mire gondolok. Nem tudom, hogy mit érzek. Azt tudom csak, hogy mérges vagyok, hogy megint esélyt kapott, hogy megbántson. De Nessie-vel beszéltem miután hazajöttek, és győzködött, hogy adjak egy esélyt. Igaza van, tényleg nem tudom a történet másik felét, de anyu… Én nem tudok egy olyan embernek megbocsátani, aki bántott téged. Egyszerűen az eszem és a szívem kétfele húz. Tudom, hogy meg kéne hallgatnom legalább, de nem tudom megtenni.- mondta zaklatottan.

-  Jajj kicsim.- öleltem meg.- Ne aggódj, lesz rengeteg időd gondolkodni ezen. Nem siettet senki semmit, csak annyit kérek, hogy ne zárkózz el teljesen tőle.- kértem.

-  Hát, majd meglátom, hogy mit tehetek az ügy érdekében, de az biztos, hogy hazaköltözök.- mondta, és láttam rajta, hogy nem lehet meggyőzni, hogy emiatt ne hagyja abba a tanulmányait, a barátait ne hagyja ott…

-  Rendben, örülök neki, hogy többet leszel itthon.- mosolyogtam rá, és megszorítottam kissé a kezét.- Szeretnél velem aludni?- kérdeztem. Régen, mikor valami miatt zaklatottnak érezte magát, mindig átjött hozzám, ez egy megszokás volt már.

-  Ha nem baj, akkor igen.- mondta, és egy hatalmasat ásított.

-  Öltözzünk át, és utána irány az ágy…- csókoltam meg a homlokát. Elment a szobájába, és pizsiben tért vissza. Addig én átöltöztem, és megágyaztam. Gyorsan ágyba bújtunk, és kisfiam szinte rögtön elaludt. Dúdoltam, míg álom-földén járt, és mikor mocorogni kezdett – ami a zaklatottság miatt volt -, el kezdtem simogatni az arcát, vagy a karját. Ez nyugtatólag hatott rá, így az éjszaka hátralévő részében nyugodtan aludt. 

Sziasztok!

Itt a friss, remélem tetszik! :) 
A fejezetet Klaunak és Ulának küldöm sok szeretettel. 
Köszönöm, hogy olvastok, kommenteltek, pipáltok! :)

Puszi,
Yvi (: